Part I
Scene 1: Isaiah's prophecy of salvation
1. Sinfony (instrumental)
2. Comfort ye my people (tenor)
3. Ev'ry valley shall be exalted (tenor)
4. The glory of the Lord (chorus)
Scene 2: The coming judgment
5. Thus saith the Lord of hosts(bass)
6. But who may abide the day of His coming (alto)
7. And he shall purify the sons of Levi (chorus)
Scene 3: The prophecy of Christ's birth
8. Behold, a virgin shall conceive (alto)
9. O thou that tellest good tidings to Zion (alto and chorus)
10. For behold, darkness shall cover the earth (bass)
11. The people that walked in darkness have seen a great light (bass)
12. For unto us a child is born (chorus)
Scene 4: The annunciation to the shepherds
13. Pifa ("pastoral symphony": instrumental)
14a. There were shepherds abiding in the fields (soprano)
14b. And lo, the angel of the Lord (soprano)
15. And the angel said unto them (soprano)
16. And suddenly there was with the angel (soprano)
17. Glory to God in the highest (chorus)
Scene 5: Christ's healing and redemption
18. Rejoice greatly, O daughter of Zion (soprano)
19. Then shall the eyes of the blind be opened (soprano)
20. He shall feed His flock like a shepherd (alto and soprano)
21. His yoke is easy (chorus)
Part II
Scene 1: Christ's Passion
22. Behold the Lamb of God (chorus)
23. He was despised and rejected of men (alto)
24. Surely he has borne our griefs and carried our sorrows (chorus)
25. And with his stripes we are healed (chorus)
26. All we like sheep have gone astray (chorus)
27. All they that see him laugh him to scorn (tenor)
28. He trusted in God that he would deliver him (chorus)
29. Thy rebuke hath broken his heart (tenor or soprano)
30. Behold and see if there be any sorrow (tenor or soprano)
Scene 2: Christ's Death and Resurrection
31. He was cut off (tenor or soprano)
32. But thou didst not leave his soul in hell (tenor or soprano)
Scene 3: Christ's Ascension
33. Lift up your heads, O ye gates (chorus)
Scene 4: Christ's reception in Heaven
34. Unto which of the angels (tenor)
35. Let all the angels of God worship Him (chorus)
Scene 5: The beginnings of Gospel preaching
36. Thou art gone up on high (soprano)
37. THE LORD GAVE THE WORD (chorus)
38. How beautiful are the feet (soprano)
39. Their sound is gone out (chorus)
Scene 6: The world's rejection of the Gospel
40. Why do the nations so furiously rage together (bass)
41. Let us break their bonds asunder (chorus)
42. He that dwelleth in heaven (tenor)
Scene 7: God's ultimate victory
43. Thou shalt break them with a rod of iron (tenor)
44. Hallelujah (chorus)
Part III
Scene 1: The promise of eternal life
45. I know that my Redeemer liveth (soprano)
46. Since by man came death (chorus)
Scene 2: The Day of Judgment
47. Behold, I tell you a mystery (bass)
48. The trumpet shall sound (bass)
Scene 3: The final conquest of sin
49. Then shall be brought to pass (alto)
50. O death, where is thy sting (alto and tenor)
51. But thanks be to God (chorus)
52. If God be for us, who can be against us (soprano)
Scene 4: The acclamation of the Messiah
53. Worthy is the Lamb (chorus)
Amen (chorus)
Johan Sebastian Bach
Christmas Oratorio BWV 248
Nikolaus Harnoncourt
Concentus Musicus Wien
Peter Schreier - Tenor
Robert Holl - Bass
Soloists of the Tolzer Knabenchor ITT NÉZHETŐ MEG
24.HU Szerző: JANKOVICS MÁRTON - PETŐ PÉTER 2017.12.24.
...Ha a Világló részletek alapján kellene jelzőt választanunk, az ön életét inkább tragikusnak mondanánk. Lehet, de én nem úgy fogom föl, és maga a könyv sem. Inkább szimptómaként. Saját magamat, mint tünetet tárgyalom. Nem mulatságosan, ez kétségtelen, mert akkor az megint csak hazug, cinikus és olcsó lenne. Ilyesmit nem csinálok. Nem azért, mert jól nevelt vagyok, hanem mert rendelkezem az empátia képességével, bizonyos történelmi tapasztalattal, és úgy vélem, mindennek megvan a maga helye.
