2017. október 17., kedd

TIZENKÉT FELTÉTEL, MELYEKNEK MEG KELL FELELNED, HA IGAZI FIDESZES AKARSZ LENNI

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.10.17.


Igen sok követelménye van a masszív fideszessé válásnak, ám a közvélemény-kutatások tanulságai alapján minimum kétmillió embernek sikerül mindezeket teljesítenie. Orbán Viktor nem karikás ostorral terelte össze saját táborát, ám elég egyértelművé teszi, hogy mely kritériumoknak kell megfelelniük azoknak, akik a sok korrupciógyanús ügy, a kormányzati arrogancia, és az ország versenyképességének gyengülése ellenére is büszkén vállalják kormánypártiságukat. 

Az alábbi összeállításból kitűnik, hogy azért nem kell csodát tenni ahhoz, hogy elszánt fideszes szavazó váljon belőled. Íme, a legfontosabb feltételek:

1. Ha valaha volt kockás inged, letagadod, a közösségi oldalakról levakarod azokat a fotókat, melyeken ilyen ruhában feszítettél, illetve, volt a társaságodban kockás inges ismerősöd. A biztonság kedvéért a ruhatáradban még meglévő kockás flanelingeket megsemmisíted vagy eladományozod. A stréberek vásárolhatnak maguknak helyettük olyan libafoszöld inget, melyet mostanában előszeretettel hord nyilvános eseményeken Orbán Viktor.

2. Rózsafüzért tartasz otthon, hogy elűzze Soros György rontó szellemét. A vallási kegytárgy mellé dukál imalánc is, és néhány Orbán Viktort dicsőítő verset is bekészíthetsz reggelente a táskába, mielőtt Soros György ellen indulsz harcba.

3. Az igazi fideszes nem hagyott ki egyetlen Békemenetet sem, ha véletlenül betegség vagy disznóvágás miatt kihagyta valamelyiket, akkor a következőre vitt magával még egy embert, hogy pótolja a hiányosságot.

4. A csontfideszes csakis M1-et néz, esetleg TV2-őt, ha sorosozásra, hajnalig tartó migránsozásra és Orbán Viktor dicső tetteinek és ékes beszédeinek megismerésére vágyik. Ha valaki a családban véletlenül az ATV-re, RTL Klubra, netán a Hír TV-re vált, akkor kézlevágással, a családból való kizárással fenyegeti meg.

5. Ha fideszes létedre a közösségi médián szörföl, elszántan agitálsz a kormánypárt mellett, jól elküldöd a jó édes anyukájába azt, aki valami rosszat ír Rogán Antalról, Habony Árpádról, Mészáros Lőrincről, netán egyenesen Orbán Viktort pocskondiázza. Szinte lekopik az ujjbegyedről a bőr, ha lájkolni kell egy-egy kormányzati posztot, melyen szidják Botkát, Vonát, Gyurcsányt, meg a többi Soros- és Simicska-bérencet.

6. Ha a megveszekedett fideszes valaha az MSZMP tagja volt, akkor mélyen hallgat róla, de ha ez nyílt titok, akkor harsány komcsizással kompenzálja ezt a múltbéli hiányosságát, és azzal indokolja a pártagságot, hogy akkor még nem létezett a Fidesz, és lett volna oda lépett volna be...

A "KURVA GYENGE" ORSZÁG

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZSEBESI ZSOLT
2017.10.17.


Magyarországon pont az ellenkezőjét teszi mindenki még annak is, amit egyébként – véletlenül – jól kifundált.

Vannak országok, ahol a gondolkodás a tettek előszobája. Magyarország nem ilyen ország. A magyarok a gondolkodásban óriások, de a tettek mezején a pigmeusok mögül sem látszanak ki. Nincs olyan problémája a világnak, amelyre ne születne gyors és hatékony magyar válasz, de ezek a végtelenségig várhatják, hogy legyen is belőlük valami. Nálunk kizárólag a hülye és már születésükkor elvetélt ötletek érik meg a megvalósítást.

Jól látszik ez az ország politikai életében. Akár a kormányoldalt, akár az ellenzéket nézzük. Örök ötletelés és ebből sarjadó nagyotmondás, süket szövegelés itt is, ott is. Ennél is szomorúbb, hogy nem csak elsorvadnak a jó ötletek, de azok sem törődnek velük, akiktől erednek. Illetve pont az ellenkezőjét teszi mindenki még annak is, amit egyébként – véletlenül – jól kifundált.

A magyar kormány azt mondta a migrációs válság kitörésekor, hogy a megoldás az okok felszámolásában keresendő. Meg kell szüntetni azokat a problémákat, amelyek milliók útra keléséhez vezettek. A menekülteket még ott kell megállítani, ahol a hazájukhoz közelebb vannak, illetve le kell gyűrni az Iszlám Államot, amely a tömeges terrorjával a térségből származó menekültáradat fő forrása.

Majd ugyanez a kormány az ország déli határon több kilométeres kerítést húzott fel, mintha ez megoldana bármit is a migrációs válságból, azon kívül, hogy a Németországba tartó szíreknek egy kis kerülőt kellett tenniük. Erre adott ki milliárdokat és ugyancsak milliárdokért tartja fenn. Miközben eurómilliókat kapott volna az EU-tól a menekültek regisztrációjáért, átmeneti elhelyezéséért. Ezzel munkahelyeket teremtett volna az országban és kivívta volna a barátai tiszteletét, teljesítette volna szövetségei kötelezettségét, szolidáris lett volna azokkal az országokkal, amelyekkel egy közösséghez tartozik és amelyek milliárdokkal járulnak hozzá Mészáros Lőrinc magánvagyonának növekedéséhez, a magyar városok díszkövezett főtér állományának és az ország stadion kínálatának gyarapodásához...

A ROSSZ HÍR AZ, HOGY NEM FOGYNAK EL SOHA

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ,. ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2014.10.17.


...Aki véglegesen lecsúszott, nem tud laptopot vásárolni. Nincs okostelefonja, buta telefonja is ritkán. Ha volt is, vagy el kellett adnia, hogy enni tudjon, vagy ha elromlott, nincs pénze javíttatni. Ha szerencsés, van a közelében internet kávézó és képes összekaparni rá a pénzt, akkor mi van? Holnap is össze kell kaparni, mert ha valami csoda folytán választ kap egy munkáltatótól, arról értesülnie kell valahogyan.

Aki ebben a helyzetben van, még a néhány száz forintot sem képes előteremteni internet kávézóra, ami talán Szabolcs, Borsod és még néhány megye falvaiban, tanyáin nincs is. Ha egy háromtagú család havi negyvenezerből próbál életben maradni, ott egy felesleges fillér sincs. Semmire. Aki ebben a helyzetben van, az már sem interneten, sem más módon nem képes állást keresni.

Ők nincsenek itt, nem kommentelnek, nem panaszkodnak a fórumokon, nem írnak blogot, cikket, nem szólnak hozzá, nem tesznek közzé nyílt levelet.

Őket már nem látjuk.

Nem léteznek.

Sok ember nem regisztrált álláskereső, ugyanis az is feltételekhez kötött. A támogatás korlátozott ideig jár, közmunkát egy családból egy ember kaphat, szintén korlátozott ideig. Az a baj, hogy vannak nagyon jó kezdeményezések, amelyek nagyon rosszak a gyakorlatban. A közmunka gondolata szerintem jó. Jobb dolgozni a pénzért, mint segélyt kapni.

Csakhogy a közmunkából 2-3% tud a munkaerőpiacon elhelyezkedni a későbbiekben. Gyakorlattá vált, hogy a munkáltatók kirúgják az alkalmazottakat és közmunkásként foglalkoztatják vissza őket.

Ameddig egy tartósan munkanélküli foglalkoztatása kedvezménnyel jár, addig esélye van elhelyezkedni, aztán lapátra kerül, jön a következő kedvezményezett. Nappali tagozatos diákokat keresnek napi 8 órás munkaviszonyban, mert olcsó őket foglalkoztatni. Sokszor a próbaidőt ki sem fizeti a munkáltató.

Torzult a rendszer. Létezik az „Újra tanulok” program, ami szintén nagyon jó. A jelentkezés feltétele: regisztrált álláskeresőnek kell lenni. Itt bezárul a kör a nagyon leszakadtak számára.

