2017. január 29., vasárnap

DEMSZKY: AZ OLAF-JELENTÉST NEM FOGJÁK KÖZZÉTENNI

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Sztárklikk
2017.01.29.


Ez a sztálinista időkből származó terminológia. Össze nem függő ügyeket egybegyúrtak, hogy azt lehessen mondani: az elkövetők bűnszövetségben dolgoztak. Ezt a technikát használták 2010-ben is, amikor egy tucatnyi fővárosi vezetőt és cégvezetőt vezetőszáron vittek el - mondta Demszky Gábor a Vasárnapi Híreknek adott interjújában.

Azzal gyanúsították meg néhányukat, hogy bűnszövetségben bűncselekményeket követtek el, megkárosítva a fővárost. Az ügyészség által vezényelt manőver célja az volt, hogy a városvezetés lejáratásával a Fidesz bevegye Budapestet - a fővárosiak szavazatára volt szükség kétharmados többséghez. A 2010-es vádak hamisságát azóta ítéletek sora igazolta: az ügyek többsége már az ügyészi szakban elhalt, más esetekben a bíróság mentette fel a vádlottakat. Nokiás doboz nem volt, már a vádiratban sem szerepelt, de a jogtörténetben tanítani fogják - tette hozzá a volt főpolgármester...

AZ ORCZY-KERT RÉSZLEGES LÁTOGATHATÓSÁGA A JELENBEN ÉS A JÖVŐBEN

ORCZY-KERT
Szerző: OK
2017.0129.


No comment...

ORCZY-KERT A FACEBOOKON

SÚLYOS BETEG FINKELSTEIN, ORBÁN ÉS NETANYAHU CSODATANÁCSADÓJA

444.HU
Szerző: Új Péter
2017.01.29.



Arthur Jay Finkelstein, a világ egyik legbefolyásosabb politikai tanácsadója, Habony Árpád üzlettársa, Orbán Viktor és Benjamin Netanyahu kampányguruja halálos beteg. A National Review konzervatív magazinban tanítványa, Craig Shirley, Ronald Reagan életrajzírója, történész szinte nekrológszerű írásban méltatja Finkelstein eredményeit.

"Ahogy írom e sorokat, még mindig nem hiszem el, hogy Arthur Finkelstein beteg, nagyon beteg. Nem tudom elhinni. Arthur mindig Arthur volt: nem szimplán remek tanácsadó, több száz sikeres kampánnyal háta mögött; sokkal, sokkal több ennél. Megváltoztatta a világunkat. Arthur jelentette a különbséget. Kemoterápiát kap, és mint az életben minden, ez is kétesélyes. Ez még nem gyászbeszéd, de tisztelgés barátunk, Arthur előtt."

A szerző szerint Finkelstein olyan nagy hatású politikai tanácsadó volt, aki valóban megváltoztatta a világot. Ő az amerikai republikanizmus modern Prométeusza, aki megszerezte lángot, megtanította győzni a konzervatívokat. A cikk alapján úgy tűnik, hogy tanítványai a Grand Old Partyban valóságos keresztapaként tekintenek rá.

Arthur J. Finkelstein egy zsidó származású brooklyni taxis fiaként jött a világra 1945-ben, matematikát és statisztikát tanult a Queens College és a Columbia padsoraiban.

Shirley fölidézi Finkelstein egyetemi évet a Columbián, ahol közös rádióműsora volt Ayn Rand az orosz származású zsidó írónővel, a neokonzervatívokra nagy hatással lévő objektivizmus, a libertariánus filozófia megalkotójával. Finkelsteint meggyőződéses libertáriusként jellemzi, és megemlíti magánéletének bizonyos részleteit is, például, hogy melegházasságban él, megjegyezve, hogy a tanácsadó mindig kerülte a nyilvánosságot, évtizedekig tartó pályafutásá alatt egyetlen fotó jelent meg róla az amerikai sajtóban, interjút pedig soha nem adott...

NEM ENGEDTÉK AZ ALLEE BIZTONSÁGI ŐREI, HOGY JUHÁSZ PÉTER ALÁÍRÁSOKAT GYŰJTSÖN AZ OLIMPIA ELLEN

444.HU
Szerző: sarkadizs
2017.01.29.


Juhász Péter a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazásához gyűjtött aláírásokat az Allee bevásárlóközpont előtt, amíg körül nem állták az Allee biztonsági őrei. Az őrök szerint Juhásznak arrébb kellett volna tennie az aláírásgyűjtő pultot, mert az a terület, ahova először felállították, még a földhivatali nyilvántartás szerint az Allee területe.

Juhász hiába érvelt azzal, hogy a gyülekezési törvény szerint minden, a nyilvánosság számára nyitott terület közterület jelleget kap, a biztonsági őrök nem hittek neki. Azt sem akarták engedni, hogy az íveket aláírók megközelítsék a pultot.

Némi szóváltás után Juhászék rendőrt hívtak, és a járőrök Juhász Péter Facebook-posztja szerint neki adtak igazat, így maradhattak a tervezett aláírásgyűjtés végéig...

AZ ERRŐL KÉSZÜLT VIDEÓ MEGTEKINTHETŐ ITT

TRUMP HITLERT KOPÍROZZA: TERRORTÁMADÁSOKAT PROVOKÁL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.01.29.


Trump elnöki rendelete, amely megtitja bizonyos muszlim országok állampolgárainak a beutazást Amerikába, nem a terrorizmus elleni harc része, hanem gyűlöletcsoportok kielégítését szolgálja. A következménye pedig egy Amerika elleni iszonyatos terrortámadás lesz, amit maga Trump idéz elő, de amely terrortámadás olyan lesz neki, mint Hitlernek a Reichstag felgyújtása volt: arra hivatkozva felszámolhatja a demokráciát, és harcot indíthat a hatalmi ágak szétválasztása és a szabad sajtó ellen.

Trump a terroristák kezére játszik, amikor visszaigazolja az Amerikával kapcsolatos hazugságokat és hamis előítéleteket, amelyeket a szélsőséges iszlám radikálisok terjesztenek. Trump hazudik, amikor azt mondja, hogy nem vallási alapon tiltja ki hét ország állampolgárait. Egyébként állampolgárság alapján sem lehet senkit azonosítani a terrorizmussal. A kitiltott országok állampolgárai nem hajtottak végre Amerikában semmiféle terrortámadást.

A szíriai menekültekkel szembeni intézkedés is jogsértő, amellett, hogy embertelen, mert sérti a menekültek jogaira vonatkozó nemzetközi egyezményeket. A szíriai menekültekkel szembeni intézkedés abból az összeesküvés-elméletből fakad, hogy a menekültválság egy kitervelt muszlim offenzíva és terjeszkedés a világ elfoglalására.

Trump muszlimellenes diszkriminatív intézkedései sértik az amerikai alkotmányt, s emellett Amerika elleni terrortámadásokat provokálnak ki. Trump szándékosan vagy nem, de saját hatalmát és diktatúráját létrehozó és megszilárdító terrortámadásokat idéz elő, és azokra hivatkozva korlátozza majd az emberi jogokat, a szabadságot és a liberális demokratikus jogrendet.

A várhatóan bekövetkező amerikai terrortámadásokkal igazolja majd saját elmebeteg intézkedéseit, mintha azok bekövetkezése igazolná az intézkedések jogosságát, amelyek valójában kiváltó okai lesznek a terrorizmus elszabadulásának. Minden diktatúra legnagyobb ajándéka a terrortámadás vagy a terrorfenyegetettség, amelyre hivatkozva a rendszer politikai ellenfeleit, a szabad sajtót és bárkit terroristák cinkosainak lehet beállítani és üldözni lehet.

Amikor 1933. február 27-én egy őrült felgyújtotta a Reichstagot, azonnal soha nem látott boldogság tört ki Hitler környezetében. A terrorakcióra hivatkozva függesztette fel Hitler az alkotmányos jogállamot, felszámolta a demokráciát és diktatúrát vezetett be. Trump egyrészt ki akarja elégíteni az őt támogató gyűlöletcsoportokat, másrészt az első négyéves ciklusában ki akarja provokálni azt a helyzetet, amikor a demokratikus rendet felszámolhatja...

