KÖNYVESBLOG
Szerző: Rostás Eni
2017.04.17.
„Az a tény, hogy a publikált írók többsége fehér férfi, már önmagában politikai ügy (és szexista, és a fehér felsőbbrendűséget hirdető)” – mondja N. K. Jemisin, aki tavaly Az ötödik évszak című fantasyregényéért kapta meg a Hugo-díjat, ám egyáltalán nem pesszimista. „Jelenleg az ő politikájuk mozgatja a társadalmat. De csak átmenetileg.” A megtört Föld-trilógia első részébe egy Essun nevű orogén (földmanipuláló mágus – a szerk.) esküszik bosszút a férje ellen, miközben körülötte egyre hangosabban pusztul a világ. A regény nemcsak a nagyszabású világteremtés és az epic fantasy műfajának megújítása miatt vált szinte azonnal klasszikussá a zsáneren belül, hanem attól a nagyfokú érzékenységtől is, amellyel a való világ eseményeire reflektál. Jemisin Fergusonról, az X-Men legnagyobb problémájáról és az explicit jelenetek szerepéről mesélt nekünk emailben.
Az ötödik évszak a 21. század legfontosabb szociális kérdéseivel foglalkozik, a társadalmi igazságtalansággal, a szexizmussal, az elnyomással kikényszerített homogenitással (nevezzük „biztonságnak” vagy konzervatív értékeknek). A változás első lépése mindig a kommunikáció. Mit gondol, a regénye képes valódi párbeszédet kezdeményezni és értelmes vitát generálni?
A karakterépítéshez az emberi pszichológiát és az aktuális történelmet használom fel, hiszen mi értelme van bármit is elmondani, ha nem törődsz azzal, hogy az embereket hitelesen mutasd be? De ez csak egy része annak, ahogyan elmesélek valamit. Nem különösebben érdekel, hogy átadjak egy határozott üzenetet, én csak jó író akarok lenni, aki elmond egy jó történetet. A kontextus viszont, amelyben elmondom a történeteimet, valahogy fontossá, üggyé válik, mégpedig azért, mert az irodalom, különösen ami a sci-fit és a fantasyt illeti, a közelmúltig a fehér felsőbbrendűség (és a szexizmus és a homofóbia, és még sorolhatnám) politikájában gyökeredzett. Hajlamosak vagyunk nem politikaként tekinteni ezekre a dolgokra, mert nyakig merültünk bennük. Semmi különöset nem találunk abban, hogy valószínűleg még tíz évvel ezelőtt sem csinálhattam volna virágzó karriert, egyszerűen, mert az vagyok, aki és azokról írok, akikről. Nem tartjuk furcsának, hogy a legtöbb olyan történetben, ami a jövőben játszódik, kizárólag fehér szereplők vannak, holott a Föld népességének több mint 80 százaléka a jelenben sem fehér ember. Amikor megfordítjuk a dolgot, és egy olyan íróra gondolunk, akinek a karakterei több mint 80 százalékban feketék, ázsiaiak vagy ausztrál őslakosok, egyből rossznak, vagy irreálisnak gondoljuk a történetét, mert nem ehhez vagyunk szokva. Kérdés nélkül elfogadjuk a 80 százalékban fehér történeteket, akkor is, ha a való világ egyszerűen nem ilyen. Ez épp annyira fantasy, mint a mágikus szeizmológia.
Az orogének elnyomott csoportja az érinthetetlenek kasztjára emlékeztet, a tőlük való félelem a bevándorlókkal szembeni ellenérzésekre, a Szienit nevű szereplő missziója az amerikai polgárjogi mozgalmakra. Nehéz nem a való világ metaforájaként olvasni Az ötödik évszakot, ami egy rendkívül dühös regény. Miből fakad a dühe?
A fergusoni tüntetések, majd a katonaság beavatkozása idején írtam a könyvet. Azt hiszem, nagyon nehezen marad nyugodt bárki, akibe szorult némi empátia, amikor azt látja, hogy van egy egész város, ami nyilvánvalóan kizsákmányolja a lakossága egy részét. Aránytalanul érik őket rendőri támadások, másképpen állítják elő és szankcionálják őket azokért a kisebb bűncselekményekért, amiket egy fehér ember simán megúszna, tiszteletlenül bánnak velük és büntetlenül lelőhetik őket, aztán a nagyrészt békésen tüntető, fegyvertelen tömegre ráküldik a katonaságot. Állampolgárokról beszélünk. Adófizetőkről. A fergusoni feketék generációk óta a közösség részét képezik, mégis így bánnak velük. Bárkit feldühítene, amikor rájön, hogy az egész országban vannak olyan városok, ahol lelövik a feketéket, ahol anyagi vagy politikai nyereségvágyból élősködnek rajtuk, és ez valamilyen formában már évszázadok óta így történik. Egyszerűen annyit akartam rögzíteni ebben a regényben, hogy milyen megérteni azt, hogy másodosztályú állampolgár vagy a közösségedben - akár nyíltan ér hátrányos megkülönböztetés, akár nem. Egy hatalmas állami apparátus érdeke, hogy az elnyomott pozíciójában tartson. Az elnyomottak természetesen nem rendelkeznek semmilyen különleges képességgel, de láthatóan elég rémisztőek vagyunk ahhoz, hogy tankokat vessenek be ellenünk, ha dühünkben felemeljük a hangunkat, még akkor is, ha nincsenek fegyvereink. Úgy kezelnek minket, mintha mágikus képességeink lennének. Úgyhogy azt kérdeztem magamtól, miért ne tegyem ezt valósággá A megtört Föld-trilógiában...