Ha valaki elveszítette az állását, valamiért nem lehet regisztrált álláskereső, vagy már kihullott a rendszerből és a lakása árverezésre kerül akár hitelbedőlés, akár rezsitartozás miatt, annak itt a történet vége.

Ha tartozása van, a bankszámláján inkasszó van.

Amennyiben valahogyan munkát talál, a bank a munkáltatónál letiltja a fizetése felét, a bankszámláról inkasszálja a másik felét.

Nincs megélhetési minimum, amihez nem nyúlhat a bank, vagy egyéb behajtó szervezet. Sem a fizetés (de akár nyugdíj) felét, harmadát, sem semennyit nem véd semmilyen törvény.

Ha ugyanez a reménytelen helyzetben lévő vállalkozna, már az elején elakad, ugyanis vállalkozói igazolványt (azon túl, hogy honnan lenne pénze az illetékekre) az kaphat, akinek nincs TB tartozása. Ha van, azt öt évre visszamenőleg be kell fizetni.

Miből?

Nincsen szociális bérlakás, ahová a lakhatás nélkül maradt család menekülhetne addig, ameddig talpra tud állni.

De mindegy is, mert aki egyszer elesett, többé nem tud talpra állni.

Az adósmentő intézkedések, a devizahitelesek megsegítését célzó döntések rajtuk nem segítenek.

A rendszer rossz.

A rendszer embertelen.

Nincs statisztika arról, hány ember van minden ellátás nélkül, hánynak nincs reménye sem a holnapra.

Nem tudjuk, mennyien halnak szó szerint éhen, hányan fagynak meg télen, akár az otthonukban.

Nincs adatunk róla, mennyien menekülnek öngyilkosságba, hányan halnak meg a körülményeik miatt kialakult betegségek miatt, vagy azért, mert orvoshoz, kórházba sem jutnak, vagy már csak nagyon későn.

Nem tudjuk, a csökkentett járadékok miatt hány sérült társunk éhezik, hány beteg nem jut gyógyszerhez.

Miközben iszonyú pénzeket szórunk el felesleges beruházásokra, üresen kong az őrült összegért felépített lakópark és üresek a stadionok lelátói, emberek halnak éhen.

Nem látjuk, nem akarjuk érteni, hogy segítségre van szükségük, mert ők már képtelenek megoldani a problémáikat.

Lehet azt gondolni, hogy aki elmondja a létező bajokat, az a kormányt támadja.

Azt is lehet hinni, hogy ezek az emberek nem is léteznek, a leírt bajok a bukott baloldal kétségbeesett próbálkozásai.

Hazudhatunk magunknak.

Addig, ameddig mi is bele nem zuhanunk a gödörbe, ameddig eltagadhatatlan szociális katasztrófa nem történik, vagy ameddig ezek az emberek el nem pusztulnak az utolsó szálig.

A rossz hír az, hogy nem fogynak el soha, mert a nyomor újratermeli önmagát és lassan, de megállíthatatlanul terjed.

Az a társadalom pedig, amelyik elfordul azoktól, akik segítségre szorulnak, hosszú távon halálra van ítélve.

Mindegy, milyen kormány, milyen rendszer van, volt, vagy lesz.

Halálra ítéljük önmagunkat.

NEM SZÉGYELLNI KELL, HANEM ELFOGADNI - A "KRISNÁS" ÉTELOSZTÁS, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

ÁTLÁTSZÓ - SZOCIO BLOG
Szerző: MEZEI M. KATALIN
2017.10.17.

Kígyózik a sor a Blaha Lujza téri „krisnás” ételosztó sátor előtt. Karszalagosztás, majd lassan, zsilipelve megindul a tömeg. Van, aki szemlesütve veszi át az adományt, van, aki kérne többet is, ha lenne. Van, aki egy zacskó sárgaborsónak is örül, van, aki az alapanyagokat inkább ott hagyja, hiszen nincs hol főznie, csak a kész élelmiszerekre és az ebédre vár. Van, aki egy mosolyt is megköszön, van, aki szótlanul pakol. Van, aki egyedül érkezett, más a sorstársaival, jó néhányan pedig családostul, gyerekekkel.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége által létrehozott Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány naponta országosan több mint 2000 adag meleg étellel segíti hazánk rászoruló lakosságát. Emellett évente négy alkalommal kiemelt ételosztást is szerveznek – legutóbb az élelmezés világnapja és a szegénység elleni küzdelem napja alkalmából október 14-én, szombaton 1500 élelmiszercsomag és 1600 adag meleg étel talált gazdára. Ezúttal a média képviselői is beállhattak a pult mögé és kivehették a részüket a munkából – szembenézve a szegénység különböző arcaival.

Éhezni sokféleképpen lehet

Bolygónk úgy lett megalkotva, hogy mindenkinek elegendő táplálék juthasson, ám a helytelen elosztás következtében jelenleg mintegy 160 millió ember éhezik, míg máshol a kukában landolnak az élelmiszerek. Az UNICEF szerint a II. világháború óta nem látott éhínség felé tartunk. Ami hazánkat illeti, az MTA és az Eurostat 2014-es felmérése szerint körülbelül 50 ezer gyermeket érint az éhínség valamilyen formája.

Ahogy sok jóléti országban, úgy nálunk is létező jelenség az úgynevezett minőségi éhezés: sokszor olyanok is egészségtelenül táplálkoznak – például a feldolgozott termékekekt részesítve előnyben –, akik nem küzdenek megélhetési gondokkal. A nem éppen mélyszegény, de kevéssé jól szituált társadalmi rétegekhez tartozók pedig jellemzően a vitaminokat, rostokat alig tartalmazó, olcsó élelmiszereket tudják csak megvásárolni – ismertette a finoman szólva is aggodalomra okot adó helyzetet Szilaj Péterné Csilla, az alapítvány szóvivője...

MAFFIAMÓDSZERREL GYILKOLTÁK MEG AZ ÚJSÁGÍRÓNŐT, AKI LELEPLEZTE A KORMÁNYFŐ KORRUPT ÜGYEIT

GÉPNARANCS - GUMISZOBA BLOG
Szerző: GLOBOPORT
2017.10.17


A háromgyermekes családanya autóját felrobbantották Máltán, ahol miatta kellett előrehozott választásokat kiírni júniusban. Az 53 éves Daphne Caruana Galizia keresztes hadjáratot folytatott a korrupció ellen Máltán.

A Panama-papírok botránya napfényre hozta, hogy a máltai miniszterelnök neje és környezete is offshore számlákon rejtegetett jelentős összegeket a közép-amerikai országban. Miért kapott pénzt Michelle Muscat, Joseph Muscat kormányfő felesége? – kérdezte az oknyomozó újságírónő. És meg is adta a választ: Azerbajdzsán legnagyobb bankja kívánt letelepedni Máltán. A szükséges engedélyeket a kétes hírnevű bank ily módon intézte el. “Orbitális hazugság!” – állította a miniszterelnök és neje. Ennek ellenére előrehozott választásokra kényszerült a kormányfő. A súlyos korrupciós vádak ellenére nyert. Miért?

Mert Máltán fellendült a gazdaság és a növekvő életszínvonalat a lakosság nagy része a miniszterelnök ügyes politikájának tudta be. Az újságírónő azonban nem adta fel. Tovább folytatta keresztes hadjáratát immár a kormányfő kabinetfőnöke és a kormány energiaminisztere ellen. Utolsó írásában a miniszterelnök kabinetfőnökéről azt írta, hogy magas pozícióját egyéni gazdagodásra használta és használja fel. Aztán az újságírónő autója felrobbant. A kiégett autót a sztrádán találták meg...

ZÁVECZ TIBOR: ELFÁRADÁS FENYEGETI A FIDESZT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CZENE GÁBOR
2017.10.17.


A kormánypárt pánikolhat, hiszen szavazói közül most jóval kevesebben mennének el szavazni, mint négy évvel ezelőtt – hangsúlyozza a ZRI Závecz Research ügyvezető igazgatója.

Előfordult már önnel, hogy a megrendelő párt, amikor megbízta egy felmérés elkészítésével, a kívánatosnak tartott eredményt is a tudomására hozta?