A saját életemet például már csak szakmai okokból is képtelen vagyok tragikusként felfogni.
Ez nem is lenne arányos, miután annyi tragédiát végignéztem. Sok minden történt velem, ez kétségtelen, de mindezt alapanyagként használom. Példatárként. Jellemzem a század, a családom, egy társadalmi osztály, vagy egy társadalmi utópia történetét. Én magam vagyok az egyetlen és legkézenfekvőbb anyag, amit fel tudok használni a munkámhoz.
Többször, mert egy élet hajója képes többször is megfenekleni. Jön egy dagály, kicsit megemeli, de kiderül, hogy lyukas a hajótest, beömlik a víz, és akkor betömi vagy megfoltozza az ember. Ha mégsem süllyed el, megint hajózik egy ideig, aztán ismét zátonyra fut. Már kamaszként is sokat gondolkodtam azon, hogy miként fogom én megúszni a következő háborút. Nem nagyon volt olyan nemzedék, amelyik megúszta volna. Mi egyelőre megúsztuk. Ez például egy elég nagy pozitívum az életemben, s ezt egyetlen pillanatra nem lenne szabad elfelejtenem. Ilyen öregen már tényleg nem szeretnék háborút. Most persze elég borúsak az örök béke kilátásai. Minél jobban sodródnak az európai és Európán kívüli rendszerek a saját extremitásuk felé, annál inkább növekszik a háborúk lehetősége is.
Beszélt arról, hogy a történelem ismétli önmagát. A világháborúk elrettentő hatása tényleg csak addig tart, amíg kihalnak azok a generációk, amelyeknek még közvetlen emlékei vannak a borzalmakról?
A 60-as évek vége felé megkérdeztem egy gimnazistától, hogy milyenek lehettek az 50-es évek. Azt mondta: mulatságosak. Na most, az 50-es évek minden volt, csak mulatságos nem. Egy gyerek szemében mégis úgy tűnt, hogy mindenki elmebeteg volt körülötte, és csupa elmebetegséget műveltek.
Két generáció elég ahhoz, hogy feledésbe merüljön egy háború. Mi van akkor, amikor felnőtt, ivarérett férfiak lőni kezdenek, és nem hagyják abba.
Ebben persze az is benne van, hogy a fegyvergyártás és a fegyverkereskedelem minden fejlett ipari országban első vagy második helyen szerepel a nemzeti jövedelem volumenében. Iszonyú nagy szükségük van erre, hogy a népesség elégedett legyen az életszínvonallal, aminek napról napra növekednie is kell természetesen. Ehhez egyre nagyobb fegyverfelvevő piacokra van szükség, és persze azokra is, akik ellövik lőszert. Ha az emberiség ezt az amúgy teljesen érthető logikát követi, akkor a háború egy adott pillanatban bizonyára elkerülhetetlenné válik...
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE Szerző: BARTUS LÁSZLÓ 2017.12.23.
Nem lánctalpas, hanem gumikerekű páncélos. De így is legjobb illusztrációja a keresztény-illiberális NER lelkivilágának. Lövészpáncélos a karácsonyi vásár előtt. A hivatalos indoklás szerint a vásárt kell védenie, de a jármű védelemre alkalmatlan. Mint kiderült, még magát sem tudta megvédeni.
Nem napkeleti bölcsek, jámbor pásztorok, juhok és angyalok állják körbe a magyarok jászolát, ahol Isten megjelenik testben közöttük. Hanem farkasok, ördögök, rendőrök és gépfegyverek. Azért vannak ott, nehogy a jászol közelébe férjenek a bölcsek, a juhok, a pásztorok, legfőképp pedig az angyalok.
A megszületett kis Jézus menekült volt. Olyan zsarnok elől menekült, mint a magyarok Orbánja. Jézus Krisztusnak ma nincs helye Magyarországon, ahol megszülessen. Anyja a szögesdróton fennakadt volna. Még egy istállónyi hely sem lenne számára Magyarországon. A legelmaradottabb helyen is hívnák a rendőröket, riadóztatnák a polgármestert: migráns jött a faluba szülni.
