Szerző: Szénási Sándor
2017.08.29.
– Sokak szerint az egyre inkább terjedő populizmus nem ideológia, inkább lázadás az ideologikus színezetű politikai oldalak ellen, ezért nem is lehet igazán fellépni ellene. A populistának nem árt, ha populistának nevezik, hiszen épp ezért szeretik. Elfogadja ezt?
– Hogy mi a populizmus, abban nincs egyetértés a politikatudósok között. Az argentin Perón elnök kijelentette, hogy „az igazi demokrácia az, amelyben a kormány azt teszi, amit a Nép akar, és egy érdeket védelmez, a Nép érdekét”. Hajlok arra, hogy a népfelség ilyen abszolutizálását tekintsem a populizmus lényegi vonásának. Rögtön adódik egy dilemma: ki mondja meg, mi a nép érdeke? Hiszen a nép tagolt, sokféle legitim érdek keresztezi egymást. Általában egy vezető az, aki magára veszi a terhet, hogy a nép nevében közölje a néppel, mi az érdeke, és kijelölje a nép ellenségeit. A liberális demokrácia felismeri az értékek és érdekek sokféleségét, és nem akarja kiiktatni ezt a tagoltságot. Én tehát a populizmust elsősorban a demokrácia és a liberalizmus ellentétéből vezetem le.
– Szakács András politológus azt nyilatkozta, hogy a populizmus ellenfeleinek is meg kell próbálkozniuk populista logikával, ha labdába akarnak rúgni. Hivatkozik David Grégoire Van Reybrouck belga kultúrtörténészre, aki azt írja, hogy lehet a népre hivatkozva is jó úton járni. Mit gondol erről?
– Miért is ne lehetne? A demokrácia lényegét tagadjuk meg, ha a népet kihagyjuk a játékból. Csak tudomásul kell venni azt, hogy a népakarat abszolutizálása éppoly kockázatos, mint annak a negligálása. Rousseau és Montesquieu szelleme viaskodik egymással, a népfelség és a hatalommegosztás elve, és nekünk nem egyikük oldalára kell állni a másikkal szemben, hanem a nézeteiket a jelenhez igazítani...