- Több mint harminc éve vagyok közvélemény-kutató, huszonhét éve van parlamentáris demokrácia Magyarországon. Most is több párt megbízásából készítünk felméréseket. Higgye el, hogy eddig soha, senki nem mondta meg – még csak nem is utalt rá –, milyen eredményt szeretne látni.

- Isten engem úgy segéljen?

- Nyugodtan leírhatja: Isten engem úgy segéljen! A megbízónak is érdeke, hogy az adatok a valós helyzetet tükrözzék, és nekünk – ahogyan mindenkinek, aki ebben a szakmában dolgozik – szintén érdekünk, hogy tőlünk telhetően a valós helyzetet mutassuk be. Máskülönben kockára tennénk a jó hírünket. Nem kizárólag politikai témákkal foglalkozunk. Figyelnünk kell az üzleti szférára vagy a tudomány világára is, ahol különösképpen fontos a megbízhatóság és a hitelesség. A közvélemény-kutatás bizalmi műfaj, ami nem engedi meg a manipulációt. Ha valaki ilyesmire vetemedne, nem élne meg a piacon.

- Feltéve, hogy piaci körülmények uralkodnak.

- Abban a szegmensben, ahol mi mozgunk, a piaci körülmények a meghatározók.

- Arra sincs példa, hogy a nyilvánosságnak szánt felmérés a fiókban marad?

- A pártpreferenciák vizsgálatát mindig a nyilvánosság számára készítjük. Más esetekben a megrendelőtől – az adatok birtokosától – függ, hogy mit tesz közzé és mit nem. Erre nincs ráhatásunk, mi csak mérőműszerek vagyunk.

- Az adatok egy részének eltitkolásával is lehet manipulálni.

- Senkitől sem várható el, hogy a saját pénzéből készült felmérés eredményét kötelezően nyilvánosságra hozza akkor is, ha abból politikailag vagy üzletileg hátránya származhat. A lényeg az, hogy a vizsgálatnak az a része, amely végül nyilvánosságra kerül, megfeleljen a valóságnak.

- Mit szól ahhoz, hogy az MSZP nekiment a Mediánnak, amiért mélyponton mérte a szocialista párt népszerűségét?

- A politikai élet szereplőinek teljesen fölösleges a közvélemény-kutatók hitelességével vagy hiteltelenségével foglalkozniuk. Ez rossz téma. Szerintem használniuk kell az adatokat, az vezeti őket előre.

- Feltételezem, a közvélemény-kutatók sem tévedhetetlenek.

- A konkrét esetben a szocialisták a biztos pártválasztók körében kimutatott támogatottságukat kevesellték. Pedig ennek, egyelőre legalábbis, nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani. Jelenleg annyira alacsony a biztos pártválasztók aránya – nagyjából a választópolgárok harmada –, hogy a mérési hibahatár plusz-mínusz hat százalék között mozog. Ezek tehát egyelőre tájékoztató jellegű adatok, amelyek orientálnak ugyan, de mindenképpen nagy óvatossággal kezelendők. A szocialisták akkor kezdhetnek el igazán aggódni, ha a parlamenti választás közeledtével növekedésnek indul a biztos pártválasztók tábora – ami óhatatlanul bekövetkezik –, és ennek nem lesz pozitív jele a népszerűségükben...

KUNHALMI ÁGNES: "OTT VAN A GUILLOTINE ORBÁN NYAKÁN"

24.HU - POSZT ITT
Szerző: KÁLMÁN ATTILA
2017.10.16.


Az MSZP budapesti elnöke szerint egy közös listán induló, a Jobbik nélküli ellenzéki együttműködéssel verhető lenne a Fidesz a 2018-as választáson. Kunhalmi Ágnes úgy véli, szükség van közös miniszterelnök-jelöltre, de nevet egyelőre nem tud mondani. Alaptalan pletykának tartja, hogy árulók vannak a szocialista pártban, és nem érti, Botka László miért lépett vissza. Szerinte Orbán Viktor tudatosan árt az országnak, és ha nem Polt Péter vezetné az ügyészséget, Orbánnak és a családjának is lenne mitől félni.

Két héttel vagyunk Botka László lemondása után. Összeszedte magát a szocialista párt?

Össze. Az MSZP nagy rutinnal rendelkezik válsághelyzetek kezelésében. Azt hiszem, Botkának nem kellett volna lemondania, de ez nem billenti meg tartósan az MSZP-t.

Az a párt vagy az a program, ami csak egy személyen múlik, nem ér semmit.

A párt megrázta magát és megyünk tovább.

Azt mondja, nem kellett volna – akkor miért mondott le mégis Botka?

Nem tudom, miért döntött így. Az Új igazságosság programja ma is érvényes. A magyarok vagyonát ma egy tucat ember viszi haza ahelyett, hogy milliók kapnának lehetőséget a felemelkedésre. Az országnak az emberekről szóló válaszokra, igazságos politikára van szüksége. Ugyanakkor a politika egy kemény világ, és különösen a tetején lenni nem egy leányálom. Nyilván más dinamika Szeged polgármestereként dolgozni, és más miniszterelnök-jelöltként, ahol naponta kapja az ember a legsúlyosabb támadásokat.

A lemondás óta intenzívebbé váltak a tárgyalások más pártokkal. Mi most a legfontosabb feladat?

Ahhoz, hogy változtassunk, el kell érnünk, hogy a 106 egyéni választókerület mindegyikében egy-egy demokratikus jelölt legyen a Jobbikkal és a Fidesszel szemben. A tárgyalások zajlanak, nagyon pozitív hangnemben.

Melyik pártokkal?

Azokkal, akik ’14-ben részt vettek a közös indulásban, és minden további párttal, amelyik valóban változást akar. Komoly esélyt látok arra, hogy összerakjuk az erőinket. Az ország mindenkinek fontosabb kell legyen, mint az érintettek közötti ilyen-olyan ellentétek.

Budapesten hogy fog ez kinézni?

A budapestiek többsége változást akar, elegük van abból, hogy olyan emberek képviselik őket, akik nemhogy a 21. századot nem értik, de a 20. századot sem.

Új kihívások jönnek: ma önvezető autókra és dolgozó robotokra kell szabályozást és törvényeket alkotni, ehelyett a főváros vezetésének a legnagyobb eredménye néhány utca átnevezése, a főváros jobboldali képviselői meg talán maguk sem tudnák megmondani, mit tettek Budapestért. Budapesten 18 egyéni választókerület van, ezek közül 2014-ben nyolcat tudtunk megnyerni, minimum további kettőben pedig kamupártok segítették a Fideszt győzelemhez. Széles körű együttműködéssel minden budapesti választókerületben esélyhez jut a baloldal.

A 2014-es választáson a nyolc körzetből hatot vittek a szocialisták, egyet a DK és egyet az Együtt. Most valószínűleg nem ez lesz az arány.


Ez a tárgyalásokon múlik, a kompromisszumkészség nagyon fontos...

SZEGÉNYSÉG - VÁLTOZNAK A MUTATÓK, MARAD A NYOMOR

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2017.10.17.



Egyre kevesebb a nyomorgók aránya Magyarországon, de még így is kétszer annyi, mint Csehországban. Januártól változik a számítás módszere.

A gazdasági, pénzügyi válság hatására 2009 és 2012 között a kontinens népességének negyede élt szegénységtől fenyegetve, s csak az utóbbi két évben javultak a mutatók az Európai Unió 28 tagállamában, köztük Magyarországon is. A szervezet központi statisztikai hivatala, az Eurostat a szegénység elleni küzdelem keddi világnapjára időzítve hozta nyilvánosságra a tavalyi összesítést, amely szerint az uniós lakosság 23,4 százalékát, 117,5 millió embert fenyegetett a nélkülözés és a társadalmi kirekesztés veszélye.

Magyarországon 2008-ban 2 millió 790 ezer, tavaly pedig 2 millió 540 ezer volt a veszélyeztettek száma, amivel hátulról a kilencedik helyen állunk. Erre akár azt is lehetne mondani, hogy a középmezőny tisztes végén helyezkedünk el, de jobb, ha nem csapjuk be magunkat: az uniós átlagnál rosszabbak a legfontosabb mutatóink.