Nem születhet meg a Krisztus Magyarországon senki szívében sem, csak lopva, ahol Orbán nem látja meg. Rejtegetni kell az Isten Fiát az emberek szívében, nehogy a zsarnok érezze, mert akkor az ő hatalmának vége. Orbánnak arra kell vigyáznia, nehogy valaki szívében megszülessen az igazi király, a Messiás, a nép megváltója. Figyelik a gyermeket, kinek mi születik meg azon a napon a szívében, amikor az igazságos Isten egyszülött Fia meglátta ezt a nyomorult világot.
Ezért áll ott a tank a karácsonyi jászol mellett. Ha valakinek a szívében megszületik a világ Megváltója, akkor az szabad ember. Annak többé ember nem parancsol. Nem lesz többé a zsarnok szolgája. Nem lesi a párttámogatást, a képviselői helyet a parlamentben, amely a szabadság hazug díszlete. Festmény a börtön falán. Aki szabad lesz, nem nézi az állást, a kinevezést, az utazást, a pályázatot, az ösztöndíjat. Szabad ember lesz, akinek méltósága van. Olyan kincse, ami szemmel nem látható, de többet ér mindennél.
Az Isten Igéje egy piciny Mag, mint a mustármag. A Mag megnő, és Krisztus emberré lesz. Megtestesül abban az emberben, aki befogadja őt. Nem követi a főpapokat, azok hazug barátját, a Semjén-féle farizeusokat. Rókának nevezi Heródest, és nem adja meg magát. Kiáll az igazságért, a szabadságért, az elveiért, az isteni szeretetért bármi áron. Keresztre is lehet feszíteni. Kész meghalni is, de akik követik őt, azok szabadok lesznek...
Saját pénze, árfolyama és vására is van a majd 20 százalékos munkanélküliséggel küzdő Borsod megyei Felsődobsza általános iskolájának. Garas jár a diákoknak a pluszmunkáért, a pénzből pedig az iskolának küldött adományokból rendezett piacon vásárolhatnak a gyerekek. Ezzel a különleges programmal próbálják motiválni, célok kitűzésére késztetni, a pénzügyi ismeretek alapjaira megtanítani és persze sikerélményhez juttatni a hátrányos helyzetű diákokat, akik közül sokan még soha életükben nem kaptak zsebpénzt. – Hatszázhetvenöt garas!
Gondolkodás nélkül vágja rá a Borsod megyei Felsődobsza általános iskolájának negyedik osztályos cserfes tanulója, Edina, hogy hány garasa van éppen. Fejből tudja a számot, hogyne tudná, hiszen talán óránként is átnyálazza a padján sorakozó papírpénzeket, nehogy valami tévedés essék.
– Anyának veszek belőle ajándékot, erre spóroltam egész évben! Nemrég 100 garast kaptam, amiért a tankerületi versenyen szavaltam, és hatodik lettem – csacsog büszkén az ügyvédnek készülő kislány, de aztán kiböki, azért magának is kinézett valamit. – Van egy kis robot, azt nagyon szeretném!
A két padsorral odébb ülő, halk szavú Marika már túl is van a vásárláson: egy karácsonyi díszt vett ajándékba szüleinek. Félénk mondataiból kiderül: még soha sem volt pénze, ez az első ajándék, amit maga vásárolhatott. Ráadásul családjukban eddig legfeljebb néhány szaloncukor volt a fán, most karácsonykor lesz először dísz is a fenyőn, épp az a zöld gömb, amiért ő dolgozott meg.
Edina és Marika után a többiek is elbüszkélkednek vagyonukkal meg terveikkel. Csillogó szemekkel mesélnek, 81, 200, vagy épp 500 garasukról, de nem csak ez a közös a beszámolókban: egy gyerek sem akad, aki ne szüleire, testvéreire gondolna először, s ne várná izgatottan, hogy végre ő ajándékozhasson.
Nem kis büszkeséggel hallgatja őket a tanítójuk, Czabányi Attila, de szerényen csak annyit jegyez meg:
Határátkelőként a Karácsony egyik legfontosabb kérdése, sikerül-e és ha igen, hol együtt ünnepelni a családdal. Sokan indulnak ilyenkor útnak, hogy aztán december 24.-én este együtt legyen a család. Immár harmadik részéhez érkezett a sorozat, melyben Ukume segítségével öt külföldön élő magyar fiatal karácsonyát mutatjuk be. Lássuk, hogyan ünnepelnek ők december 24.-én, miként befolyásolta családi hagyományaikat és szokásaikat az idegen kultúra? Közös pillanatok következnek egy pohár bor mellett, bejglivel az asztalon, porcukor nélkül. Egyúttal hadd kívánjak én is mindenkinek boldog, békés Karácsonyt - legyetek bár külföldön, vagy Magyarországon! ...Niki a kislánykori emlékeiből merít ihletet a családi karácsonyokhoz.
