Szerző: L. Ritók Nóra
2017.06.04.
Amikor elkezdtem ezt a blogot, azzal a szándékkal tettem, hogy egy reális képet adjak arról, milyen ma a mélyszegénység, a szegregátumok világa, és mit jelent ott esélyteremtő munkát végezni.
Eleinte sok-sok egyéni történetet osztottam meg, és sokat írtam a problémákról is. Nos, ma is sokat írok erről, de meg kellett tanulnom azt, hogy a nyilvánosság eszköz is a kezemben, amit a tudósításon kívül más célokra is lehet és kell is használnom. Lehet a nyomásgyakorlás finom eszköze, és a véleményformálásé is. Saját káromon tanultam meg, hogy vigyáznom kell azokra is, akikről írok, mert, bár neveket és településeket nem írok le, mégis, akik olvassák, felismerhetnek belőle személyeket, és innen a történetek egy települési kontextusban másféle irányt is vehetnek, mint ami nekem a szándékom volt, amikor leírtam. És ebben sok helyi érdek, torzulás is lehet, amit látnom kell. Mert nem nagyobb bajt szeretnék, hanem megoldásokat.
Az intézményrendszerben, a tanult emberek között ez kezelhető folyamat, nyilván értek így is támadások, hogy merek ilyet leírni, mit képzelek, hogy a nagyvilág előtt kiteregetem a problémát.. de mivel aki megsértődött rám, nos, épp neki voltak a történetben rossz megnyilvánulásai, így kis mérlegelés után mindenki megértette, nincs értelme továbbvinni a dolgot, mert ha nyilvános lesz, kiről és miről is van szó pontosan, melyik településen, sokkal kínosabb lesz az egész, mint a névtelenségben maradva, jelenségként olvasva a dologról. Helyileg meg mindenki tudta kiről van szó, és ez hatott arra, hogy legközelebb megfontoltabb kommunikáció legyen egy-egy intézkedés mögött, vagy értelmezze az illető jobban a feladatait, reakcióit.
A cigányok között a helyzet nem ilyen egyszerű. Az ok leginkább a szocializációban keresendő, a tanulatlanságban, abban, hogy az okok és a következmények viszonylatában egy részük számára nehezen értelmezhető az összefüggés. Nos, számtalan negatív történet maradt bennem a blogírás során, egyszerűen azért, mert azt érzékeltem (a kommentek ehhez elég nagy megerősítést adtak), ha leírom ezeket, csak tovább rontok a romák megítélésén. Mert azok, akik ugyancsak a sajátos szocializációjuk és ez irányú tanulatlanságuk miatt folyton és gondolkodás nélkül általánosítva köpnek le mindent, amiben a cigány szó szerepel, nos, ők felhangosítják a történetet, és csak a „na ugye, hogy nem megy…” erősödik tovább. Ez pedig elnyomja a sikereket, a pozitív változások hangját, mert sajnos, ma azok, akik a változásokat is meglátják és értékelik, ők halkabbak, mint az agresszívan kiabáló általánosítók.
Nos, ezért kevesebb lett nálam az olyan történet, amiben a romákkal kapcsolatos konfliktusokról írok. Meg azért is, mert ez töredéke a teljes konfliktustérképünknek. Mert ilyen is van ám… érdekes ebből a szempontból is nézni ezt a munkát, hol, kivel kerül konfliktusba az a civil, aki az integráció problémájában dolgozik. Tanulságos térkép ez is. Érdekes tükre a mai Magyarországnak. És jó alap arra, hogy az ember a kockázatokat fel tudja mérni. Mert sokra fel tudunk már készülni, azért a húsz településen végzett munka tapasztalata már mutatja, melyek az általánosan is felbukkanó konfliktushelyzetek...