Tagadhatatlan, hogy a tavaly mért 26,3 százalékos magyar szegénységi arány a 2008-ban rögzített 28,2 százalékhoz képest javulás, és nagyságrendekkel jobb eredmény, mint Románia 38,8 százalékos, vagy Bulgária 40,4 százalékos mutatója a sor végén, és az is igaz, hogy megelőzzük Ciprust, Spanyolországot, Lettországot, Horvátországot, Litvániát, és a görögöket is. A félremagyarázások akkor kezdődnek, amikor ennél is nagyobb sikerként mutatják fel a kormányzati szereplők, hogy a relatív szegénységi mutatóban a németeknél vagy az angoloknál is jobban vagyunk. A relatív jövedelmi szegénység számai azonban csak azt jelentik, hogy a népesség hány százaléka él a magyar átlagjövedelem 60 százaléka alatt, hány német pedig az ottani átlag 60 százaléka alatt. Az összehasonlítás tehát kizárólag országon belül történik, így lehetséges, hogy míg nálunk 14,5 százalékos volt tavaly ez a mutató, addig a németek 16,5 százalékának a jövedelme nem érte el a német átlagjövedelmet, miközben a bolgárok majdnem 30, a románok 25 százaléka élt a saját országa szegénységi küszöbe alatt. A jövedelmünk vásárlóértéke alapján már nem sok dicsekedni valónk van...


FELJEGYZÉSEK A PELENKÁZÓ MELLÖL 12.- ALUDNI...

TÖRÖK MONIKA BLOG
Szerző: TÖRÖK MONIKA
2017.10.17.


Tudtam én, csak nem sejtettem. Illetve már elfelejtettem. Pedig tapasztalatlannak igazán nem vagyok mondható.

Ketteském, aki lassan kiédemli a haza bölcse 2. címet például három (!) éven (!) át nem volt hajlandó húsz percnél többet (!) aludni. Ez sajnos nem vicc.

És ha anya felbassza az agyát, akkor abban az ajándék húsz percben sem fog aludni. Márpedig az állítólag kell az embernek. Úgyannyira, hogy kínai kivégzési módnak alkalmazták az alvásmegvonást. Na, ketteskével megtanultam túlélni. És agressziót kezelni (például egyszer sem csaptam agyon, pedig bizisten, megfordult a fejemben. Hogy mindenki jobban járna. De persze így jártunk mindannyian jól, mert átmeneti huszonhárom év után a világ legbölcsebb és legokosabb csajává nőtte ki magát, akit egyszerűen feltétel nélkül imádok. Igaz, a többit is, csak azok nem tették próbára (annyira) a tűrőképességemet.)

Ez arról jutott eszembe, hogy elnézegettem a Csodapasit, aki nagy büszkén átvállal jónéhány éjszakát, majd a boldog tudatától a nagylelkűségnek ájultan alszik (nem igaz, mert tényleg képes mozgalmi dalokat énekelni hajnali ötkor is). Jó, hát pelenkázni nem annyira szeret, tápszert csinálni nem mer, mert szigorú vagyok, fürdetni meg nem engedem, legyen már nekem is valami jó a babázásban.

És látom másnap, hogy szédeleg, sápadt, dekoncentrált - és baromira sajnálom.

Már akkor, amikor épp nem arra ébredek, hogy a hűtőszekrény előtt állok, ahol elaludtam állva. Hát vagy a klotyón. Vagy a piros lámpánál az autóban.

Általában baromira zavar a zaj meg az emberek. Mostanra mindegy lett. Pont mindegy, ki van itt vagy milyen zene ordít a nappaliban - ha fél percem van, elalszom. És hihetetlenül fitten tudok ébredni öt perccel később! A sakálvonyításra! Ugyanígy nem tud érdekelni egyszerűen a közösségi média, sőt, még a szomszéd Erzsi néni és a Zoli bácsi se, pedig kedvelem őket. Mondat közben elalszom...

BELSŐ MUNKA LEHETETT A FÉLMILLIÁRDOS ALTON-BETÖRÉS

INDEX
Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2017.10.17.


Saját kulccsal mentek be, ismerték a riasztó kódját, és pontosan tudták, mit és hol keressenek azok, akik áprilisban több százmillió forint értékű eurót, valamint rengeteg fontos iratot vittek el a letelepedési kötvényekkel kereskedő Arton Capital budapesti irodájából. De nem csak ezt tudtuk meg a különös betörés körülményei után kutakodva.

Rengeteg ember megfordult az egyik legnagyobb, letelepedési kötvényekkel kereskedő cég, az Arton Capital budapesti irodájában, legalábbis addig, amíg lehetett magyar letelepedési kötvényeket árulni. A cég Ó utcai irodájának szomszédságában élők nap mint nap láthatták, ahogy a sétálóutcáról az Artonhoz betérő külföldiek egymásnak adják a kilincset. Nagyrészt arabok, indiaiak, kínaiak és oroszok. 

De rajtuk kívül megfordultak az Arton irodájában a régi és az új politikai elit ismert arcai
, ügyvédek és olyan fontoskodók is, akik megpróbáltak közel kerülni a kötvények körül sürgő üzleti és politikai körökhöz.

Az is mindennapos volt, hogy az Arton főnöke, a bolgár származású Balogh Radosztina az Arton irodája előtt cigarettázott vagy éppen az alkalmazottakkal csevegett. (Az Artonnak korábban Balogh mellett bolgár tulajdonosai is voltak, köztük Tchilinguirian Armand Arton, akiről a cég a nevét kapta.)...

AGGÓDIK AZ EU AZ ÚJ OSZTRÁK VEZETÉS MIATT - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92.9 MHz
Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2017.10.17.


Újabb győzelmeket aratnak Európában a populista pártok – írja az AP hírügynökség, amelynek az ausztriai és az alsó-szászországi választások kimeneteléről szóló elemzését a New York Times ismerteti.

Az amerikai napilap emlékeztet, hogy a jobboldali populisták pártja Ausztriában az országos választáson a második helyen végzett, a szóban forgó német tartományban pedig bejutott a tartományi parlamentbe, ami további nyomás alá helyezi a hagyományos, fősodratú konzervatív pártokat, hogy lépjenek fel keményebben a migráció ellen.

Az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt vezetője betolakodóknak nevezte a szíriai, iraki és afganisztáni harcok elől menekülőket, Sebastian Kurz, a centrista Néppárt elnöke pedig, hogy a választóknak kedvébe járjon, átvette a Szabadságpárt álláspontját a bevándorlással kapcsolatban. Korábban ez elutasítást válthatott volna ki Európában, ezúttal azonban kevés bírálat hangzott el.

Németországban, ahol a nacionalista Alternatíva a múlt hónapban tartott Bundestag-választáson az ország harmadik legerősebb pártja lett, most pedig Alsó-Szászországban bejutott a tartományi parlamentbe, Angela Merkel kancellár igyekszik kisebbíteni a jobboldali veszélyt, ám mégis beleegyezett a bajor CSU követelésére abba, hogy határozzanak meg felső határt az évente befogadható menekültek számát illetően.

A New York Times által közölt elemzés az ausztriai és a németországi tapasztalatok alapján úgy véli: ha a bevándorlás kérdése válik a központi kampánytémává, akkor az jobbra tolja az egész politikai mezőnyt. 

Felhívja a figyelmet arra is, hogy Franciaországban, miután az elnökválasztási kampány hangnemét erősen meghatározta a szélsőjobboldali Marine Le Pen, az elnökké választott Emmanuel Macron is azonosult Le Pen programjának azon pontjával, hogy keményebb határellenőrzést kell bevezetni.

Hollandiában – folytatódik az európai politikai tájkép áttekintése – Geert Wilders bevándorlásellenes Szabadságpártja a második helyen végzett a márciusi választásokon, és bár a fősodor pártjai elutasítják a vele való együttműködést, a négypárti koalíciós megállapodás tartalmaz a bevándorlást korlátozó elemeket, így például a menekülteknek kiadott lakhatási engedély érvényességének a lerövidítését.

Olaszországban Paolo Gentiloni demokrata párti kormánya kikényszerítette azt az új stratégiát, amelynek értelmében a líbiai kormány - az ottani milíciákat de facto rendőrségként felhasználva – lecsap az embercsempészekre, és ennek köszönhetően csökkent az újonnan érkező menekültek száma Itáliában, ahol tavasszal választások várhatók...