„Szeretem a karácsonyt. Mindig eszembe jutnak a karácsonyok gyerekkoromból. Imádtam! Szeretném ugyanazt átadni és megmutatni a gyermekeimnek is: a melegséget, az örömöt és boldogságot.
Itt, Angliában a legismertebb hagyomány a Télapó (Father Christmas): ő hozza az ajándékokat a feldíszített fa alá, amit egyébként már december első napjaiban feldíszítenek.
Mi a magyar hagyományokat részesítjük előnyben: nálunk a Jézuska, vagy az angyalkák hozzák a fát és az ajándékokat. A Télapó pedig december elején érkezik a sok csokoládéval.
Az angolok körében szokás még a képeslap küldés, a családnak, a kollégáknak, a tanároknak, még a szomszédnak is. Én is meglepődtem egyszer, amikor a szomszédunktól kaptunk egy karácsonyi képeslapot pedig nem is ismertük.
Jellegzetes még a karácsonyi pulyka. Az áruházak polcai tele vannak vele. Helyet kap az asztalon a mince pie (mazsolás, aszalt gyümölcsös pite) is. Először akkor találkoztam ezzel a süteménnyel, amikor egy étteremben dolgoztam, és karácsonyi céges buli volt. Nálunk természetesen a bejgli és a zserbó a nyerő.
Nagyon szeretik a cracker-t. Ez egy nagy szaloncukorra hasonlító játék, amit két ember a két végén meghúz, majd pukkan egyet és akinél a nagyobb „csomagocska” marad, azé a benne levő kis ajándék.
Néha elvetemültnek tűnő ötleteik vannak: karácsonyi pulcsi napot szoktak tartani a munkahelyeken, iskolákban. A fiamnál is lesz a bölcsiben. Ilyenkor karácsonyi pulcsiban lehet menni. Nem kötelező, de mókás és ki ne szeretne egy jót nevetni.
Szerintem az angolok sokkal vidámabban fogják fel az egész ünnepet, több játékosság van benne. Legalább is én így érzem. Szeretik feldíszíteni a házukat is. Van, aki jó alaposan, minden giccset feltesz, kitesz: kis mikulást, nagy mikulást, szarvast, csillagot, harangot..."
A budapestiek nagy része talán nem is tudja, hogy az otthonukban feldíszített karácsonyfák jelentős része a nyugati határszélről, többek között a zalai dombok között megbúvó településekről kerül a fővárosba. Arról meg még kevesebbeknek van fogalmuk: ahhoz, hogy az a fa karikós legyen, kipikérozni kell, ki kell kepesztetni a hegyre, át kell húzni a tutukán, hogy a többiről ne is beszéljünk. Egy fenyőtermesztéssel foglalkozó család mindennapjait kísértük végig.
Nemespátró a Zala megyei fenyőfalvak egyike, nevét az egykori nemesi családok – a Dömötörfyek, Györfyek, Szakállok, Bolák és Bebők – után kapta. Az itteniek azt mesélik, hogy errefelé csak az nem fenyőzik, aki alkoholista. A faluba lépve azonnal feltűnik, hogy minden ház előtt garmadában állnak az összekötözött fenyőfák. A többség mellékesként, családi összefogásban termeli a fát. Régen a hegyen szőlőföldek voltak, elsősorban saszla és otelló fajtákat neveltek. Az ezekből készített bort gyakran kénköves istennyilának becézték, de sok volt errefelé a parlagon heverő föld is. Ma mindenhol fenyőt lát az arra tévedő.