MEG IS LEHET KÖSZÖNNI. BUDAPEST, KOSSUTH TÉR 1-3.

KOLOZSVÁRI SZALONNA
 - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2017.01.29.


...Foglaljuk össze: az Unió adott 90 milliárd forint támogatást a lakosságnak, amit a kormány elvett. Helyette a magyar ugarlakó kaphat hitelt, de ezt is csak utólag. Ahelyett, hogy minimális saját erő mellé kaphatott volna pénzt, amit nem kell visszafizetni, most kaphat kölcsönt, amit vissza kell fizetni, de előtte még valahonnan szereznie kell pénzt, hogy meg tudja csináltatni a korszerűsítést. Az utófinanszírozás ugyanis ezt jelenti. Először te, drága hülye polgártárs, megveszed a nyílászárót, a kazánt, a szigetelőanyagot, kifizeted a szakembert, majd az összes kifizetett számláddal elballagsz a bankba és esetleg kapsz utólag hitelt, persze csak akkor, ha előtte pályáztál és nyertél. Arra, amit már kifizettél. Aztán a következő években szépen törleszted a hitelt.

Remélem, érthető. És azt is remélem, a hívek nagyon, de nagyon boldogok, amiért ilyen jó és gondoskodó kormánya van ennek a nyomorult országnak. Meg is lehet köszönni. Budapest, Kossuth tér 1-3.


AZ OLIMPIARENDEZÉS AZ A HAMIS ÁLOM, AMIVEL EL AKARJÁK FEDNI AZ ORSZÁG JÖVŐTLENSÉGÉT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.01.29.



Az olimpia hamis álom: a jövőtlenség, a jelenlegi politikai elit zsákutcás politikájának a szimbóluma. Egy ország akkor rendez olimpiát, ha nem tudja hova dugni a pénzt, vagy akkor, ha jövőkép nélküliségét, cselekvésképtelenségét elfedendő egy nagy álommal, egy nagy durranással akarja bizonyítani szolgálatkészségét az emberek felé.

Harminc éves vagyok, van egy másfél éves gyerekem. Ha valaki megkérdez, hogyan látom tíz év múlva magam, a gyerekem és a családom, nem tudok rá választ adni. Nem tudom, itthon leszek-e vagy sem, nem tudom, milyen körülmények között fogok élni, nem tudom, mi az, amit ebben az országban meg tudok adni a gyerekemnek. Nem tudok tervezni, nem látom egyáltalán, mi a perspektíva itthon. Semmi se biztos.

És nem csak én érzem ezt, hanem körülöttem majd’ mindenki. Tanácstalanok vagyunk és félünk a jövőtől. Bár egyéni céljaim, céljaink vannak, de nem tudjuk, ezeknek a megvalósítására lesz-e lehetőség.

Az én álmom ebben az országban nem az, hogy olimpiát rendezzünk. Bár kétségtelenül szép lenne a látvány, ahogy az akkori Hosszú Katinka saját városában ünnepelhetné győzelmét, de ez csak egy szép kép. Ebből nem lesz kenyér, munka, jövő.

Az olimpiai rendezés hazugsága pontosan az, hogy egy olyan jövőképet ad az országnak – ezermilliárdokért –, mely nem ad semmilyen lehetőséget az egyéni és közösségi életutaknak. Sőt onnan veszi el a pénzt. Nem lesz jobb a családoknak, a dolgozóknak, a szegényeknek, az anyáknak, az apáknak, a fiataloknak, a nyugdíjasoknak. Ha nyerünk és megrendezzük, kapunk egy egyszeri hazafias löketet, hogy jó magyarnak lenni, kapunk két hét közös boldogságot, de a hihetetlen összegű pénzből megrendezett olimpia pont azt a hiányt nem tölti be, amelynek betöltésére oly nagy szükségünk lenne: a magyar jövő, a közös felemelkedés, a kilábalás megtervezésére.

Az olimpia egy hamis kép, amely el akarja fedni a valóságos napi problémákat, a rohadó egészségügyet, a romló színvonalú oktatást, a brutális szegénységet, a nyugati tőkétől függő gazdaságot, a hamisan felpumpált munkanélküli adatokat, és a megélhetés hiányát.

Ez a rendezés nem oldja meg a mindennapi gondjainkat, sőt sok szempontból, csak nehezítené azokat. Ez a rendezés elzárja a pénzcsapokat onnan, ahova az elmúlt évtizedekben is csak csordogált a pénz...

UBORKA-MERCI

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: ANDREW_S
2017.01.29.



Senki sem mondhatja, hogy olykor nem érdemes beletúrni az uborkás-tálba. A mostani uborkaszüret egyik fényes darabja például az, hogy Nógrádi György új autót vett. Ráadásul a forráskutatás azt mutatja, hogy az eladó dicsekedett el ezzel a hírrel. A hír közzé varázslója pedig olyan címmel látta el, mintha szégyellnie kellene. Holott nem kell. Neki semmiképpen.

Egy eladónak mindig is reklám, ha egy közismert figura nála vásárol. Régen is komoly értéke volt a „királyi szállító” címkének. Különösen addig, amíg ez valóban a királynak szállítót illette csak meg. Ahogy másutt is teljesen természetes, ha egy celeb vásárlásának reklámértéket tulajdonít az eladó. Az sem kirívó, ha egy celebet a rajongói fizetnek. Akkor sem, ha az illető egy politikai mozgalom mellett exponálja magát. Így aztán, azt hiszem, az eladónak semmi szégyenkezni valója nincs. Ha Nógrádi Györgynek milliói voltak egy új autóra és ott vette, ahol, akkor a kereskedő elemi érdeke, hogy eladja a kiszemelt Mercedes-t. Aki ezen fanyalog, azt tulajdonképpen nem is igazán értem. Az autókereskedőnek mi az ördögöt kellett volna tenni? Megtagadni az eladást? Netán stikában, fű alatt intézni? Okosba’? S legfeljebb ez az egy utóbbi, ami kérdés lehet. Az, hogy Nógrádi az utolsó fillérig mindent kifizetett-e? De egyelőre nincs okunk az ellenkezőjét feltételezni.

Így aztán a kérdés legfeljebb az lehet, hogy a biztonságpolitika királyi flepnijével bíró szakértője miből fizette az autót? De ez ügyben is kár lenne találgatni. Nyilván a jól megérdemelt javadalmazás áll a tranzakció mögött. Azon meg kár is polemizálni, hogy jól megérdemelte-e a javadalmazását. Nyilvánvaló a válasz: igen. Annak, aki fizeti, feltétlenül. Elvégre aranyat érhet egy olyan biztonságpolitikai szakértő, aki bármikor hajlandó bármit mondani. A megrendelő kérése szerint. Belenéz a kristálygömbbe, és akár atomháborút is vizionálna talán, ha ez lenne a kormányhatalmi elvárás. Ahogy a szomorú nizzai tömeggyilkosság esetén sem igényelte a tényeket a vélemény migránsosításához. De kár lenne azt mondani, hogy Nógrádi a hibás, amiért ezért teljesítményért milliókat kap. Nógrádi nem is annyira aprópénzre váltotta a szakértői hírét. Akkor is, ha lassan inkább hírhedt lesz, mint híres. Márpedig ő is a piacról, és a piacból él...


MI FÁJ? GYERE MESÉLJ! MONDJ EL MINDENT, TŐLEM NE FÉLJ!

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: Koskovics Éva
2017.01.29.