RÉTVÁRI VÁLASZOL

VÁROSLIGET BARÁTAINAK BLOGJA
Szerző: GARAY KLÁRA
2017.10.15. 


Azt álmodtam, hogy a Parlamentben ülök és egy képviselő kérdésére Rétvári válaszol! Ez önmagában is nagy szó, na de a válasz őszintesége egészen szokatlan.

Tisztelt Képviselő úr! Kérdését éppen a legjobbkor tette fel! Éppen újabb változást akartunk bejelenteni, és örömömre szolgál, hogy végre, 4 év után 1x az igazat, csakis az igazat mondhatom Önnek!
Készíttettünk parkfejlesztési terveket, melyeket mindenütt népszerűsítünk, hogy a lakosság megmaradjon abban a hitében, hogy szándékunkban áll a Ligetet parkként megújítani! Pedig eszünk ágában sincs! Ha lenne, a letarolt épületek azbeszttel szennyezett területeit parkosítanánk és a megígért fejlesztéseket ott valósítanánk meg. Képzelje el, milyen lenne a Hungexpo telephelyen sportpályákat, futókört, kutyafuttatót építhetnénk. Tényleg nőne a zöld felület, tényleg park maradna! Na de akkor hová lennének az ÁLMAINK!?

Ehelyett mi az Állatkórház/ Főkert szeméttelep elbontása után építünk kutya játszóteret a Hermina út mellé! Igen, képviselő úr, fél éve oda még Üzemeltetési központot terveztünk, de terveink gyorsabban változnak a változékony Holdnál. Így most oda kutya játszóteret terveztünk! Természetesen a volt Hungexpo/FŐKERT/Állatkórház maradvány épületeket majd ugyanúgy nem bontjuk, mint a többi épületet, hanem eldózeroljuk. Így biztosabban szóródik szét a benne lévő azbeszt és gyorsabb, olcsóbb megoldás! Ugye milyen ötletesek vagyunk! Nem vacakolunk veszélyes hulladékokkal! Élni is veszélyes! Gondolkodjunk pozitívan!.

Tudjuk, hogy a hely maga erre alkalmatlan, de nem érdekel bennünket, hogy az egyik végében a Vakok egyik intézménye, a másikban az Albert Schweitzer Szeretetotthon idős lakói hallgatják majd hajnaltól késő estig a szórakozó, marakodó kutyákat és gazdáikat...

AZ ELLENZÉK MÁR TAVALY FELADTA 2018-AT

MAGYAR NARANCS
- POLITICAL ANIMAL BLOG
Szerző: KESZTHELYI ANDRÁS
2017.10.17.


Az úgynevezett összefogásnak csak akkor lenne értelme, ha győzelemmel kecsegtetne 2018-ban. Ám az ellenzék, úgy tűnik, már tavaly eldöntötte, hogy ezt a Fideszt nem lehet legyőzni 2018-ban.

A Közös Ország Mozgalom október 23-ára összellenzéki tüntetést szervezett (mínusz Jobbik). A rendezvény elsősorban a nyolc párt által aláírt választási törvény-módosítás melletti kiállásról szólt volna, igazi értelme azonban az volt, hogy közös fotó készüljön az ellenzéki pártok vezetőiről, amint az összefogást követelő civilek kórusát hallgatják a felhevült közönség ütemes tapsa közepette.

Gulyás Márton nem véletlenül színházi ember: jó érzékkel konstruálta meg azt a dramaturgiai keretet, mely a rendezvény sikere esetén további nyomást gyakorol az ellenzéki pártokra, és mintegy mellesleg, őt magát is az összefogás egyik katalizátoraként pozicionálja. A politikai realitás azonban nem kedvez az efféle színházi konstrukcióknak.

A politikai realitás ugyanis az, hogy az ellenzéki pártoknak sem kedvük, sem érdekük olyan megállapodást kötni, mely saját identitásukat sérti. Pontosabban azért nincs kedvük hozzá, mert nem érdekük.

Az úgynevezett összefogásnak csak akkor lenne értelme, ha győzelemmel kecsegtetne 2018-ban. Ám az ellenzék, úgy tűnik, már tavaly eldöntötte, hogy ezt a Fideszt nem lehet legyőzni 2018-ban. 2016 nyara óta egyetlen ellenzéki politikus volt, aki komolyan gondolta, hogy összefogással a Fidesz verhető: Botka László, őt azonban haladéktalanul kinyírták pártján belül (MSZP) és kívül (DK). Botka projektje nem csak a baráti sortűz miatt halt el, de Gulyás Márton tüntetése szempontjából ennek kevés jelentősége van.

Az október 23-i összellenzéki tüntetés meghiúsulásának oka az, hogy annak semmilyen realitása nem volt a szó pártpolitikai értelmében. A poszt-Botka ellenzék nem akar összefogni, legfeljebb közös fényképeken demonstrálni, hogy másnap blogokon és Facebook posztokon folytassa mindenki háborúját mindenki ellen...

AZ ÚJ OSZTRÁK KORMÁNY RÁERŐSÍTHET A KELET-EURÓPAI KÜLÖNUTASSÁGRA, VAGY NEM IS ANNYIRA - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2017.10.17.


- Az osztrák választásokon kiütközött az ország feldolgozatlan náci múltja

- Új reményeket táplál az európai populizmus

- Paul Lendvai: Ausztriának nem kellene a saját nemzetközi megítélését kockáztatnia azzal, hogy beszáll a visegrádi légvár építésébe



New York Times


1. A vezércikk szerint a vasárnapi választásokon újra jelentkezett Ausztria náci múltja. A nyertes egy bevándorlás- és muzulmán-ellenes párt lett, és most egy olyan erővel együtt alakíthat kormányt, amelyet egykori fasiszták alapítottak. Ennyit azokról a reményekről, hogy a holland és a francia választások eredménye alapján a szélsőjobb leesett a politikai hullámról. A németeknél az AfD az első szélsőséges pártként került a hatalomba a 2. világháború óta. Ausztriában a győztes konzervatívok a migránsokkal szembeni félelmet lovagolják meg. A Szabadságpártot ugyanakkor jó viszony fűzi Trump több közeli munkatársához és Putyinhoz is, ahogy az már csak szokás manapság az európai radikálisoknál. Márpedig ez kihívás Kurz számára, akinek, ha tényleg új politikai kultúrát akar, el kell utasítania az FPÖ-t, annak mocskos múltjával, a Kremllel fenntartott méltatlan kapcsolatával és a washingtoni kormányzattól érkező aljasabb impulzusokkal. Azaz vagy a szociáldemokratákkal kell szövetséget kötnie, vagy több, kisebb párttal.

2. A lap Európa új, természetes állapotának nevezi, hogy Ausztria elbillent jobbra a választáson, mert a bevándorlás-ellenes populizmus és nacionalizmus egyre inkább szembekerül az unió elkötelezettségével, hogy nyitva tartja határait a kereskedelem és a bevándorlók előtt. Az osztrákok csaknem 58%-a voksolt a jobboldalra, illetve a szélsőjobbra. A győztes Kurz nagyrészt átvette a Szabadságpárt programját a menekültek és az iszlám-ellenesség ügyében. Az üzenet egyértelmű: a populizmus eleven a demokratikus Európában, különösen a keleti végeken. Ivan Krasztev bolgár politológus a migrációs válságot tartja a fő veszélynek az EU szempontjából. Ez a kérdés osztja meg a leginkább a Nyugatot és a Keletet, amely fenyegetésnek tekinti az igencsak kozmopolita értékeket, amelyekre az unió épül. Az osztrák választások győztese most aközött választhat, hogy próbálja-e meg elszigetelni a szélsőjobbot, vagy vegye be a kormányba és ott igyekezzen megszelídíteni. Brüsszelnek nemigen van kedve szankciókra, mivel a populista erők már hatalmon vannak a magyaroknál és a lengyeleknél. A German Marshall Alapítvány egyik elemzője megjegyzi, hogy a szervezet nem tudta jobb belátásra téríteni Orbán Viktort sem, pedig az illiberális demokráciát hirdetett.