A Bebők család a hetvenes évek elején kezdett el fenyőzni. 1969-ben hoztak a településre egy teherautónyi luccsemetét, és azt mondták: aki akarja, viheti ingyen. Bebőkék vitték. 1973-ban egy kereskedő 16 ezer forintot fizetett a fákért, a következő évben azonban már maguk gondoskodtak az értékesítésről, ott voltak például a budapesti Fény utcai piacon is. Közben már saját csemetéik is voltak, a magért ki kellett menni az erdőbe, és fel kellett mászni a fára. A nyolcvanas években Ausztriából bejött a Nordmann-fenyő, ami szép lassan átalakította a kínálatot. Bebők néni a kilencvenes évek elején adta át a stafétabotot vejének, Lacinak, és azóta inkább a 6 centi vastag szendvicsekre és a talán még vastagabb almás pitéire koncentrál, ami biztosítja a kalóriát a családnak az estig tartó munkához... ITT OLVASHATÓ
VÁROSI KURÍR - KERÍTÉSEN INNEN BLOG Szerző: bl 2017.12.24.
...A gazdagok még gazdagabbak, a szegények, még szegényebbek lettek. Szinte nincs olyan nap, amikor ne jelenne meg írás, tudósítás arról, milyen méltatlan körülmények között tengődnek felebarátaink, hogyan nő a szegénység, a nyomor. A Fidesz 2010 óta tartó uralkodása alatt óriási jövedelemkülönbségek jöttek létre. A gazdagok még gazdagabbak, a szegények, még szegényebbek lettek. A valamikori középosztályba tartozók közül rengetegen vesztették el egzisztenciájukat, már csak ábrándozhatnak egy szebb világról. Tessék csak megnézni, kik állnak az ingyenes ételosztásokon sorba.
Az országot lényegében egy személyben uraló miniszterelnök nem akar tudomást venni arról, ami ma hazánkban van. Kinyilatkoztatásaiban a ragyogó jelenről és a még fényesebb jövőről beszél. Ha hiszi amit mond akkor azért, ha pedig tisztában van azzal, hogy nem a való világról beszél, akkor pedig azért alkalmatlan arra, hogy az ország első embere legyen. Aki képes arra, hogy szemrebbenés nélkül beszéljen Magyarországról, mint a földi mennyországról, az mindenre képes lehet. Vajon meddig lesz Magyarország, a délibábok országa?
Egyre szövevényesebb a Lázár János és rokonsága földjeinek központjában fölépült, titokzatos vadászkastély ügye. A Magyar Narancs karácsonyi száma ugyanis terjedelmes cikket közölt Lázár hódmezővásárhelyi múltjáról és jelenéről, mivel a Miniszterelnökséget vezető miniszter belengette, hogy 2018-ban visszavonulna a szülővárosába, s pusztán a csongrádi országgyűlési képviselői munkára, azaz egyéni mandátumára koncentrálna – kérdés persze, mindez 2019-ig, az önkormányzati választásokig, vagy a teljes ciklusra szólna. De a történtek nemcsak Lázár személyes tervei miatt érdekesek, hanem hogy a Narancs cikkét a 444.hu most nemcsak szemlézte, hanem össze is fésülte a szálakat az egyik legfurcsább történet kapcsán, amely a Hódmezővásárhely határában lévő Batidán épült vadászkastélyról szól. Erről tavaly szeptemberben írt először aDélmagyar és az Átlátszó, de akkor még csak óriásdaruval építették a fényűző ingatlant, amely mára elkészült. Az oknyomozó portál arról írt, hogy a telket a hódmezővásárhelyi Előre vadásztársaság adta el 2015-ben egy magánszemélynek, Kulik Jenőnek, és a hódmezővásárhelyi közgyűlés fontosnak tartotta a batidai beruházást annyira, hogy a tulajdonosváltás után pár hónappal rögtön helyi építési szabályzatot módosított, és kiemelt intézményi besorolást kapott a vadászház.
Kulik régi ismerőse Lázárnak: együtt gyakornokoskodtak az önkormányzatnál, és bár rövid ideig vetélytársak voltak, e mindketten a helyi Fideszben vagy annak környékén dolgoztak. Kuliknak a Lázár vezette Miniszterelnökséggel is volt szerződése: „örökségvédelmi jogi szakterületen rendszeresen kérem jogi tanácsait” – írta a miniszter az Átlátszónak. Sőt, a Kulik és Lázár közti személyes viszony csak az egyik a kastély körüli, Lázár felé mutató jelek közül.
A földhivatali adatokból ugyanis látható, hogy az épületet teljesen körbeveszik Lázár saját, illetve az édesanyja és a fiai nevén lévő földjei...
ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA 2017.12.20.
