Szerző: Karafiáth Orsolya
2017.07.05.
Ő azóta jó ember, hallgat, bólogat, még az állandóan használt Facebook-oldalán is óvatosan lájkolgat, inkább csak a vicceket és a nyaralós képeket, persze azok közül se mindet. Mert ki tudja, lám, az egyik a napbarnított egykori cimbi most ellenzéki dolgokat harsog, nem jó ebben részt venni. „Mi nagyon meggondoltuk, mit mondunk, kivel barátkozunk – mesélte pár éve a nagypapám arról, hogy először a hatvanas évek végén kapott a végzettségének megfelelő munkát az ötvenhatos szerepe miatt, akkor is nagyon nehezen – nem lehetett pattogni, így is állandóan ellenőrzés alatt voltunk. De nem is magam miatt volt ez elsősorban – fűzte hozzá – hanem a barátom miatt, aki kezességet vállalt értem. Nem tehettem meg vele, hogy ilyen helyzetbe hozom.”
Egy ideig azt hihettük, az ilyen mondatok maximum dokukban hangozhatnak el, történelmi regényekben.
De nem, itt és most, körülöttünk. Hányingerem van. Félek. És attól is, hogy még mindig nem vagyunk az alján. Fúrunk lejjebb, iszonyú bugyrokba, feltörik a gyűlölet.
Ma még csak felirat a plakáton, hogy ilyen olyan zsidó, ma még úgy vannak megnevezve, hogy „azok”, történnek egymás után a gyűlöletpillanatok, van helyük a fejekben, a szívekben, a hatalmas szobrok árnyékában, lesz belőlük gyűlölettörténet, massza, tömeg – megint. Talán ezek után nyilvánvaló, hogy ugyanúgy megvetem most már a hallgatókat, az „alámerülőket és kibekkelőket”, mint akik nyíltan egyetértenek és simulnak. Ők ugyanis ugyanúgy építik ezt a komplexumot, ugyanúgy téglái, részei az egésznek. (Közben pedig, megy a hipnózis minden egyéb fronton is, Balog például belemondja a kiégett agyakba, hogy okés az egészségügy, csak a ferdítő, valósághamisító balos szemetek mocskolódnak. Mindenhonnan ömlik a szemét, de a szimpla hazugságokkal még könnyű elbánni, azokon könnyű átlátni. De már nem csupán ezzel operálnak egy jó ideje, hanem a plebsz legbelül fortyogó indulataival. Avval, hogy kaparj kurta, védd a portát, más a hibás, persze azt senki nem veszi be, hogy ki korán kel és félreteszi a garast, annak meglesz a kétszázmilliárd – de a rettegés kikezdi a józan észt, a józan érzéseket, és a ködös agy nem gondolkodik, a ködös agy ellenséget gyárt, minket és őket, és pusztít.)...
