Szerző: Szüdi János / GALAMUS.HU
2015.02.21.
Pedig az igazság az, hogy a magyar uralkodó osztály – az 1222-ben kiadott Aranybullára hivatkozva – követett el mindent annak érdekében, hogy ennek a hazának változó határai között senkinek ne legyen jó rajtuk kívül. Ennek érdekében csodákra is képes volt, megállította az időt és lezárta az országhatárokat a modern gondolatok, a reformok előtt. A magyar elit életét és vérét felajánlotta a császárnénak, de a közterhek viseléséhez nem volt hajlandó hozzájárulni. A magyar elit a nagybirtokokat nem volt hajlandó felosztani, az ipari termelésbe nem volt hajlandó bekapcsolódni, a tudományba nem volt hajlandó befektetni, a művészetet nem volt hajlandó támogatni. A magyar elit magának követelt mindent, másoktól pedig megtagadott mindent. A magyar elit lenézett mindenkit, aki nem tartozott közéjük. A magyar elit az elmúlt száz évben cinkos volt egy világháború kirobbantásában. Egy másikban az utolsó pillanatig támogatta a világ legvéresebb kezű diktátorát. A magyar elit huszonöt évig mérgezte Európa levegőjét irredenta követeléseivel. Azalatt a huszonöt év alatt sikerült létrehoznia és fenntartania egy olyan államot, amelyben az arisztokraták és a dzsentrik vezetése mellett meg lehetett akadályozni a modern parlamentarizmus kialakulását, a társadalom átrétegződését, a polgárosodást. A magyar elit elhallgatta, hogy milyen szerepet játszott a történelmi Magyarország nemzetiségeinek elnyomásában, az osztrák-cseh kiegyezés meghiúsításában, a Monarchia föderatív állammá való átalakításának megakadályozásában, az első világháború kirobbantásában, mindezeken keresztül a Trianonhoz vezető út kikövezésében. A huszonöt év alatt kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. Katonáink eljutottak a Don-kanyarig. Elvesztettünk megint egy háborút. Második világháborús veszteségeink – katonák és civilek – megközelítik az egymilliót. Az 1945-ig uralkodó magyar elit sosem számolt el a tetteivel, sosem kellett számot adnia a cselekedeteiről. Így arról sem, miért kellett hadat üzenni a Szovjetuniónak, az Egyesült Államoknak, mit kerestek katonáink az orosz harcmezőkön. Mindezek és a meghiúsult fegyverszünet, a nyilas hatalomátvétel nagy szerepet játszott abban, hogy a szovjet csapatok ideiglenes hazánkban tartózkodásának ideje negyvenöt évig tartott.
A népköztársaság negyvenegy éve alatt objektív tényfeltárásra nem került sor, az átpolitizált értékítéletek mindent elferdítettek. Így válhatott ez a korszak a legjobb takaróvá az igazság elrejtéséhez.
Az ország nem tanult a múltjából. Sőt arra sem emlékszik, amit saját bőrén tapasztalt meg. Hagyta magát átverni. Hagyta, hogy egy új elit – a régi köntöst magára aggatva – úgy tegyen mintha igazságot szolgáltatna a régi rend kárvallottjainak. A régi rend kárvallottjainak pedig ez az igazi büntetés. A hatalomnak a közelébe sem jut, meggazdagodásra kevés az esélye. A régi rend kárvallottjainak meg kell elégednie az üres szólamokkal, a hátbaveregetésekkel, jó esetben némi alamizsnával. Az új elit korántsem arisztokratikus, még csak dzsentrinek sem látszik. Az új elit egyszerűen mohó, kapzsi, lélektelen, cinikus és legjobb esetben félművelt. Az új elit annyiban hasonlít a régihez, hogy nem az ország, hanem saját érdekeit nézi és abban is, hogy jó eséllyel kormányozza hazánkat a szakadékba.
Az ország meg nem akar tanulni a múltjából. Nem akar? Nem tud! Mert nem ismeri. Nem is akarja megismerni. Nem készítették fel rá. A hatalom tiszteletét, mindenhatóságát tanították nekik. Ezért a túlélés, a belenyugvás és a kuruckodás vált a mindennapok stratégiájává.
Jöjj el napfény, keltsd őket álmukból, hosszú álmukból!