Egy régi sláger szövege jutott eszembe a címen gondolkozva. Lehet, hogy régen a coachok és pszichológusok szerepét a táncdalfesztiválok és a Sokol rádiók töltötték be? Azért annyira nem lehetett akkor sem egyszerű az élet…

Mi nyomja a lelked, miért vagy szomorú? Netán szorongsz valamitől? Mesélj! Mondd el, mi bánt. Ne gondold, hogy nincs aki meghallgasson, nincs aki megértsen. Egyet kérek tőled: ne sajnáld (és ne sajnáltasd) magad, csak ha valóban okod van rá. Megértelek, ha nagy veszteség ért, ha komoly betegséggel küzdesz, ha épp egy krízishelyzet kellős közepén vagy. Ha azonban nem, akkor nem kell ez a nyavalygás, csináld a dolgod, lépj már valamit! Tényleg!

Bocsánat, ha úgy érzed, nem voltam elég empatikus. Csak azt szeretném, hogy ismerjük fel a lehetőségeinket, hogy lássuk reálisan a helyzetünket és legalább akkor ne pánikoljunk, ha nincs rá elegendő okunk. Persze tudom, van az a lelkiállapot, eljuthatunk olyan szintre, hogy már nincs megfelelő realitásérzékünk. Ez már sajnos betegség is lehet. Esetleg depresszió, pánikbetegség. Ha igen, akkor ehhez muszáj szakember segítségét kérni. Ezt főleg azoknak mondom, akik ilyen emberek környezetében vannak. Mert tőlük már sokszor nem lehet elvárni, hogy ezt felismerjék, felmérjék. A tényleges veszteségek feldolgozásához, a krízishelyzetekből való kijövetelhez és a betegségekből való felgyógyuláshoz kérjünk segítséget, ne várjuk meg azt, amikor már esetleg késő...

SIKERES LEHET-E A PUTYIN-ORBÁN-TRUMP TROJKA EGYÜTTMŰKÖDÉSE?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
201701.29.



Donald Trump első elnöki hete jelzi, hogy mindazt, amit a kampányban előadott, nagyon komolyan veszi. Akikben eddig volt egy szemernyi remény arra nézve, hogy Trump csak linkelt a beiktatása előtti hetekben, most már elhiheti, az új amerikai elnök jó eséllyel káoszba vezeti az országát és a világot egyaránt. Orbán Viktor már reagált is az első elnöki megnyilvánulásokra, és ő úgy látja, hogy a hagyományos szerepek átalakulása jól jön a személyes ambícióinak. Putyin pedig a háttérben dörzsöli a tenyerét, mert a magyar és amerikai vezető úgy táncol eddig, ahogy ő fütyül. A mézesheteknek azonban lassan vége, és szembe kell nézniük azzal, hogy a világ rendjének felforgatása nem feltétlen jár együtt az ő örök barátságukkal.

A világ két legbefolyásosabb vezetője telefonon már egyeztetett egymással, de közhelyek puffogtatásán kívül csak annyiban állapodtak meg egymással, hogy rövidesen személyesen találkoznak. Fontosnak tartják a terrorizmus elleni harcot, és az izraeli-palesztin konfliktus rendezését, ám nem került szóba az oroszok elleni gazdasági szankciók feloldása. Az amerikai elnökkel már nagy európai szurkolója, Orbán Viktor is telefonozott egyet, igaz, akkor még nem volt hivatalban Trump. Ők állítólag abban egyeztek meg, hogy elég sok ellenségük van a világban és saját hazájukban egyaránt. Ezek a tények egyelőre elég soványak ahhoz, hogy valami konkrét világmegváltó terv kirajzolódjon a három illiberális vezető részéről.

Folyik tehát a tapogatózás, és persze idő kell ahhoz, hogy egyeztessék elképzeléseiket, ám van néhány alapvető gond a nagy közös világpolitikai fellépésekkel. A két szuperhatolom részéről például, hogy alapvető doktrínáik is a másik hatalmának korlátozására épülnek, saját befolyási övezetük növelése az egyik legfontosabb céljuk, ami többnyire a másik fél rovására történik. Ha az Egyesült Államok kivonul a Közel-Keletről, akkor az oroszok azonnal ott teremnek, ahogy ezt Szíriában is tették. Ha az amerikaiak viszonya romlik Törökországgal, akkor Erdogan azonnal Putyinnal köt szövetséget. Ha az USA térségeket ad fel, az egyenlő lesz az orosz érdekek terjeszkedésével, ami sem az amerikai politikai elit, sem a választópolgárok nem fognak honorálni.

Az eddigi információk arra engednek következtetni, hogy Trump úgy tervezi, Putyinnal felosztja a világot különböző érdekszférákra - ahogy ez a második világháború után megtörtént -, és ő csak azokra a területekre koncentrál, melyek megmaradnak számára. Igen ám, csak a világpolitikai helyzet sokkal bonyolultabb, mint a huszadik század közepén. Nem legyőzők és legyőzöttek vannak, hanem feltörekvők és lesüllyedők, stagnálók és kivárók. Trump nem veszi figyelembe Kína megnövekedett szerepét, illetve a gazdasági egyenlőtlenségek miatti hatalmas feszültségeket szinte minden kontinensen. Mi sem bizonyítja jobban Trump rövidlátását, mint a mexikói határra tervezett kerítés, melyet a szegény szomszéddal akar megfizettetni.

Orbán eddig jól konspirált, ám tisztában van azzal, hogy számára egyelőre csak Putyin kiszámítható partner (akitől sokat is tanult), hiszen Trump még mindig úgy viselkedik, mintha egy valóságshowban szerepelne...

HANGOSABBAN, DEMOKRATÁK!

HVG ONLINE - VÉLEMÉNY BLOG
Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.01.27.



Régi paradoxona a magyar politikának: az igazán gyűlölettel teli, magukat viccesen demokratáknak hívók (lásd még a másik oldalról: „Béke”-menet, nyugdíjak „megmentése”) egyszerre hordják el mindenféle gazembernek az ellenzék más szereplőit, hogy ugyanekkor a legszorosabb, önfeladó összefogósdira kiabálják fel őket. Az elmúlt hetek artikulálatlan üvöltése is erről szólt – de most elmondom, miért örülök ennek, és miért lehet pozitív végkicsengése a legújabb őrjöngésüknek.

Kezdődött azzal, hogy a magyar politikai élet benkelacibácsija, az MSZP megint hozta a formáját. Bár tavaly nyáron jól odaégette a Botkáját, fél év elteltével mégis föltálalná. Kapargatja az elszenesedett részeket. Lacipecsenye. Kiderült, hogy nincs más a hűtőben. A többinek lejárt a szavatossága, átcsomagolva, kiforralva, sok ecettel se jó. Arra persze nincs válaszunk, hogy a tavaly június óta tartó totojázáshoz minek kellett kirúgni az előző elnököt, hiszen ennyire Tóbiás is tudott volna produkálni... Oké, a pompás Hiller-interjúk a kormány propagandalapjaiban talán nem lennének. Vagy de.

Egy biztos: a madárlátta Botka újrahasznosítása hihetetlen felzúdulást okozott a „demokraták” körében – és ez hasznos düh. Szeretném, ha még magasabbra csapnának az indulatok. Annál jobbat ma nem lehet tenni egy ellenzéki párttal, mint amikor az összefogósdi tálibok fatvát mondanak rá, kiátkozzák a Másodjára Biztosan Sokkal Jobb Lesz Összefogásból.

Az első ilyen esélyt egyébként Fodor Gábor kapta meg. A legjobb ajánlólevél lett volna a bizonytalan szavazók megszólításához, hogy maga Gyurcsány Ferenc nem akart vele összefogni – ezért is szomorú, hogy önálló liberális párt építése helyett az MLP elnöke már megint összefogós felhívásokkal jelentkezik. Mehet majd szépen a P mellé, ami a Magyarország Legnaivabb Pártja Lovagkereszt birtokosa: még mindig nem vették észre, hogy az általuk (de miért?) kezdeményezett összefogós tárgyalások épp meghaltak.