...A rendszerváltást követő általános és mély csalódás legfontosabb oka az volt, hogy a társadalom nagyobb része elvesztette személyes egzisztenciájának legfontosabb pilléreit: a biztonságot, a társadalmi előrejutás esélyébe vetett hitet, a perspektíváit. Magyarországon a rendszerváltás első négy évében a GDP 20 százalékkal, az ipari termelés 40 százalékkal csökkent, az 1993-as ipari kibocsátás az 1980-as szintet sem érte el. A mezőgazdaság bruttó termelése 30 százalékkal, a termésátlagok 35 százalékkal estek vissza, az állatállomány pedig nem haladta meg az 1938-as szintet. A regisztrált munkanélküliek száma elérte a 750 ezret, és ebbe nem számoljuk be azt a több százezer munkavállalót, aki a leszázalékolásba vagy rokkantnyugdíjba menekült a fenyegető munkanélküliség elől, hiszen nyilvánvaló volt, hogy semmiféle esélyük nincs a munkaerőpiacon. Az inflációt még 1994-ben sem sikerült 20 százalék alá mérsékelni. A reáljövedelmek átlagosan 12 százalékkal csökkentek, az oktatásra és egészségügyre fordított kiadások 25–27 százalékkal mérséklődtek. És ezért nem kárpótolhatta a társadalom széles rétegeit sem az árubőség, sem a legkülönfélébb szabadságjogok kiterjesztése, sem a demokrácia egyéb vívmányai. Már csak azért sem, mert a többség – egzisztenciális nehézségei miatt – soha nem is tudott élni ezekkel a veszteségekért cserébe kínált lehetőségekkel. Legalább másfél millió ember sorsa véglegesen megpecsételődött ezekben az években, nem meglepő, hogy a társadalom jelentős része általános depresszióba került. Ebből az indokolt elégedetlenségből kovácsolt politikai tőkét saját maga számára a Fidesz, és a rendszerváltás elleni érzelmek szításával állított maga mellé sok százezer szavazót. Ez éppen olyan hazug, populista kampány volt, mint amiben az elmúlt hét évben éltünk.
S miközben a társadalom többségének csalódottsága és kiábrándultsága érthető, a rendszerváltás és az elmúlt 27 év differenciálatlan összemosása és egyöntetű elutasítása éppen azokat a legrosszabb történeti-szemléleti hagyományokat folytatja, amelyek általában is hátráltatják azt, hogy a magyar társadalom éretten, „felnőtt módon” nézzen szembe saját közelmúltbeli és távolabbi történelmével, és felelősséghárító, önfelmentő és áldozati pozícióját bizonygató sommás magyarázatok helyett reálisan lássa saját történetét, sikereit és kudarcait, valamint felelősségét sorsának alakulásában.
Meggyőződésem szerint mindaz, ami Magyarországon a nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek végéig történt, minden veszteségével együtt is a magyar történelem kevés és rövid sikertörténeteinek egyik legfontosabbika. Mert a rendszerváltás maga nemcsak emberpróbáló, hanem kiemelkedő teljesítménye is volt a magyar társadalomnak...
Miután Béla csúfos kudarcot vallott, hogy templommá alakítsa át az ivót, a rá jellemző határozottsággal még a nyomait is el akarta tüntetni átmeneti gyengeségének. Így akkurátusan letépkedte a fényfüzért, elfújta és a szemétbe hajította a gyertyákat, a betlehem kajla alakjait pedig hátra, az udvarra vitte a rigókhoz, akik kitörő örömmel fogadták, és rögtön rátelepedtek a kisjézus feje búbjára azzal a meggyőződéssel, hogy tavasszal nem kell otthonkereséssel bajlódniuk. Béla nem akarta megtéríteni őket, mégis úgy tetszett, hogy sikerült. Hiszen, ahogyan ott csipegettek a jászol körül, olybá tűnt, mintha a szent szűz és a kisded előtt hajlongtak volna, keresztet vetni azonban az evolúció sajátosságai miatt nem tudtak, így maradtak pogány útonállók vagy hitetlen gyaurok. Ez csak megközelítés kérdése volt, de egyszersmind így lettek végtelenül szabadok is, mert a dolgokat annak látták, amik. A girbegurba jászlat komfortos költőhelynek, a szamarak és háromkirályok pedig éppen jó kilátóhelynek bizonyultak, ahonnan a macska gyilkos, torokroppantó szándékait lehetett szemmel tartani.
