Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.07.04.
Oka van annak, hogy még el sem múlt a Kádár-nosztalgia, máris beledőlünk az Orbán-rendszerbe. Nézzük meg birkanépezés és fotelforradalmárkodás nélkül, mi lehet az oka annak, hogy egy társadalom egyik része tűrni, a másik pedig szeretni tud egy tekintélyelvű diktatúrát.
Mindez azért fontos, mert akik generálisan „a” diktatúra fogalmát próbálják ráhúzni a jelen, illetve differenciálatlanul a Kádár-rendszer viszonyaira, azok óhatatlanul beleütköznek a totális állam valóban nem teljesülő kritériumaiba (egyszerűen fogalmazva: nem lőnek az utcán, nem mindig büszkék az elnyomásra, van látszólagos-elvi esély a vezetés cseréjére stb.). Ami viszont fontosabb: ha nem értjük meg, miben éltünk és élünk, akkor időről időre ugyanebbe a folyóba (majdnem kutyaszart írtam) fogunk belelépni.
Kezdve a nyitó állítás kifejtésével, miszerint egy önkényuralmi állam polgárának lenni, az bizony több szempont alapján is lehet jó. Speciális, de nem marginális szempontok ezek – és sokszor mi, liberálisok azon bukunk el, amikor magától értetődő értékként tukmáljuk a szabadságot és felelősséget, nem törődve azzal, hogy az említett „alternatív értékek” gyakran könnyebben érvényesülnek és reklámozhatók...