Ami fontos, hogy az összefogósdival megmérgezett, kommentelő-betelefonáló, hangos kisebbség rögvest elkezdett üvölteni: hogy képzelik a szocik Botka jelölését? Micsoda pofátlanság: a legnagyobb ellenzéki párt azt meri állítani, hogy talált a soraiban 1 db olyan embert, aki szerinte alkalmas lenne az ország irányítására! Hisz a legfontosabb politikusi posztot egy nem-politikusnak kéne betöltenie! Ne az orvos gyógyítson, ne az autószerelő nézzen a motorháztető alá, a pártok pedig adják oda (pardon?) a szavazóikat olyan embereknek, akik még soha nem győztek meg semmilyen politizáló közösséget saját alkalmasságukról.

Ez az üvöltés hasznos is lehet, ha eléri a fortissimo tetejét, megadva az MSZP-nek a Fodor-kártyát: nincs velük összefogás. Botka jelölésére különösen érzékenyen reagált a DK, hiszen a hivatalosan deklarált „nekünk minden megoldás jó, nem az összefogás technikai részletei, hanem a tartalmi ügyek a fontosak” stratégiájuk csak addig él, amíg 5% fölött vannak, és az aktív szoci szavazók elszívása sikeres. Botka viszont jó eséllyel meg tudná állítani pártja szavazóinak DK felé történő áramlását, sőt, párat vissza is fordíthat az úton, ha képes Orbán kihívójaként megjelenni.

Ugyanakkor a DK-ban Botkát ütve sem tolhatják túl az összefogósdit, nem hozhatják vissza hirtelen a 2013-as taktikájukat, hisz ekkor az eddig összekapart szavazóikat mégis be kéne dobni a közösbe, és abból nehezebben lesz Gyurcsány-frakció.

Fentiek azonban még mindig ugyanannak a gittnek a rágicsálását jelentik, amin 2012 nyammog az ellenzék. Az összefogva vagy külön kérdés megválaszolása után talán elkezdhető lenne a munka. Ismert a véleményem az összefogósdiról, de azt is többször elmondtam: még az is jobb lenne, ha Gyurcsány visszatalálna eredeti javaslatához a mindent beolvasztó Egyesült Demokrata Pártról (melyben akkor is egyesülnie kell szerinte a többieknek, „ha prüszkölnek is tőle”). Teremtsünk tiszta helyzetet! Holnap írják ki minden ellenzéki pártban a jogutódlással történő megszüntetésről szóló kongresszust, és olvadjanak be a Csalamádé Demokrata Néppártba. Nem azért, mert szerintem úgy nyerni tudnának – csak onnantól nem hivatkozhatnának arra, hogy azért nem foglalkoznak a politika lényegi elemeivel, mert még az összefogósdi meg előválasztós tárgyalások foglalják le őket...

A MÁSKÉNT GONDOLKODÓKAT ELTORZULT FEJJEL KÖPKÖDŐK FIGYELMÉBE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2017.01.28.

Olvastam ma egy kötelezően elolvasandó interjút, amit az atv.hu készített az első Orbán-kormány gazdasági miniszterével, Chikán Attilával. Ami nem azért fontos olvasmány, mert Chikán Attila véleménye történetesen egybeesik az enyémmel, és ez önmagában szóra érdemes, hanem mert.

Hanem mert egy olyan ember foglalt állást a jelenlegi, azaz harmadik Orbán-kormánnyal kapcsolatban (nem hivatalos állásfoglalásról van szó, megkérdezték, ő pedig válaszolt), aki a legrosszabb indulattal sem nevezhető balliberális, sorosbérenc, megélhetési és hadd ne soroljam még milyen jelzőkkel felruházható nemzetrontó hazaárulónak. Igaz, fideszesnek sem nevezhető, soha nem volt tagja a pártnak, mindössze röpke alig másfél évig (1998. július 8. – 1999. december 31.) látta el a gazdasági miniszteri teendőket a miniszterek örökzöld fideszes elnökének kormányában.

Chikán arról beszélt, hogy bár érzelmileg támogatja az olimpiát, a budapesti olimpia 1300 oldalas, egyébként rendívül optimista megvalósíthatósági tanulmányát átnézte, és az nem igazán győzte meg semmiről. A 2024-es gazdaságos budapesti olimpia nem csupán a korrupciós kockázat miatt nem megvalósítható, hanem azért sem, mert 1.043 milliárd elköltése olimpia-specifikus fejlesztésekre nem lenne egy szerves fejlődés része. Vagyis, nem arra költjük a pénzt, amire szükség lenne. Bár nem írta alá a Momentum népszavazási ívét, azt egy hibátlanul értelmes kezdeményezésnek tartja.

Orbán Viktor vonatkozásában Trumpról (Orbán nem lesz Trump), Putyinról, az orosz kapcsolat helyén kezelésének szükségességéről, de arról is beszél, hogy a keleti nyitás leginkább porhintés, a Kínával való kapcsolattól sem érdemes túl sokat várni. Meg még:

Az utóbbi években a korrupció a rendszer működésének mindennapos része lett. A korábbi kormányok idején is erős volt a korrupció, de rejteni igyekeztek és szégyenkeztek miatta. Ma a hatalmon lévők nem szégyellik, nem titkolják, inkább megmagyarázzák, hogy miért szükséges, meg jó ez.

Miután a minap felvázoltuk, hogyan viszonyul az Orbán-kormány politikájához és kiemelten a hazai olimpia megrendezésének kérdéséhez a Professzorok Batthyány Köre nevezetű, saját bevallása szerint nemzeti érzelmű, konzervatív, jobboldali egyetemi tanárokat tömörítő gittegylet szervezet, tegyük mellé Chikán Attila, közgazdász-egyetemi tanár-Magyar Tudományos Akadémia-tag véleményét is. Nem harsány, nem forradalmi, nem lázító, nem lázadó vélemény ez, de egy igen fontos hang. Mégpedig azért, mert ebben a puskaporos jelenben az ellenzék, a valamiért baloldalinak/balliberálisnak nevezett másik oldal állapotát, hitelességét, erőtlen erőlködését elnézve, felértékelődnek a valóban jobboldali, konzervatív szakemberek, közéleti személyiségek kormánykritikus véleményei...

ROSSZ ANYA LÁNYA VAGYOK

KREATÍV PSZICHOLÓGIA BLOG
Szerző: Kovács Szilvia
2017.01.27.



Mire van szüksége egy gyermeknek egy elég jó anyától?






  • Ölelésre és simogatásra, mert a testkontaktus a lelki fejlődés és a kötődés kialakulásának szempontjából elengedhetetlen, de a testi fejlődésre (pl. immunrendszer) is jelentős hatása van.
  • Mosolyra, mert a gyermek első mosolyát az anya első mosolya hívja elő, mert az érzelmeket csak egy érzelmi kapcsolatban lehet megélni és megtanulni.
  • Dicséretre és kedves szavakra, mert az önelfogadás alapja a gyermekkorban megélt feltétel nélküli elfogadás.
  • Figyelemre, mert ebből tanulja meg a világra jött gyermek, hogy tud hatni a környezetére, hogy lehetnek igényei és ezeket a környezete kielégíti.
  • Biztonságra és kiszámítható keretekre, mert ez az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet és mert egy kicsi gyermeket ez védi meg a félelmektől és szorongásoktól a számára ismeretlen és többnyire érthetetlen világban.
  • Saját kompetenciájának megélésére, hogy kialakulhasson az énképe, majd később az önbecsülése és a saját képességeiben való hite.
  • De ami a legfontosabb, szeretetre – amin nincs mit magyarázni…

NŐGYÓGYÁSZATI ELLÁTÁS HAJLÉKTALAN NŐKNEK

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2017.01.29.

Elküld a nőgyógyász azért, mert hajléktalan vagy?

Ez nem jogszerű!


Ha van bármilyen érvényes lakcímed, akkor igénybe veheted a címed szerinti település vagy kerület nőgyógyászati és szüleszeti ellátását (rendelőintézetben vagy kórházban). Akkor is, ha hajléktalanszállóra szól a címed vagy településszintű lakcímed van (pl. Budapest, 06. kerület, lakcím nélküli)!

