Szerző: Andor László
2017.06.24.
A hosszú éveken át tartó válság után nem meglepő: kevés kivétellel minden EU-tagországban emelkedett a hajléktalanok száma. Finnország egyértelműen üdvözítő kivétel, míg sok nagyvárosban és főleg Dél-Európában a helyzet sokat romlott; Athénban minden hetvenedik lakost a hajléktalanok közé sorol a statisztika.
Bár Finnország az egyik legmagasabb jövedelmű EU-tagállam, Görögország pedig a válság – és a hitelezők – legbalszerencsésebb áldozata, a súlyos esetek között találunk olyan országokat is, mint az Egyesült Királyság (az EU-28 rangsorában a 20. helyen), amely semmiképp sem sorolható a szegény országok közé.
Önmagában tehát egy ország jövedelmi szintje nem determinálja a lakáshoz jutás lehetőségét. Sokat számít, milyen a szociális ellátórendszer, illetőleg annak sokktűrő képessége.
Amint az más szociális problémák esetében is megfigyelhető, a fiatalokat a hajléktalanság is az átlagnál jobban sújtja. Németországban a fiatalok 65 százaléka, Dániában 78 százaléka, az Egyesült Királyságban pedig 58 százaléka költ a jövedelméből 40 százaléknál többet lakhatásra – így másra nagyon kevés marad. Olyan helyeken pedig, ahová a válság időszakában a korábbinál sokkal többen érkeztek külföldről, a hajléktalanok körében jelentősen megnőtt a migránsok aránya (pl. Londonban a nyilván tartott hajléktalanok kb. 20 százaléka román állampolgár volt 2016-ban).
Azokban az országokban, ahol a válságot lakáspiaci buborék előzte meg (ld. mindenekelőtt Írországot és Spanyolországot), a recesszió idején sokan a munkahely- és jövedelemvesztés, illetve a hitelkamatok megemelkedése miatt vesztették el otthonukat. Ezt azonban nem foghatjuk fel természeti csapásnak, hiszen az adott országon belül a pénzügyi rendszer szabályozásától (a hitelnyújtó és -felvevő közötti kockázatmegosztástól) függ, hogy ki mennyit veszít, ha rosszabbra fordul a gazdasági helyzet...
Amint az más szociális problémák esetében is megfigyelhető, a fiatalokat a hajléktalanság is az átlagnál jobban sújtja. Németországban a fiatalok 65 százaléka, Dániában 78 százaléka, az Egyesült Királyságban pedig 58 százaléka költ a jövedelméből 40 százaléknál többet lakhatásra – így másra nagyon kevés marad. Olyan helyeken pedig, ahová a válság időszakában a korábbinál sokkal többen érkeztek külföldről, a hajléktalanok körében jelentősen megnőtt a migránsok aránya (pl. Londonban a nyilván tartott hajléktalanok kb. 20 százaléka román állampolgár volt 2016-ban).
Azokban az országokban, ahol a válságot lakáspiaci buborék előzte meg (ld. mindenekelőtt Írországot és Spanyolországot), a recesszió idején sokan a munkahely- és jövedelemvesztés, illetve a hitelkamatok megemelkedése miatt vesztették el otthonukat. Ezt azonban nem foghatjuk fel természeti csapásnak, hiszen az adott országon belül a pénzügyi rendszer szabályozásától (a hitelnyújtó és -felvevő közötti kockázatmegosztástól) függ, hogy ki mennyit veszít, ha rosszabbra fordul a gazdasági helyzet...