Az EU számára a kihívás most hasonló ahhoz, mint ami Magyarország és Lengyelország részéről érte: a Néppárt és a Szabadságpárt koalíciójából olyan kormány jönne létre, amely inkább a magyar és a lengyel hatalomra emlékeztetne, és nem a németre vagy a franciára. De nem Európa-ellenes, bár korlátozza a bevándorlást és csökkenteni kívánja az uniós vendégmunkásoknak járó juttatásokat, de ez ma már megszokott az unióban. Utóbbi számára nem marad más választás, minthogy vonakodva ugyan, de együttműködjön az ilyen vezetésekkel. A büntetéshez az kellene, hogy az érintett államok egyértelműen megsértsék a demokratikus értékeket és alkotmányos szabályokat. Így azután megtorlatlanul marad egy sor dolog Budapesttel és Varsóval szemben. A kizárás nemigen jöhet szóba. A German Marshall Alapítvány szakembere azt mondja, az Európai Néppárton belül meg lehetne vitatni a kifogásokat, mert hiányzik az informális politika, amellyel nyomást lehetne gyakorolni az érintett vezetőkre, hogy ne lépjék túl a demokratikus kereteket...

NE BÁMÉSZKODJANAK, NINCS ITT SEMMI LÁTNIVALÓ

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2017.10.17.


Ételt osztottak a budapesti Blaha Lujza téren október 14-én, az Élelmezés Világnapján. Évek óta osztanak meleg ételt, ünnepekkor és gyakran hétköznapokon is. Hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán, kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát.

Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csak idő kérdése, hogy az ételosztás belekerüljön a hozzánk érkező külföldi turisták bédekkereibe. Szegénység van ma Magyarországon, nyomorúság. Politikailag inkorrektül ezt így mondják: rászorultság.

Az MTI nem szokott beszámolni arról, hogy hosszú sorokban állnak az ételre váró emberek. Részükről se kép, se hang. Bizonyára nem akarnak ünneprontók lenni, de az sem kizárt, hogy szakmai szempontok vezérlik őket: számukra nem hír, hogy Magyarország szegény.

Talán mert Harrach Péter (KDNP) is úgy gondolja, hogy sok gyerek azért megy el reggel éhgyomorral az iskolába, mert náluk életforma, hogy nem reggeliznek. Nyilván jó helyről tudja ezt a kereszténydemokraták nagyágyúja, a környezetében bizonyára sok nem-reggeliző gyerekkel találkozik. Ők mondhatták neki, hogy úri passzió náluk a rosszul táplálkozás. Nem azért nem esznek, mert nincs mit, hanem mert vigyáznak a vonalaikra.

Magyarországon ma már nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája. Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik. Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor...

AMERIKA MEGOSZTOTTSÁGA VIETNAMBAN GYÖKEREZIK 1.

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ
2017.10.16.


Számot vetni egy konfliktus minden vonatkozásával, miközben Amerikában még mindig véreznek a régi sebek. Ezt próbálta megvalósítani Ken Burns filmrendező Vietnam című monumentális dokumentumfilmjében, amelyet Lynn Novick rendező-producerrel közösen készített.


Az alkotó a Le Nouvel Observateurnek adott interjút.

- Filmjének nyitó jelenetében egy volt tengerészgyalogos mondja el, hogy a háború után 11 évvel tudták meg, egymásról a barátjával, hogy mindketten ott voltak Vietnamban. Ez annak idején érthet volt, de hogy van az, hogy azóta is vitakoznak arról, hogy valójában mi is történt? Elvégre a mai amerikaiak 65%-a a háború után született?

- Finoman szólva a háború nem igazán volt sikeres Amerikának. Ezért továbbra is kultiválták a sértődöttséget vagy a vitát, vagy úgy tettek, mintha elfelejtették volna. Ma a kutatásokkal és a források tömegével, amelyekhez a Vietnammal való kapcsolatok javulásával hozzá lehet jutni az archívumokban, közel lehet kerülni az országhoz, és a néphez. Továbbá azzal is, hogy a volt katonák elkezdenek beszélni, teljesebb képet kapunk és az idő múlását előnyünkre tudjuk fordítani. Még a francia közönség is, amely inkább Algériára fókuszál, megérti majd, hogy miért neveztem el az első részt Déjá Vu-nek. Minden, ami a franciákkal történt, később megtörtént velünk is.

- Ön azt mondja, hogy ez a háború végtelenül bonyolult volt, de nem lehet megelégedni azzal a megállapítással, hogy Amerika belebonyolódott egy egy távoli konfliktusba, amelyből nem sokat értett?

- Az alapmagyarázat viszonylag egyszerű. Ami nagyon bonyolult, az teljes képet adni. Tény, hogy nem voltunk érdekeltek egy politikai vitában. Nem volt elszámolni valónk, csak úgy tekintettünk magunkra, mint a baseball-bírók, akik jelzik a hibákat és szabályozzák az ütéseket. Ez lehetővé tette számunkra egy olyan tér létrehozását, ahol elfért egymás mellett az összes probléma, anélkül, hogy megmondanánk, mi volt ajogos és mi nem.

- Ritka dolog Amerika részéről, de Önök számításba vették a vietnamiak álláspontját is.

- Amit nem tesz meg senki. Az amerikaiak, ha Vietnamról beszélnek, csak saját magukról beszélnek. Nem szólnak arról a tényről, hogy volt egy ellenség és egy győztes, és egy szövetséges, Dél-Vietnam, amely ma már nem létezik. Mi viszont egy teljes képet akartunk alkotni, csaknem egy olyant, mint egy epikus regényt, sok emberrel, akik segítettek egy olyan háború ábrázolásában, amelyben a jó és a rossz leegyszerűsített kérdésének nincs sok értelme. A háborúban sok igazság létezhet. Rájöttünk, hogy bátorság nemcsak csatamezőn lehet, hanem egy háborúellenes ember erkölcsi és etikai dilemmáiban, vagy azéban, akik úgy dönt, hogy nem megy Vietnamba, és még el is hagyja az országot. Ezeket a dolgokat ritkán vesszük figyelembe...

OSZTRÁK LAPOK: A LEGFIATALABB OSZTRÁK ÁLLAMFŐNEK NEM LESZ KÖNNYŰ DOLGA

HUPPA BLOG
Szerző: HUPPA, MTI
2017.10.16.


A vasárnapi választáson győztes Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Sebastian Kurz sikerét emelték ki kommentárjaikban az osztrák lapok, de arra is kitértek, hogy nem lesz könnyű az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) várható koalícióalakítás.

A konzervatív néppárt a becsült végeredmény szerint a szavazatok 31,6 százalékát szerezte meg a választáson, míg a tőle jobbra álló FPÖ 26,3 százalékot kapott. Kettejük közé futott be – 26,9 százalékkal – az eddigi legnagyobb párt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), amely eddig nagykoalíciót alkotott az ÖVP-vel, de a legtöbb elemzői várakozás szerint most ellenzékbe szorul, és helyét a szabadságpárt veszi át a koalícióban.

A választás kimenetelét értékelve valamennyi lap kiemelte, hogy Kurz a legfiatalabb európai kormányfő lehet.

A Der Standard című liberális lap megjegyezte, hogy az ország jobbra tolódott, de úgy vélte, ez nem meglepetés, mint ahogy az sem, hogy Kurz megnyerte a választást. Kurz precíz felkészüléssel és terveinek pontos kivitelezésével rajt-cél győzelmet aratott, alig vétett hibát a kampány során, és az ÖVP-FPÖ koalíció azért is valószínű, mert a szociáldemokraták és a szabadságpártiak túlságosan gyűlölködő kampányt folytattak egymás ellen. Ugyanakkor “riasztó” a választási eredmény abból a szempontból, hogy a két párt együttesen nincs messze az alkotmánymódosításra képes többségtől. A lap azt is írta, hogy Kurz és az FPÖ is rokonszenvez Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve politikájával. Heinz-Christian Strache FPÖ-elnökről a Der Standard egyebek között azt állapította meg, hogy a kampányban jól állta a sarat a fiatalabb kancellárjelöltekkel szemben, sőt hátrány helyett előnyt tudott kovácsolni abból, hogy idősebb legfőbb riválisainál, Kurznál és az SPÖ-t vezető Christian Kern eddigi kancellárnál...

EGYEDÜL A MÉLYVÍZBEN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Péter
2017.10.17.