Béla egy szempillantás alatt jött rá, itt van itthon, és nem a bádogbános kénköves-tömjénes világában. S mivel abban teljesen biztos volt, hogy a rigók univerzumát jobban szereti, mint azokét, akik embernek nevezték magukat, nem kellett magát sokáig noszogatni, hogy döntésre jusson, kivel is tölti a szentnek nevezett estét. Leendő vendégeit jobban is ismerte, hiszen abban az időben, amikor a fa koronájában lakott, már összehaverkodtak, és az ebédjük is közös volt, mert érett a cseresznye.
Ilyen gazdagság azonban most nem kínálkozott, ezért Béla menüt állított össze, amelyben száraz zsemle, szotyola és vörösbor szerepelt. Ezt mindannyiuk számára megfelelőnek tartotta és elégnek, sőt, még a terítéssel sem kellett bajlódnia. Elég volt a földre szórni a morzsákat meg a magokat, és a vendégek máris odagyűltek, illegetve magukat. Nem kritizálták a fát meg az ajándékokat, nem kevesellték, fitymálták, hanem illően csipegettek, minden rendben volt tehát. Béla is épített magának fészket koszos kabátokból és takarókból, hogy ne fázzon a segge, mert nem akart székre ülni, ami az udvar kontextusában trónusnak tűnhetett, és rossz vér fakadt volna belőle. Mert az jött volna le, hogy vannak egyenlőbbek, de ez itt, az udvaron egyáltalán nem volt divatban.
A fröccsök ura csak nézte ezt az új hóbortot, és voltaképp örült neki, mert nem fenyegetett az a veszély, hogy Béla a körülötte lévő világgal szokás szerint pörölve valami olyan őrültséget csinál, mint amit szokott, s amelyek után szirénázva szokták elszállítani az emberek hamis idilljét védő egyenruhások, és tudós doktoroknak is átadták már nem egyszer...
A képlet viszonylag egyszerű: minden európai bevándorlás-ellenes pártra akar szavazni. Hogy miért nem tette? Mert a kontinensen nincs demokrácia – szól az orbáni értelmezés. A közrádiós észosztáson – avagy kéthetenkénti tíz perc gyűlöletben – biztosította hű népét a vezénylő tábornok: ő bíz meggyőz minden európai vezetőt arról, hogy a fehér, keresztény faj van végveszélyben a kontinensen, ami ellen a zsidó spekuláns, a karvalytőkét képviselő Soros György fenekedik, most mohamedán bevándorlók seregét verbuválva épp. (Ismerős szövegek? Csak azért nem mondja ki a kormánypropaganda Soros vállalt származását, mert akkor már tényleg túl direkt lenne az áthallás. Így is az, csak még le merik tagadni.)
Orbán karácsonyi üdvözletében sem felejti el, milyen súlyos – a fejébe – a helyzet: "Az európai élet fundamentumai most támadás alatt állnak. Az európai élet magától értetődöttsége került veszélybe; azok a dolgok, amikre nem kell reflektálni, csak cselekedni kell őket. A kultúra lényege éppen abban áll, hogyha nem magától értetődő, mi, emberek elveszítjük a fogódzóinkat. Nem lesz mibe kapaszkodni, nem lesz mihez igazítani az óránkat, és tájolni az iránytűnket. Függetlenül attól, hogy járunk-e templomba vagy sem, s ha igen, melyikbe járunk, nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy megsértsük mások érzékenységét.
Nem akarjuk, hogy a karácsonyi vásárainkat átnevezzék, azt meg végképp nem akarjuk, hogy betonkockák mögé kelljen hátrálni. Nem akarjuk, hogy megfosszák gyermekeinket a Mikulás- és angyalvárás örömeitől. Nem akarjuk, hogy elvegyék tőlünk a feltámadás ünnepét. Nem akarjuk, hogy aggodalom és félelem kísérje az ünnepi istentiszteleteinket. Nem akarjuk, hogy az újévet köszöntő tömegben zaklassák asszonyainkat, lányainkat."
Ha ilyen válságos a helyzet, akkor azt bizony mindenkinek komolyan kell vennie. Nem csak az európai államok vezetőinek, de polgáraiknak is. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a demokratikus eljárásrend szerint a választók érvényre juttatják akaratukat – hatalomra segítve a Fideszhez hasonló, szélsőjobboldali, uszító, menekült-ellenes pártokat...