HVG.HU - VÉLEMÉNY
Szerző: Soros György
2017.06.01.
Az unió reformra szorul, de van, ami reményt ad. Ilyen a magyarok ellenállása Orbán maffiaállamával szemben.
Ma az Európai Uniót egyszerre kell megmenteni és megújítani. A legfontosabb a megmentése, mert létében fenyegeti veszély. De amint Emmanuel Macron francia elnök mondta kampánybeszédeiben, nem kevésbé fontos újra megteremteni azt a támogatást, amelyet valaha az EU magáénak tudhatott.
Az uniót fenyegető veszélyek egy része kívülről ered. Olyan hatalmak veszik körül, amelyek ellenségesek értékeivel szemben: Vlagyimir Putyin Oroszországa, Erdogan Törökországa, al-Sziszi Egyiptomja és az az Amerika, amelyet Donald Trump próbál létrehozni.
De van belső fenyegetés is. Az EU olyan egyezmények talaján áll, amelyek a 2008-as pénzügyi válság után elvesztették értelmüket. Még az euró fenntarthatóságát szolgáló legegyszerűbb változások végrehajtásához is olyan kormányközi együttműködés kellene, amely ezeken a szerződéseken kívül valósul meg. És ahogy az európai intézmények működése egyre bonyolultabbá vált, maga az unió is részben működésképtelenné lett mára.
Európa nem az euró
Az eurózóna például már pontosan az ellentéte annak, ami a célja volt. Az EU olyan, hasonló értékeket valló államok önkéntes szövetsége volt, amelyek maguk adják fel szuverenitásuk egy részét a közös eredményekért. A 2008-as válság után viszont az eurózóna úgy alakult át, hogy a hitelező államok diktálhatták a feltételeket az adósoknak, akik képtelenek voltak azoknak megfelelni. A megszorítások erőltetése gyakorlatilag lehetetlenné tette a gyenge országoknak, hogy kinőjék gondjaikat.
Ha ez így folytatódik, kevés esély marad. Ezért kell az uniót radikálisan újjáépíteni. Az a felülről szervező elv, amellyel Jean Monnet elindította az európai integrációt az 1950-es években, igen sokáig kitartott. Most közös erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy az uniós intézmények együttműködhessenek az alulról induló kezdeményezésekkel, és közösen újra megnyerhessék a választók bizalmát.
Gondoljunk a Brexitre, amely egész biztosan pusztító hatással lesz mindkét félre. Nagy-Britannia elszakadásának rendezése elvonja az EU figyelmét a saját válságáról. Ráadásul mindez nyilván tovább tart majd, mint az erre szánt két év; öt esztendő a valószínű, ami a politikában egy örökkévalóság, különösen ilyen forradalmi időkben.
Ezért az uniónak konstruktívan, minden eshetőségre készen kell vezetnie a Brexit-tárgyalásokat. Az elhúzódó „válóper” során könnyen lehet, hogy a britek egyszer csak rájönnek, mégis jobb nekik az EU-ban maradni. De ez csak akkor esélyes, ha az unió olyan klubbá válik, amibe érdemes belépni – akár Nagy-Britanniának, újra. És kell hozzá az is, hogy a csatorna mindkét partján újragondolják a helyzetet.
Ennek a valószínűsége csekély, de nem nulla. Fel kellene ismerni egész Európában, hogy a Brexit a dezintegrációhoz vezető lépés, és mint ilyen, mindenki a vesztese lesz. Egy újra vonzóvá váló Európa ugyanakkor a jobb jövő reményét hordozná – különösen az ifjú generációk számára.
Ez az új Európa világosan elválasztaná egymástól az unió és az eurozóna fogalmát. Másrészt tudatosítaná, hogy az eurózónát elavult és megkövült szerződések irányítják.
Ezek a szerződések kimondják, hogy minden tagállam kötelezően bevezeti az eurót, amennyiben és amikor megfelel a feltételeknek. Ez ahhoz az abszurd helyzethez vezetett, hogy például Svédország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság világossá tette ugyan, hogy nem szándékozik átvenni a közös valutát, ennek ellenére ők is „pre-in” státuszban vannak, vagyis olyan tagállamok, amelyek mentességet élveznek.
Ezek nemcsak szavak. Az EU olyan szervezet, amelyben az eurózóna a mag, a többi tag pedig alacsonyabb rendű. Ez így nem maradhat. Az euró megoldhatatlan problémái nem verhetik szét magát az uniót.
Az eurózóna és az EU közötti különbség tisztázatlansága ennél nagyobb bajról árulkodik: arról a feltevésről, hogy a tagállamok különböző sebességgel, de ugyanazon cél felé haladnak. Ehhez képest egyre több ország nyíltan visszautasítja a szorosabb európai integrációt.
Jelentős pozitív hatása lenne annak, ha a „többsebességes” Európa helyett „többsávos” Európáról kezdenénk beszélni. Olyan Európáról, amelyben a tagállamoknak szélesebb demokratikus mozgástér jut, mint most. Ma az államok inkább a saját szuverenitásukat erősítik, mint hogy még többet adnának fel belőle. Pedig ha az együttműködés haszna kézzelfogható lenne, akkor változhatna az európai népek véleménye is, ahogy a kooperációs készségük is...