És ehhez beutalóra sincs szükség!

Ha mégis elküldenek, akkor

– fordulj A Város Mindenkié csoporthoz:
bármelyik pénteken 15.00-17.00 óra között a Blaha Lujza téren a Találkozási pontunkon vagy
az avarosmindenkie@gmail.com címen vagy
vagy a 06-20-253-8223 telefonszámon (Csurika Mária)

– vagy keresd fel a területileg illetékes betegjogi képviselőt
a obdk.hu-n vagy az ingyenesen hívható 06-80-620-055 telefonszámon

A BÖLCSIHEZ TÚL NAGY, AZ OVIHOZ ÉRETLEN. ÉSAKKORMOST? - 12. RÉSZ

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2017.01.28.



2015. év januárjában az utolsó ortopédiai kontrollos köreinket futottuk. Még bepróbálkoztunk egy térdrögzítő használatával, de sajnos Petya nem túl jól viselte a dolgot – mondhatni, egyáltalán nem szerette viselni. Arra gondoltunk, hogy a környezetünkben lévőkre tekintettel megpróbáljuk használni, mert a térdkalácsait is olyan mértékben tudta megfeszíteni, hogy rosszul lett, aki ránézett. Mint a madaraknál, mikor „hátracsapják” a lábukat, hasonlóan nézett ki az ő térde is! Egyből mindenki aggódva kérdezte, hogy ez nem fáj neki? Szerintünk nem, különben nem csinálta volna olyan rendszerességgel. Végül is nem sikerült ráadni, de kis idő múlva leszokott róla, hogy a térdkalácsait is tekergesse.

A következő időszakot – változatlanul – az állandó felső légúti trutyi megszüntetésére irányuló project töltötte ki. Végigmentünk a szokásos köreinken. Először rendes szülő módjára ismét a gyerekkórházzal próbálkoztam, de hamar meguntam. Sokat kell várni, hiába megyünk időben; a várakozás alatt roppant nehéz nyugton tartani a gyereket; amikor sorra kerülünk, még próbáljuk ki ezt a gyógyszert, meg azt az orrsprayt és x hét múlva menjünk vissza kontrollra… Már ott tartottam bármit kipróbálunk, csak hasson!

Ekkor merült fel egy ismerősben: mi lenne, ha erősítenénk egy kicsit az immunrendszerén? Amit ajánlott: C-vitamin, D-vitamin kombó (amire mi még egy kis Béres-cseppel is ráerősítettünk…) A vitaminok használata sikeresnek bizonyult, ami abban nyilvánult meg, hogy sokkal kevesebb trutyi jött a gyerekből, jobban vette a levegőt (elég volt éjszaka, csak akkor adni neki orrcseppet, ha felébredt, hogy bedugult neki…), megszűntek a hőemelkedési hullámai, egyszóval klasszisokkal javult a fizikai állapota. Nyár elején már nem is használtuk a cseppeket, de nyár végére ismét kezdődött a bedugulásos történet. Újabb ötletbörze következett. Az újabb, kipróbálandó „szer”, amit választottunk, az ezüstkolloid oldat lett. A reggelijébe adagolva kapta meg, és úgy tűnt, ez is van annyira hatékony, mint a vitamincseppek. Most ott tartunk, hogy felváltva alkalmazzuk a két módszert, köztük 1-2 hónapnyi szünettel – egyelőre működik...

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.01.29.


Az Orbán-kormány sajátosan értelmezi a társadalmi párbeszéd fogalmát. Tényszerűen tesznek a társadalomra, a párbeszédet pedig úgy képzelik el, hogy ők beszélnek, mindenki más kussol. Azok a legmélyebben, akik esetleg más véleményen vannak, mint amit a kormány elvár.

Ez történt tavaly nyáron is, amikor a Társadalmi Párbeszéd az Olimpiáért nevű rendezvényre kénytelenek voltak fizetett közönséget toborozni, a 24.hu értesülései szerint. Semmi meglepő nincs ebben, a kormány már jó ideje kizárt jónéhány dolgot az életéből. Mert így sokkal egyszerűbb. Az alapvetés eléggé tisztán látható: mi uralkodunk, mindenki másnak kuss van. Nem érdekel senki véleménye, nem hallgatunk meg senkit, nem vitázunk, nem egyeztetünk, nem gondolunk át semmit.

Létrehoztak egy alternatív valóságot és már régen ez mozgatja az országot. A valóság eltagadása, a hazugságok láncolata, a szakértelem helyébe lépett elvtelen szervilizmus Bermuda-háromszögében eltűnt a józan ész, hozzáértés és az erkölcsi tartás. Ma már ott tartunk, hogy gyakorlatilag a szervilizmus, a korrupció és a pénzéhség tartja össze ezt az egész gányolt álomvilágot.

Fizetett tapsolók kellenek az ünnepségekre. A kevés meggyőződésből örvendezőt ki kell egészíteni utasítással kivezényelt, egzisztenciálisan zsarolható és ilyen módon megfenyegetett, vagy a néhány ezer forintért bármire kapható bérhívekkel. Központilag, közpénzből szervezett buszokkal ide-oda fuvarozott menetelők és tapsikolók növelik az önbizalmat. Pénzért bármit és annak az ellenkezőjét is megíró szerzők adják a szellemi muníciót.

Ilyen-olyan módszerrel, de közpénzből fizetett statisztikák bizonyítják az hazugságok igazát, riporterek, újságírók, elemzők és szakértők hada dolgozik azon, hogy le ne omoljon a mesterséges paraván, amely a valóságot fedi. Weboldalak sokasága működik, egymásra hivatkozva, egymás hazugságait átvéve szajkózzák a propagandát.

Kiürült a kormány soha-nem-volt kincsesládája. Maradt, amire eleve is építették a hatalmukat. Megfélemlítés, fenyegetés, megvásárlás. És hazugságok egymásra halmozódó rétegei, mert máshogyan nem megy...

A SZÍNES SVÁJC ÉS A MAGYAROK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.01.29.


Ha azt kérdezném tőletek, mennyi magyar él Svájcban, mit mondanátok? A válasz kiderül a heti válogatásból, miként az is, hogy a 8 milliós ország Európa egyik legváltozatosabb helye, legalábbis ami az ott élő külföldieket illeti. Emellett megnézzük azt is, milyen az, amikor Isztambult betemeti a hó, végül pedig kilépve a komfortzónából Brazíliában rúdtáncolunk egy kicsit – vagy nem.

Svájcban mintegy kétmillió külföldi él, ami önmagában sem kis szám, pláne sok, ha figyelembe vesszük, hogy maga az ország 8 milliós. Márpedig ez nagyon izgalmas – olvasható a Svájc és más blog legutóbbi bejegyzésében.

„Európa talán legszínesebb országában élünk és ez nagyon izgalmas! Csak az olajkitermelő országokban és Luxemburgban magasabb a külföldiek aránya.

2016-ban egész pontosan 143.200 új külföldi érkezett Svájcba, a magas szám ellenére a tendencia már 3 éve csökkenő. Nemcsak kevesebben érkeznek (5%-kal), hanem többen is távoznak (5,6% az előző évhez képest).

Elsősorban munkavállalási céllal érkeznek ide a külföldiek (a bevándorlók 47%-a), a második leggyakoribb ok pedig a családegyesítés (a munkavállaló családtagjai, de svájci állampolgárok ide érkező családtagjai is, feltételezem, külföldön kötött vegyes házasságból).

A Svájcban élő külföldiek rangsora 2016-ban a következőképpen nézett ki:

olaszok - 318'653 fő

németek - 304'706 fő

portugálok - 269'521 fő

Tavaly legtöbben Olaszországból (4.928 fő), Franciaországból (4.244 fő) és Németországból (3.158 fő) érkeztek.

A külföldiek egy részéről már csak kinézetük árulkodik, tökéletesen beszélik a helyi dialektust, hiszen itt születtek (Secondo-k), vagy már a szüleik is itt születek (Terzo-k)...

