Szerző: Szepesi Balázs
2017.09.03.
1. Csökkenő gyerekszám – Az általános iskolába járó gyerekek száma az elmúlt 30 évben majdnem felére esett. (2016: 741 ezer, 1986: 1342 ezer) Évente körülbelül két százalékkal csökkent az általános iskolások száma. Ez folyamatos és fájdalmas visszaesés. Vetítsük egy iskolára ezeket a számokat. Ha egy gyerek egy 600 fős intézményben kezdett elsősként, akkor 510 diáktársa volt nyolcadikban a ballagásakor – azaz két évente eggyel kevesebb osztály volt az iskolában. A gyerekszám csökkenése miatt állandóan az volt a kérdés, mikor hol indítsanak kevesebb osztályt, melyik iskolákat zárják be vagy vonják össze. Harminc éve tart a tánc, ahol időnként kihúznak egy széket.
2. A rendszerváltás idealizmusának bukása – A rendszerváltás utáni Magyarország megalkotóinak alapeszméje volt az önkormányzatiság, az önállóság. Minden település gazdája lett saját iskoláinak, minden iskola megkapta a szabadságot és a felelősséget, hogy saját útján járjon. Ez a szép –akkoriban komoly konszenzust élvező – álom azonban megbukott. Hosszú és alapos vitákat érdemel majd, hogy ebben mennyire ludas a kádári örökség, mennyire az alapítók idealizmusa és mennyire az első szabad évtizedek opportunizmusa. Hatalmas különbségek alakultak ki az önkormányzatok gazdasági, igazgatási kapacitásai között. Településeken belül és települések között is megnőtt az iskolák közötti eltérés – mind eredményekben, mind a diákok társadalmi hátterében, mind az iskolák működőképességében.
3. A társadalom és a településszerkezet feszültségeinek gócpontjában – Magyarország térben és társalmában heterogén országgá vált. Elszakadtak egymástól a dolgos és a munka nélküli vidékek (térképes áttekintésünk itt található), kialakultak a gyarapodó és elnéptelenedő részei az országnak (részletek itt). Az emberek egy részének élete teljesen beolvadt az európai körfogásba: vállalkozó vagy jól fizető állásban dolgozik, ugyanazt eszi, hallgatja, hordja, mint a hasonló státuszú emberek bármelyik európai országban, gyerekeit külföldre küldi (legalább tanulni). Sokan komoly munkával élnek egy picit jobban, amikor prosperál a gazdaság és küzdenek a felszínen maradásért, amikor válság van. Kis autó, kis lakás, nagy hitel, sok meló. Az országban élők több mint negyede pedig szegény vagy nagyon szegények lett – a kényelmes középosztálybeli létből nézve nem is nagyon értjük, hogyan élnek. Ezt a folyamatot az iskolarendszer úgy követte le, ahogy egy csökkenő gyerekszámú, szabadjára engedett oktatási rendszer lekövetheti: darabokra szakadt. Lettek elitiskolák, proli iskolák és szegényiskolák.
4. A valóság és a szabályok elszakadtak egymástól – A szülők és az iskolák praktikusan reagáltak a világ alakulására, de ezt folyamatosan le kellett papírozni. A mindenkori oktatásirányítás tiszteletreméltó szakmai elvek szerint akarta fejleszteni az iskolákat, annak adott fejlesztési pénzt, aki behódolt ezeknek az elveknek. Fékezni próbálta az iskolák közötti különbségeket, azért azokat informálissá kellett tenni, alapítványba kellett bújtatni. A valóságot és annak következményeit nehezen fogadták az oktatásról gondolkozók, a „mindenkinek ugyanaz jár” gondolatát a közbeszédben sem merte komolyan megkérdőjelezni senki. Így az állam mézes madzaggal, korbáccsal próbálta a gazdasági, társadalmi folyamatokat megállítani. Azok azonban nem álltak meg, így a valós és a papírok szerinti működés egyre jobban szétvált egymástól.
5. A válság – A magyar iskola világának válsága már 10 éve egyértelmű volt. Mind a kormány, mind a köztársasági elnök fontosnak látta, hogy programot dolgoztasson ki a helyzet értelmezésére és kezelésére. Komoly és elhivatott szakértői összefogással megszületett a Zöld Könyv és a Szárny és Teher. És akkor jött a válság és szinte mindent elsöpört. A történet egyik része, hogy kisebb bevételek mellett több adósságot kellett törlesztenie az országnak, ami komoly áldozatokkal járt – ez fájdalmas, de legalább lassan vége a hét szűk esztendőnek. Jóval nehezebben megoldható problémákkal járt, hogy a köznevelésért felelős önkormányzati rendszer pénzügyileg összeomlott, szanálni kellett. Az állam úgy vette át az iskolákat, mint bank a bedőlt vállalkozók szállodáit.
Az iskolákkal kapcsolatos bajaink nagyrészt az elmúlt évtizedek folyamatainak következményei. Nem az iskolai szegregáció a társadalmi polarizálódás oka, hanem fordítva, a széttartó társadalmi folyamatokhoz formálódott az oktatási rendszer. A szülők és az iskolák cizellált informális együttműködése nem az életszerű szabályok kijátszása, hanem sokszor a szabályok akarják kijátszani az életszerűséget. Nem az iskola került válságba, hanem a válság került be az iskolába...
