KARVALYOK FÖLDJE BLOG
Szerző: Karvalyok Földje
2017.11.30.
A kereskedelmi adók, avagy a szükséges rossz
4. rész
Keményebb dió a kereskedelmi média szolgálatunkba állítása, mivel ahogy szerte a világon, valószínűleg a mi hazánkban is a nagy kereskedelmi csatornák multinacionális cégek leányvállalatai és e minőségükben uralják a piacot. Ezen társaságok érdekérvényesítő képessége Európa-szerte kiváló és bármilyen apró sérelem elszenvedése esetén rohannak Brüsszelbe meg az anyaországuk miniszterelnökéhez, védjék meg a házi kedvencet. Mivel nem kimondottan lelkesítő olyan állam képviselőjével vitatkozni a sajtószabadságról, amelytől – kisméretű országként – a GDP-nk akár 10%-is is függhet, az ipari teljesítményünkről nem is beszélve, így intézkedéseinket óramű pontossággal kell ütemeznünk, illetve a cégek leszalámizását úgy kell megindokolnunk, hogy ne találhassanak fogást rajtunk. Ha később nemzetközi nyomás miatt visszakoznunk is kell egy-egy túlkapásos jogszabályunk miatt, a hazai politikai csatát még mindig megnyerhetjük, a népszerűségünket pedig tovább növelhetjük már csak azzal is, hogy ország-világ előtt bebizonyítjuk, a gyarmatosító multik elleni szabadságharcunkat megvívtuk, de a sárkány sajnos túl nagy. Mi bár igaz és bátor küzdelmet folytattunk, de tudomásul kell vennünk, Dávid ellenében ezúttal Góliát győzött, most elbuktunk, de a háború még nincs elveszítve. Ki ne tapsolna nekünk azért, hogy nemzeti érdekeink védelmében minden bátorságunkat összeszedve még a legfőbb gonosszal is hajlandóak vagyunk hadakozni?
Még a legcsúfosabb visszavonulásunkat is nevezzük kompromisszumnak, olyan eredménynek, amely népünk érdekét sokkal jobban szolgálja, mint a harc előtti nemzetünkhöz méltatlan állapot. Nem lényeges, hogy igaz legyen az, amit állítunk, elég ha hihető a mondandók, amit rövid üzenetek formájában égessük be alattvalóink tudatába.
A kereskedelmi adók tehát érdemes kerülni a direkt támadást, ennek ellenére számos lehetőséggel élhetünk:
- szorítsuk ki az idegenszívű adókat a népszerű műsorok jogaiból, pl. a legnézettebb és ezáltal extra reklámbevételt vonzó hazai és nemzetközi sportközvetítésekből, lottósorsolásokból, tehetségkutató műsorokból. Ne higgyük azonban, hogy pártkatonáink vezénylete alatt gyártott kétes színvonalú egyéb műsorok hosszabb távon jelentős mennyiségű nézőt elszipkázhatnak a közönség körében elve népszerűbb és sokkal profibb alkotói gárdával rendelkező kereskedelmi adóktól. Ha nem tudjuk megszüntetni ezeket az adókat, csökkentsük a bevételeiket.
- tiltsuk ki újságíróikat mondvacsinált indokokkal a kormány sajtótájékoztatóiról, a parlament épületéből meg minden olyan helyről, ahol első kézből kaphatnának információt fontos belpolitikai eseményekről. Egyetlen kérdésükre sem kell válaszolunk sem nekünk, sem szóvivőinknek, exkluzív interjúkat pedig csak olyanoknak adunk, akik azt megérdemlik. Azoknak, akik soha semmilyen körülmények között sem tesznek fel olyan kérdéseket, amelyeket előzőleg nem engedélyeztünk nekik.
- adjunk ízelítőt milyen az, ha valakit utálunk – vessünk ki rájuk rendkívüli adót, olyat, amit a kormánybarát médiák esetében még véletlenül sem alkalmazunk (barátainknak kedvező sávos reklámbevétel meghatározás, stb.). A kockázat a diszkrimináció, ne lepődjünk meg, ha a multik Brüsszelbe rohannak jogorvoslatért, ahol várhatóan igazat is adnak nekik. A büntetést úgyis az adófizetők fizetik, mi pedig kommunikálhatjuk, az Unió már megint beleszól a belügyeinkbe.
- hatóságainkkal kerestessünk a kákán is csomót – mire másra lenne jó a médiahatóság és a versenyhivatal? Szabassunk ki büntetéseket a legkülönfélébb műsoraik miatt, jöhet a főműsoridőben túlságosan naturalisztikus szex, rossz korhatár besorolás, illetlen beszéd, tiltott termékelhelyezés, stb. Lakájaink feladata, hogy megkeserítsék a nekünk be nem hódolók életét büntetés hátán büntetéssel, végső megoldásként pedig akár az engedély elvételével.
- akasszuk meg a pénzáramlást és drasztikusan csökkentsük a bevételeiket. Ne engedélyezzük, hogy bármelyik állami vállalat, intézmény vagy baráti nagyvállalkozó nem nemzeti csatornákon hirdessen. Ha növekvő adóterheik mellett nincs bevételük, akkor kénytelenek lesznek alább adni a színvonalat is, minek következtében elpártolhatnak a nézők. Megfelelő nyomás gyakorolásával akár még azt is elérhetjük, hogy ezek a társaságok kivonulnak az országból, átadva frekvenciájukat a mi embereinknek.
- szponzoráljuk a nekünk kedveseket: a baráti adókat tömjük ki burkolt állami támogatással állami reklámmegbízatások formájában. Miért ne hirdetné magát a mezőgazdasági minisztérium egy országos csatornán? Vagy akár a Nemzeti Bank, hogy a monopolhelyzetben lévő gázszolgáltatóról ne is beszéljünk? Juttassuk őket olcsó állami hitelhez és azt se akadályozzuk meg, ha más országba akarják áttenni a székhelyüket az ottani alacsonyabb adókulcsok miatt.
- követeljük meg, hogy a nem nemzeti társaságok minden egyes szabálynak megfelelve működhessenek csak és érjük el, hogy minden a legnagyobb rendben legyen náluk. Akár párhuzamosan napi szinten zúdíttassunk rájuk adó-, munkaügyi és egyéb hatósági vizsgálatokat ügyelve arra, hogy a lehető legjobban leterheljük az adott médiacég apparátusát és az sem árt, ha bírósággal mondatjuk ki, bizony adót csalva megkárosította a költségvetést vagy nem tartotta be tűzvédelmi előírásokat a cég. Indítsunk eljárásokat a legpitiánerebb ügyek miatt is, a tűzoltók szerint rossz helyen volt a muskátli a lépcsőház ablakában, a büfében úgy szólt a rádió, hogy azt nem jelentették be előre a szellemi alkotások jogait védő hivatalánál, stb. Ne hagyjunk nekik nyugtot nekik egy pillanatra sem, majdcsak kifáradnak és behódolnak nekünk.
- koncessziójuk lejártakor tegyünk meg mindent, hogy ne kaphassák meg újra a frekvenciájukat, így engedély híján szedhetik a sátorfájukat és eltakarodhatnak a mi birodalmunkból.
Médiahatóság, az ostor...