MÉG TUDNA A NÉP VÁLTOZTATNI, HA AKARNA!

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Avi ben Giora
2017.01.28.


Fene sem tudja, hogyan került a kezembe egy ős régi újság. A dátuma igen csak el van mázolódva, éppen ezért kiakartam hajitani, ám a szemem megakadt egy cikken. Schmitt Pálnak mennie kell. Nofene! Mikor is volt ez? Nem akarok marhaságot írni évszámbelileg de már ismételten Fidesz éra volt. Na hogy is vala ez az egész Schmidt ügy? Schmitt Pált annó a fidesz juttatta be a köztársasági elnöki székbe. Mint olimpiai bajnokot és „doktort” őt tartotta alkalmasnak erre a közjogi méltóságra. Az Istenadta nép mi mást tehetett, tudomásul vette. Úgy gondolta, mint közjogi méltóság sokat nem tud beleszólni a napi politikába.

Hát ebben is tévedett az átlag polgár. Ugyan is bizonyos esetekben pont a köztársasági elnök signójára is szükség van egy kinevezés, törvény-elfogadás, stb. Márpedig Schmitt jópárszor a fidesz utasításai szerint járt el. Példul amikor olyan államjogászokat kellett kineveznie avagy valami fontos határozathoz kellett hozzájárulnia amit a fidesz akart áthajtani. Az Istenadta nép pedig egy idő után kezdte ezt unni, hogy még az államelnök is a fidesz befolyása alatt van. Egyre másra nőt az elégedetlenség ellene. Történt, hogy valaki felreppentette azt a hírt, hogy Schmitt úr doktori disszertációja cirka teljes egészében egy plágium. A száz valahány oldalból csak cirka 12 oldal volt az ami tőle származott. A többi minden egy bolgár doktorandusz disszertációjából volt másolva szinte szó szerint. Vizsgálatot követeltek. A Testnevelési egyetem rektora azonnal bekérette az összes dokumentumot. Hetekig ment a huza-vona, hogy most a vádak azok valódiak, avagy csak hazugság, és semmi más célja nincsen mint lehetetlen helyzetbe hozni a köztársasági elnököt és a fideszt. A rektor nem akart újjat húzni sem az állammal sem Schmittel és azt merészelte mondani, hogy ő nem lát semmiféle plágiumot. Schmitt közben azzal védekezett, hogy annó ő fizetett a bolgár doktornak, hogy felhasználhassa az ő doktoriját a saját disszertációjához. A bolgár ezt tagadta és azt is szóvá tette,életében nem találkozott Schmidttel és soha sem került sor köztük ilyen megállapodásra. Mindezt egy „tökös” magyar újságíró merte megírni, vállalva minden veszélyt. Miután a hír hamar kikerült az utcára, Schmidtnek mennie kellett, annyira nagy lett a közfelháboridás.

Ha annó a nép nyomására és pár tényleg tényfeltáró újságíró munkája nyomán lemondásra tudták bírni a köztársasági elnököt, akkor ugyan már miért nem lehetne ellehetetleníteni ezt a kormányt, az összes gusztustalan haverjával együttvéve? Miért nem lehetne azokat a tényeket és dokumentumokat kiteregetni a világnak, mint annó Schimdt mocskait, amit félig meddig a fidesz akart elmeszelni? Nem lenne erre manapság újságíró aki megmerné ezt tenni?

HITLER IS TILTOTTA AZ ÁRJÁKNAK AZ ABORTUSZT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.01.28.



Talán emlékeznek sokan arra, hogy 2010-ben Hitler-plakáttal tiltakozott egy radikális abortuszellenes társaság Lengyelországban a terhességmegszakítás, a magzatok megölése ellen. A 200 nm-es molinó Poznanban azt hirdette, hogy "Az abortuszt a lengyel nők számára Adolf Hitler vezette be 1943. március 9-én."

A tiltakozók elfelejtettek arról beszélni, hogy a náci német birodalom hivatkozott törvénye úgymond megengedte a terhességmegszakítást a nácik által alacsonyabb rendűnek tekintett népcsoportok számára, míg az "árja fajú" németeknek megtiltotta. Az abortuszt alapvetően Hitler is elutasította, azoknál engedte (sőt követelte) meg, akiket egyébként is kiirtásra szánt. Azoknak már a gyerekei se szülessenek meg.

Mindezt az erős effectet annak kapcsán idézzük fel, hogy a washingtoni "Pro Life" tüntetésen résztvevők azért támogatták Trump megválasztását, mert ellenzi az abortuszt. Tegyük hozzá, politikai ellenfelei is ellenzik az abortuszt, csak nem a teljes tiltást tartják az életvédelem leghatékonyabb eszközének. Ellenkezőleg. Ezek a hölgyek, többségük keresztény hívő, ennyi erővel Adolf Hitlert is megválasztotta volna, mert ő is abortuszellenes volt.

De ha csak ez számít, és semmi más nem fontos, akkor a drága jó keresztény hívők szavazhattak volna Mussolinire és az olasz fasisztákra is, mert ők 1926-ra betiltották a fogamzásgátlás propagálását és emelték az abortusz miatti büntetési tételeket. Valami különleges abszurditás folytán mindig elnyomók, tömeggyilkosok és fasiszták voltak az abortuszellenesség legnagyobb zászlóvivői.

Miközben az abortuszellenes csoportok azokat nevezik "tömeggyilkosoknak", akik nem a teljes tiltással, hanem más módszerekkel igyekeznek minél több életet, anyákat és magzatokat megmenteni, ők valódi tömeggyilkosok pártján álltak nem egyszer. Ha csak a fenti lengyel példát nézzük, Lengyelországban Európa egyik legszigorúbb abortusz elleni törvénye ellen tiltakoztak éppen Hitlerrel demonstrálva.

Az erősen katolikus országban csak abban az esetben volt megengedett a terhesség megszakítása, ha a nő nemi erőszak vagy vérfertőzés következtében esett teherbe, ha veszélyben forgott az anya egészsége vagy élete, illetve, ha a magzatnál visszafordíthatatlan fejlődési rendellenességet találnak. Az amerikai liberálisok is hasonló esetekben adták volna az anya és a szakemberek kezébe a döntést. Nem az abortuszt támogatták, hanem az állam szerepét gondolták másképp, hogy ne az állam döntsön mindenkire és minden helyzetre egyformán érvényes tiltó szabályozással, hanem minden konkrét esetben az anya, a család és a szakemberek döntsenek. Így is bizonyos korlátok között.

Ennek ellenére a magukat tévesen "Pro Life" csoportoknak nevezők álhírekkel, hamis propagandával ferdítették el a liberálisok álláspontját, hogy igazuk legyen. Közönségesen hazudtak a drága jó keresztény elvtársak, például, hogy a liberálisok a 9. hónapban is engedélyezni akarják az abortuszt, s egyéb őrültségeket terjesztettek. A 9. hónapban történő terhességmegszakítást szülésnek hívják...

HOLOCAUST EMLÉKNAP - 2017

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.01.28.



Január 27.-e 2005 óta a Holocaust áldozatainak emléknapja. Ennek kapcsán jelent meg Zalmen Gradowski hagyatéka. Hivatalosan azért nem lehetne azt mondani, hogy a kormányzati vízcsapokból a megemlékezések sora folyt volna. Ellentétben azzal, hogy a budapesti Olimpia ellenzőit hazaárulózók még mindigtematizálják a kommunikációt. Kicsit talán érthetően. Miközben tudjuk: olimpiai szereplőket sem kímélt a náci gépezet.