Micsoda ellentmondás, kalandvágyból megtalálni egy kiegyensúlyozott, nyugodt életet – írja a mai poszt szerzője, Péter, és azért ha jól belegondolunk, van ebben valami, és aligha van vele egyedül. Ő elég sok mindent hagyott (félig-meddig) a háta mögött Magyarországon, amit kapott, az egy kellemesen nyugalmas élet.

„50 évesen vágtam neki a világnak, több mint egy éve külföldön dolgozom. Rendes egzisztenciát, munkahelyet, állami foglalkoztatást, jó fizetést hagytam a hátam mögött. Van kettő diplomám, mellette más felsőfokú és egyéb képesítésem is. 
Csak bejött egy kis turbulencia az életembe, ami után úgy éreztem, legjobb lenne távol lenni egy ideig. Egy barátom írta a Facebookon, hogy hamarosan befejezi a németországi munkáját, a helyére keresett valakit. 
Érdeklődtem, majd rövid gondolkodás után úgy döntöttem, ez pont kapóra jött nekem, a lehetőséget személyesen is megnézem. 
Tudtam úgy mozogni, hogy jó benyomást keltsek 
Alapfeltevés szerint először egy szállodában a konyhán kellett volna kisegítőként dolgoznom, majd pincérként. Mondtam, hogy legyen a kiutazásomkor próbamunka is, mert ki szeretném magam próbálni, bírom-e, ezért beállnék aznapra dolgozni. 
Ez munkajogi szempontból nehéz volt, mert a feketemunka abban a szállodában nem ismert fogalom. Amikor a főnökasszonnyal találkoztam, mondta, mosogatás helyett direkt az étteremben kezdek. 
Hoppá, úgyis ez volt a cél, egyébként is a nyelvtanulás idejére dolgoztam volna csak a konyhán. Soha nem dolgoztam a vendéglátásban, de azért tudtam úgy mozogni, hogy jó benyomást keltsek, állandóan a főnök mellett sürögtem. 
Jó lehettem, mert kérdezték, mikor tudok kezdeni? Mondtam, hamarosan válaszolok, megyek-e, plusz elintézem még a magyar dolgaimat is. A német munka mellett döntöttem. Első lehetőség volt, nem is kerestem más munkát..." 

A REJTÉLYES NÉMET, AKI ORBÁN OROSZ MANŐVEREIT EGYENGETI

444.HU
Szerző: SZABÓ ANDRÁS
2017.10.17.


2013 augusztusában volt Orbán Viktornak egy különösen fontos találkozója. Szergej Kirijenkót, az orosz atomenergia vállalat, a Roszatom vezetőjét fogadta Budapesten. Nem először találkoztak egymással, de ez volt talán az addigi legfontosabb megbeszélésük. Kormányzati források szerint ugyanis lényegében ekkor dőlt el, hogy a magyar kormány nemzetközi tender kiírása nélkül az oroszokra bízza a paksi atomerőmű bővítését.

Magyarország jövőjét pénzügyileg és külpolitikailag is évtizedekre meghatározó döntést a kormány teljes titokban hozta meg, és a Kirijenkóval folytatott 2013 augusztusi megbeszélésről sem közölt részleteket. Pedig volt a találkozónak egy olyan eleme, amely segít megérteni az orosz-magyar kapcsolatoknak és azon belül is a paksi bővítés alakulását.

A megbeszélés előkészítésében ugyanis szerepet játszott egy befolyásos német üzletember, Klaus Mangold. A 70-es éveiben járó Mangold évtizedek óta Európa legmagasabb üzleti köreiben mozog, és híres arról, hogy különösen jó kapcsolatokkal rendelkezik Oroszországban. Vlagyimir Putyin orosz elnököt például személyesen ismeri a 90-es évek eleje óta.

A Direkt36 kutatásai azt mutatják, hogy a német sajtóban néha csak Mister Russlandnak, vagyis Mister Oroszországnak hívott Mangold több ponton feltűnt a paksi bővítés eddigi történetében. Nemcsak a kulcsfontosságú Orbán-Kirijenko találkozó összehozásában vett részt, hanem szerepe volt abban is, hogy a projekt elfogadhatóvá váljon az Európai Unió és a nyugati üzleti körök számára. Magyarországon a legközelebbi kapcsolata Lázár János, a paksi projektben szintén meghatározó szerepet játszó és jó német vállalati kapcsolatokkal rendelkező miniszter volt. Orbánnak is ő mutatta be Mangoldot, és összeköti őket közös szenvedélyük, a vadászat is...

AZ ÉLETÜNKRE NINCSENEK ILYEN GARANCIÁK

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: SzEGy
2017.10.16.


Az újszülött teljesen egészségesnek látszik. A gyermekorvos a szülészeten a bevett protokoll szerint kezeli. Apgar[i] 9/10. Per vias naturales. Megfelelő időre, átlagos súllyal, természetes úton született, komplikációnak, bajnak nincs nyoma.
Aggodalomra tehát nem volna semmi ok, de ezt aztán teljesen hiába mondogatnánk az asszonynak. Ő aggódik. Sok éve vár már, egyre türelmetlenebbül és egyre csalódottabban egy újszülöttre.

Most, hogy eddig dédelgetett álma elérhető közelségbe került, itt van egy karnyújtásnyira, nem is hiszi el, szinte fel sem fogja és egyelőre képtelen örülni. Mód felett zaklatott, aludni sem tudott a baba érkezésének híre miatt, remeg, sír. Feltört belőle az előző évek alatt visszafojtott feszültség, miközben vadászkutya módra szimatolja mindenhol az esetleges veszély nyomait.

Igyekeznénk segíteni rajta, bár ez egy cseppet sem egyszerű ügy. Ha beszél, csak egyre jobban belelovalja magát, de különösebben az se jó, ha hallgat. Pedig ezen át kellene lendülnie, nagyon nem lenne szerencsés szétesni most, rengeteg apró intézendő és hétköznapi teendő várja. Ha ezekre tudna figyelni, talán megkönnyebbülhetne kicsit.

„Az élet folyik tovább, ez már sokakat megmentett a megőrüléstől – mint ahogy a légitámadás alatt sem lehet egész idő alatt félni, éppúgy a mindennapi munka, véletlen találkozások, személytelen aggodalmak bombázásában is órákra megfeledkezik az ember egyéni félelmeiről.” (G. Greene)

Beszél, beszél, csapong és kapkod. Egyáltalán mit kellene azonnal keresnünk a gyermeken, hogyan jelentkezik a későn észrevett terhességen a nem az első perctől gondozottság hatása? Honnan lehet tudni, hogy ez hogyan fog visszaütni, milyen beteg lehet majd ettől később a gyermek?

Terelgetnénk szétfutó, zaklatott gondolatait. Biztatjuk és csendesítjük. Szeretnénk, ha meg tudná vetni a lábát a realitás talaján. A szorongások és az aggódás lecsendesítésében megkapaszkodhatnánk például a józan eszünk maradékába.

Milyen jeleit észlelhetné annak most, hogy a magzat nélkülözött anyja méhében? Ez a közel normális környezeti viszonyok és az átlagos mondható életfeltételek mellett nem valószínű. A magzat ugyanis megszerzi mindazt, amire szüksége van, mindent amihez hozzáfér, tekintet nélkül a rendelkezésre álló készlet további méretére. Ezért is sokkal gyakrabban látunk az anyai oldalon hiányt kialakulni a terhesség alatt. Ha a kicsi a fejlődése során mégis hiányokkal küzdött, annak jól észlelhető jelei lennének az újszülött súlyán, a testhosszán, az alkatán, az utolsó hónapban felrakódott zsírpárnácskák formáján, a bőre állagán, a kicsi élénkségén, a világra jövetel nagy stresszének kezelésében, esetleg az új körülményekhez való alkalmazkodásában.

Ezen a babán szerencsére a világon semmi nem látszik problémásnak. Ez a kérdéssor viszont, ha egyszer elkezdődik, akkor lehet tartani attól, hogy soha nem lesz vége. Sőt a fontosnak érzett és előbb mindenképpen megválaszolandó kérdések
száma egyre csak nő, hatalmasra duzzad, mint a kétségek és a bizonytalanság, ami mögötte van...

MÉGSEM NYÚLHATJA LE AZ ÁLLAM A FÖLDJÉT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.10.17.