Ugyanakkor talán nem is baj, hogy a kormányzat mélységes hallgatásba bocsátkozott az emléknap alkalmából. Tulajdonképpen nem is nagyon hiányzott volna, ha folyamatosan azt hallom, olvasom, hogy Orbán itt, Balog ott, jelent meg, és haknizta végig a pénteket. Egészen egyszerűen azért, mert azt sem igazán lehetett volna elhinni, amit kérdeznek. Ahogy két éve Orbán (fején kalap) az emléknapot megelőzően tartott egy megemlékezést, és már akkor is hiteltelen volt. Eltekintve attól, hogy egy nagyon kétfenekű beszédet mondott a zsidó katonák hamvai felett. Olyan publikum előtt, amelyben képviseltette magát az előző kormányok neohorthysta hordalékát képviselő Boross is. Az, aki szerint a zsidótörvények tengernélküli tengernagya egy morális példakép. S aki szerint a moralitás mélypontját képviselte az a korszak, amelyben, többek között, igazgató is volt. Miközben önként csatlakozó harcos volt a nyilas kormány ideje alatt. S akkor tényleg kellett volna egy ilyen csapattól egy „őszinte” megemlékezés? Aligha...

FRANCIA BALOLDALI ELŐVÁLASZTÁS: SIKKASZTOTT-E ANNYIT A MÁSIK HÁROM ESÉLYES, HOGY ZÖLD-SZOCIALISTA ELNÖKE LEGYEN FRANCIAORSZÁGNAK?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Erőss Gábor
2017.01.28.



Aki a magyar baloldal szétaprózottságán kesereg (vagy röhög), az nem ismeri a francia helyzetet. Három – egy szocialista, egy zöld és egy civil – előválasztás volt, összesen több tucat jelölttel. Az elnökválasztás három esélyese egyelőre nem is az ő körükből kerül ki – de ha az esélyeseket magukkal rántják a korrupciós botrányok, még sokat hallhatunk ennek a cikknek a szereplőiről is. Vigyázat, tartalom következik!

A franciák már benne vannak a poszt-písziben: a Szocialista Párt által szervezett előválasztáson hét jelöltből csak egy nő volt: a szocialistákkal szövetséges Radikálisok jelöltje, Sylvia Pinel. S ő is csak 2%-ot kapott. Pedig a pártja üde színfolt, pl. őket tartják a szabadkőművesek pártjának. Egy biztos: már több mint egy évszázada ők az állam és egyház elválasztásáról szóló dogma őrzői. Bár ezt a monopóliumukat egy ideje kikezdte a szélsőjobb: az 1905 óta hatályos törvényt kiforgatva immár az egyetemeken is be akarják tiltani a csadort; így lesz a 120 éve még a katolikus egyház befolyásának csökkentése céljából született törvényből rasszista fedőszöveg.

Valls rendpárti baloldala és a füvezők


S hogy ki csatlakozott még hozzájuk, vagyis Le Penékhez a csador-viselés elleni harcban? Manuel Valls, aki a hét jelölt közül a második helyen végzett a szocialista előválasztás első fordulóján. Egy bevándorló-család sarja, aki csak 1982-ben lett francia állampolgár. Apja spanyol (katalán) festő, édesanyja svájci olasz; katolikus bankár apai nagyapja a trockisták által üldözött papokat bújtatott a spanyol polgárháború idején; az egyik unokatestvére a Barcelona himnuszának zeneszerzője. Valls nemrég még kormányfő volt, csak az előválasztás miatt mondott le. A szocialisták jobbszárnyát képviseli. Legyünk igazságosak: Valls annyira nem volt annyira neolib, mint amennyire rossz híre van neki és főleg „főnökének”, François Hollande-nak (aki már el sem mert indulni a választáson) baloldali körökben. Hollande rossz híre az elbocsátásokat megkönnyítő munka törvénykönyve elleni tiltakozásokkal jutott el Magyarországra. Holott Ayrault és Valls kormánya mentette meg például a francia egészségügyet az összeomlástól, sőt: kicsit még javította is az ellátáshoz való hozzáférést. Viszont Valls, előbb belügyminiszterként, majd a merényletek után miniszterelnökként rendpárti retorikával igyekezett megnyugtatni a – morális pánikba esett – franciákat. A burkini-vitában is fontosnak tartotta, hogy a tiltás mellett érveljen. És a kampányban most is egyre csak hajtogatja a „munka-alapú társadalom” mantrát.

De most lássuk a többi jelöltet! Egy százalékkal hétből hetedik lett a legszínesebb egyéniség, Jean-Luc Bennahmias; szinte minden pártnak volt már tagja, a jelöltek vitájában azzal nevettette a publikumot, hogy füvezett már, de „nem ma este”. Volt egy másik zöld jelölt is, aki 4%-kal ötödik lett: François de Rugy; a jelöltek vitájában ő emlékeztette a többieket arra, hogy mennyire hamis az a rendszeresen felhozott nukleáris energia párti „érv”, hogy az atom az energiafüggetlenséget biztosítja, hiszen Franciaország az urán 100%-át importálni kényszerül. A jobb sorsra érdemes Vincent Peillon európai parlamenti képviselő, akire a francia középosztály azért haragszik, mert oktatási miniszterként megszűntette a szerdai iskolai szünetet, próbálta középre pozícionálni magát, de a jobb- és balszárny csatájában két szék között a pad alá pottyant: Hamon és Montebourg balról, Valls – és „munkaalapú társadalma” – jobbról vitte el a szavazatokat...

DONALD ORBÁN ÉS TRUMP VIKTOR

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: nocenz_Ura
2017.01.28.



Pár éve írtam egy ironikus cikket arról, hogy Orbán szelleme beleköltözött Nixonba. Az a cikk így kezdődött: Kerényi Imre a pilisi szívcsakránál nyíló féregjáraton keresztül megpróbált spirituális kapcsolatot létesíteni Orbán Viktor és Attila, a hun vezér között. Sajnos azonban a számításokat Matolcsy Gyurkára bízták, akiről pedig köztudott, hogy hadilábon áll a matekkal. Ennek következtében aztán a Vezér szelleme eltévedt a téridő kontinuumban és végül Richard Nixonban kötött ki.

Tévedtem!

A Kedves Vezető szelleme ugyanis – mint az ma már teljesen egyértelmű – nem Nixonban, hanem Trumpban kötött ki.

Trump most ugyanazokat a baromságokat szajkózza, mint Orbán. Falat épít, migráncsozik, szapulja az Európai Uniót és a Brexitnek örvendezik. Elege van a liberalizmusból, az emberi jogokból, a nők helye szerinte a konyhában vagy az ő puncit fogdosó markában van. Ráadásul a Trump toronyban drágán kialakított lakása ugyanolyan giccses, mint a tervek szerint I. Orbán király lakosztálya lesz a Budai Várban.

Ha ez még nem lenne elég a szellem felismeréséhez, idézzük fel azt is, hogy az új amcsi elnök nekiment a sajtónak (főtanácsadója szerint a média végre „fogja be a pofáját”), a civil szervezeteknek, a nemzetközi intézményeknek és persze beszólt a szomszédos országoknak is.

Vagy megint tévedek és minden fordítva történt?

Lehet, hogy Trump szelleme szállta meg Orbánt még évekkel ezelőtt? Még ez is lehet, ez legalább megmagyarázná Orbán hirtelen átváltozását radikális liberálisból nemzetieschkedő populistává...

JÖN A SZÍJJÁRTÓÉK NEMZEDÉKE

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2017.01.29.



Két meglepetés is ért Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel kapcsolatban az elmúlt héten. Az első az volt, hogy január 23-án, hétfőn, Moszkvában így köszöntötte őt, a világ egyik legtekintélyesebb diplomatája, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter: „Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Péter!” Amikor átfutottam az oroszországi külügyminisztérium honlapján a magyar delegáció ottani tárgyalásairól kiadott három (!) közleményt, az járt a fejemben: az idehaza oly sokszor lesajnált Szíjjártó csak tudhat valamit, ha Lavrovnál elérte, hogy ilyen közvetlen tónusban szólítsa meg.

A másik eset január 27-én, pénteken történt. Az Echo TV Mélymagyar című műsorában Bayer Zsolt beszélgetett Szíjjártóval. Úgy gondoltam, belenézek, aztán kapcsolok tovább. Ám a magyar külügyminiszter olyan higgadtan érvelt, olyan tárgyszerűen beszélt, hogy úgy döntöttem: talán érdemes lesz végighallgatnom. És nem bántam meg.