Két olyan alkotmánybírósági döntés is született az elmúlt időszakban, amely az állami „mohóság” ellen lép fel. Az egyik ügyben egy örököstől happolták volna el ellentételezés nélkül a földjét, a másikban utólag közművek miatt értéktelenítették volna el a telket. Az Alkotmánybíróság hosszú huzakodás után lépett közbe.

A Magyar Közlönynek ugyanabban a számában tették közzé az Alkotmánybíróság (Ab) két határozatát, amelyek közös jellemzője, hogy a bírák a magántulajdon védelmében léptek fel. (A hivatkozott közlönyt, benne a határozatok részletes szövegét itt nézheti meg.) Az egyik ügyben valaki három külterületi szántót örökölt. Az eljáró közjegyző megkereste az illetékes kormányhivatalt hatósági bizonyítvány kiadása végett. A kormányhivatal a bizonyítvány kiadását megtagadta, mert az örökös nem minősül földművesnek, és a birtokában lévő föld területnagysága már meghaladja az 1 hektárt.

A közjegyző a mezőgazdasági ingatlanokat „a törvényes öröklés rendje szerint” a Magyar Államnak adta át. Ellentételezés nélkül. Az Ab az eljárás utóbbi részét kifogásolta. Mint leírták: az Alaptörvény által előírt arányosság követelménye nem teljesül, a mulasztás kiküszöböléséhez pedig az szükséges, hogy a végrendeleti örökös az állammal, mint szükségképpeni örökössel szemben vagyoni ellentételezéshez jusson. Az ehhez szükséges rendelkezés megalkotását az Ab az idei év végéig várja el a parlamenttől...


HABONY HASONMÁSA PUTYIN MELLETT DOLGOZIK

24.HU - POSZT ITT
Szerző: KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN
2017.10.14.


Neve Vlagyiszlav Szurkov. Mit keres a bumfordi vezér mellett egy jóízlésű, művelt, cinikus világfi?

Egyre többet töprengek, miként jutottunk idáig, hogy a kétharmaddal megválasztott kormányunk folyton a felénk pénzt nyújtó unió kezébe harap, miközben a szőrős medvemancsot nyáladzva csókolgatja.

Most épp két igen tehetséges szürke eminenciás működésében találtam erre némi magyarázatot.
 És akárcsak Plutarkhosz – aki nagy görögök életét állítja párhuzamba jelentős rómaiakéval –, megkísérlem összevetni a magyar Habony Árpád és az orosz Vlagyiszlav Szurkov működését.

Ők, akárcsak Szólon és Publicola, vagy Periklész és Fabius Maximus, hasonló utat járnak, markáns nyomot hagynak népük történelmén.

Szurkov 1963-ban, Habony 1968-ban született, mindketten a harmincas éveik elején katapultáltak a hatalom csúcsára, hogy azóta is ott trónoljanak, jobbára, mint nagyhatalmú szürke eminenciás.

Szurkov a dúsgazdag, később börtönbe került Hodorkovszkij testőre, majd PR-vezetője, utóbb Jelcin főembere, majd sokat tesz Putyin hatalomra jutásáért; olykor az elnöki kabinet helyettes vezetője, máskor miniszterelnök-helyettes, aztán visszalép a még ennél is fontosabb, mégis árnyékban maradó elnöki főtanácsadó tisztjébe.

Habony harminckét évesen koronagondnok a Parlamentben, majd a Sándor-palota felújításának tanácsadója,

tehát Orbán kedves projektjei körül bábáskodik. Nyilván e két ügy kapcsán ismerkednek meg, és figyel fel a miniszterelnök az ötletdús fiatalemberre, aki ettől fogva állandó tanácsadója: a Befolyás-barométer 2017-re Magyarország 4. legbefolyásosabb embereként tartja számon...

VISSZAVONT VALLOMÁSOK, NEM EMLÉKEZŐ TANÚK - FOLYTATÓDOTT A TÁRGYALÁS A VOLDEMORT-ÜGYBEN

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Becker András
2017.10.16.


Három, fontosnak ígérkező tárgyalási napot tartott a Fővárosi Törvényszék a Voldemort-ügyben: a bíróság ismertette a 2015-ös titkos adatgyűjtés eredményeit, elsősorban lehallgatott telefonbeszélgetéseket, és meghallgatta a vádlottak ezzel kapcsolatos nyilatkozatait. Csütörtökön pedig Köpeczi-Bócz Tamás, az EMMI uniós fejlesztésekért felelős, időközben távozott államtitkára válaszolt a szerepével kapcsolatos kérdésekre. Bár a konkrét események és összefüggések körül továbbra is nagy a homály, az biztosnak tűnik, hogy az Ezeregyéjszaka Szociális Szövetkezet ügyében sürgölődő játékosok nem puszta illúziót kergettek, amikor ráhajtottak az 500 milliós projektre.

Előzmények

Az ember, aki ott se volt: Köpeczi-Bócz Tamás tündöklése és bukása

Éppen most válik köddé a Voldemort-ügy egyik kulcsszereplője

Mondvacsinált okokkal titkolózik a Miniszterelnökség a Mengyi-ügyben, bepereltük őket

A NAV nyomozói által folytatott titkos megfigyelés adatai szerint Mengyi Roland országgyűlési képviselő 2015. október 1-jén este fél 9-kor érkezett a tiszaújvárosi Mamma Rosa pizzériához, ahová korábban találkozót beszélt meg ismerősével, K. Péter Rolanddal, a büntetőügy harmadrendű vádlottjával – a vádirat szerint K. volt a közvetítő a képviselő és a korrupciós ügy többi szereplője között.

Mengyi az étterem előtt parkolt le az Audijával, bő egy órát voltak bent K. Péterrel, majd távoztukban K. még kivett az autójából egy zacskót, és azt átadta Mengyinek. A lehallgatott telefonbeszélgetések alapján nagyon valószínű, hogy a zacskóban a 10 milliós „alkotmányos költség” első részlete, 5 millió forint volt. A NAV fedésben jelen lévő pénzügyi nyomozói ugrásra készen várták az engedélyt a beavatkozásra, az azonban nem jött meg, így Mengyiék beültek az autóba, és elhajtottak...

BÉRLETTÉ VÁLT

ÉLET ÉS IRODALOM / MŰBÍRÁLAT
- SZABADPOLC
Szerző: FÁY MIKLÓS
2017.10.13.


(A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje – Olasz Intézet, október 4.)

Bonyolultabb a helyzet, amikor Kocsis maga a zeneszerző. A Mementocímű művet, ha jól sejtem, régen játszották utoljára, és sejtelmem sincs, mikor játsszák majd legközelebb. Az idő szerencsés módon kihúzta alóla a politikai töltetet, az atomkatasztrófa emlékzenéjével ma már nem lehet tiltakozni sem a múlt, sem a jelen ellen, klasszikus fejbe verős, xx. századi zene, a végén szép skálákkal. Zoltán lajtorjáján mennek a lelkek és angyalok a mennybe, vagy legalábbis afelé. Nézünk utánuk, amíg még lehet, ameddig látjuk a talpukat, amíg eleven az emlék. Nem Csernobilról van szó, persze hogy nem, Kocsis után bámulunk, őt reméljük látni.

Még alig tette túl magát az ember azon a megrázkódtatáson, hogy Polgár Lászlóból bérlet lett az Operában, már ülhetett is be a Kocsis-bérlet első előadására az Olasz Intézet nagytermébe egy nappal a Bécsi Filharmonikusok pesti haknikoncertje után, amely szép sikert aratott a közönségnél. Tényleg nem szeretnék o, tempora kiáltásokat hallatni, de ha Zubin Mehta vezényletével így el lehet játszani a Bartók Concertót, ennyire ostobán, üresen, szétesően, figyelemre sem méltatva a szerző metronómjelzéseit, és még őrjöngő tapsvihart is be lehet gyűjteni érte, akkor Kocsis miért dolgozott? Mire tette föl az életét? Rendben, hogy Mehta nem tájékozódik, hatvan éve ez a munkája, unja is, ki is égett, de közben mégis szereti a fényt meg a tapsot, de ha ez a Bartók-hazai visszajelzés, nem is fogja soha észrevenni magát...