Visszafogottan adott tájékoztatást a magyar diákok veronai balesetéről. Adatokkal támasztotta alá, hogy tárcája milyen aktívan képviseli Magyarországot külföldön. Érzelemmentesen beszélt az NGO-kkal, vagyis az itthon civilnek nevezett, nem kormányzati szervezetekkel kapcsolatos kormányzati álláspontról. Akkor sem vagdalkozott, amikor Soros György feltételezett szerepéről szólt.

Higgadtan magyarázta el, hogy milyen károkat okozott a világ különböző országaiban az USA által erőltetett demokrácia-export. Öniróniával kommentálta, mennyire nem osztanak lapot a nagyhatalmak az olyan kis országoknak, mint Magyarország. Közérthetően fejtette ki, hogy szerinte miért nem tudta a mai napig feldolgozni a nyugati liberális média, hogy Trumpot nem csupán a két óceán partján élők szája íze szerint választották meg az amerikaiak...

BASEBALL ÜTŐ SZMÁJLIVAL

LENDVAI ILDIKÓ BLOGJA
Szerző: Lendvai Ildikó
2017.01.29.


Hogy mi a szmájli, azt a Facebookon senkinek nem kell elmagyarázni. Szinte nincs olyan hozzászólás, komment, üzenet, amiben ne szerepelne a pár vonalból álló, mosolygós arcocska, vagy valamelyik nem "szmájlis", inkább szomorú vagy dühös változata.

De hogy egyszer perdöntő bizonyítékká, valóságos mentális alibivá válik egy hivatalos vizsgálatban, azt egyikünk sem gondolta volna. Hogy valakit minden felelősségétől megszabadítja, ha egy szmájlit biggyeszt gyalázatos szövege végére, ezt még a legdurvább, legtrágárabb trollok sem szokták remélni.

Megnéztem a szmájli történetét. Erről a funkciójáról feltalálói sem álmodtak. Pedig a kis ikon már 35 éves: 1982-ben vezette be egy amerikai prof, számítástechnikával foglalkozó kollégáival való bennfentes üzenetváltások egyszerűsítésére. 

Mára annyira elterjedt, hogy van kínai és thai változata is, utóbbi három ötös: 555, mert a thai nyelven ezt "ha-ha-ha"-nak kell olvasni - ott az 5-öt így mondják: "ha". De nem hinném, hogy bármilyen formájában a szmájlit arra használták volna, hogy egy bűncselekményre buzdító üzenetet író hivatalos embert, az állami rend képviselőjét tisztára mosdassanak, mondván: ha ott a szmájli, akkor vicc az egész, habkönnyű poénkodás, joviális tréfa a cigányverésre uszítás.

A történetet a 444 tette közzé. Ők nem "555" (nem is 888), így nem láttak az ügyben semmi hahotázásra ingerlőt. Egy magyar faluban hét símaszkos, fekete ruhás férfi pajszerrel, baseball ütőkkel támadt egy közmunkás brigádra, és a kipécézett négy cigány áldozatot addig ütötték, amíg kezük-lábuk nem tört. Az egyik fiúnak a fülét is le akarták vágni, végül csak a fülére tapasztott kezét sikerült a késsel átszúrni.

Előzőleg a főkolompos élettársát egy helyi rendőr fb-on oktatta ki, hogyan kell az ilyen cigányokat móresre tanítani. Tőle származott az elgondolás, hogy legjobb pedagógiai módszer a végtagok baseball ütővel való eltörése, na persze túlerőben és maszkkal fedett arccal, gyorsan és hatékonyan, hogy ne is tudják, ki volt az.

Ne tessék levegőért kapkodni. A végén szmájlival búcsúzott, tehát csak tréfálni akart - szólt a belső vizsgálat felmentő ítélete. Ami abból is látszik, hogy válaszában ("Ezek másból nem tanulnak.") búcsúüdvözlet helyett az asszony is szmájlit alkalmazott. Két víg kedélyű falubéli tréfálkozott, jó cimborák, hát persze, hogy jó kedvük kerekedett, nincs ebben semmi. Az pedig puszta véletlen, hogy pár nap múlva a vicc rémdrámává változott: az asszony párja (a rendőr sporthaverja) szerzett maga mellé hét kigyúrt fickót, valószínűleg gárdistákat, és szó szerint a fb-utasítást követve vett elégtételt két cigányon, akikkel egy ideje konfliktusba keveredtek. Meg két rokonukon, akikkel ugyan nem volt baja, de hát egy vér ez, cigányok, megérdemlik.

A rendőrt a szmájli kimosta az ügyből. A gárdistákat nem találták meg - tényleg jó az a símaszk, nem hiába tanácsolta a szakember! Egyetlen ember került bíróság elé, a fő szervező, mert őt sikerült beazonosítani a faluban jól ismert tetoválásáról...


VONA ELSZÁMOLTATÁSSAL FENYEGETTE MEG ORBÁN FÖLDESURAIT

INDEX.HU
Szerző: DULL SZABOLCS
2017.01.28.


...Vona szerint a történelmünk megmutatta: szabadságra és biztonságra van szükség. "Ha ez a kettő megvan, szárnyalunk, ha nincs, sorvadunk". A magyar nép történelme pedig egy permanens harc a földesurakkal és a helytartókkal szemben.

Ez a kép többször előkerült a beszédben, ami nem véletlen: Vona szerint Gyurcsány kormányzása idején külföldi érdekeket szolgáló helytartók kormányoztak, jelenleg pedig Orbán Viktor és a földesurai irányítanak. Néhány párhuzammal szórakoztatta a közönségét, például szerinte ha a Lánchíd ma épülne, az arra kiírt tendert Mészáros Lőrinc nyerné, és minden darabját szétlopná. Illetve a reformkorhoz hasonlóan ma is fejlesztik a vasutat, "a miniszterelnök magán-kisvasútját".

Ellenük kell harcolnia mindenkinek Vona szerint, és megüzenni nekik a régi jobbikos szlogent:

Magyarország nem a tiétek, Magyarország a magyaroké.

Ez pedig Vona értelmezésében egyenlő az általa vezetett "néppárti kormányzással".
Vona nagyon is érti a támadásokat

A Jobbik elnöke ennél a pontnál reagált a kormánypárti médiában őt ért sorozatos támadásokra (például melegnek is kikiáltották több lapban.) Szerinte "a teljes megsemmisítésünkre, elpusztításunkra törekszenek", a fideszesek kívülről, belülről bomlasztják őket, megpróbálják őket egymással szembefordítani.

Vona viccesen megjegyezte, hogy a Fidesz majd nyilván létrehoz egy életpálya-modellt, amely szerint "aki fröcsög a Jobbikra, sokat szerepel a médiában, jól meg fog élni belőle". Vona szerint a jobbikosok számára "brutális időszak jön", de ne ne ijedjen meg senki azért.
Vona nem fél, szerinte a Fidesz fél tőle

Vona számított is a támadásokra: "mennyire rosszul esne, ha nem engem támadna a kormány sajtója, hanem Molná Gyulát vagy Botka Lászlót". "Megtiszteltetés, milyen jó érzés, hogy ennyire fájok nekik" - jelentette ki Vona, majd hozzátette: aki fél, nem mi vagyunk, hanem a Fidesz!

Vona szerint ahogy erősödik a Jobbik, úgy fogják őket egyre jobban támadni. "Ez azt jelenti, hogy nagyon erősödünk, nagyon félnek tőlünk, minden a terv szerint halad."

Vona szerint ez világítja meg a néppártosodásuk lényegét is. Ha nem viszik véghez, rétegpárt maradnak, és persze a Fidesz nem is törődne velük. Most viszont "kihívók vagyunk, ezért fél a kormány, a kormányváltást akaróknak viszont az utolsó remény...