KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: H.A.
2017.01.12.
Itt van ez a civiles-álciviles minősíthetetlen vergődés Rezsiszilárd, Hollikpityu, és Orbán félig eltűnt, de mégis megtalált civil társadalomról szóló szakdolgozata részvételével. Amely úthengert idéző hihetetlen kormányzati hisztériához ma már az állampárt olyan szócsövei is csatlakoztak, mint a jól fizetett Bakondigyuri nevű szégyene mindennek, amihez hozzányúl: a civil szervezetek (azok, amelyeket bele kell döngölni a földbe) dezinformálják a migránsokat és zúdítják őket a nyakunkba.
Itt és itt is igyekeztünk nyomdafestéket legalább foltokban tűrő módon kifejteni, mit gondolunk arról, amikor egy, a demokratikus megválasztásával mellét döngető, átláthatatlanul korrupt kormány éppen a transzparenciára és persze alig titkolható Soros-fóbiájára hivatkozva kívánja eltakarítani a gazemberségeit felgöngyölítő, az ellen küzdő civileket.
Tekintettel e szervezetek már 2015-ben eltervezett, mostanra beérett kinyírási szándékára, meg az Orbán nevű ember közel egy évtizeddel ezelőtti segélykiáltására a TASZ irányába (igen, a szemkilövető Gyurcsány-rezsim ellenében Schiffer András ügyvéd védte az akkor ellenzékben senyvedő felcsúti géniuszt) és nem utolsó sorban arra, hogy a Fidesz nevet viselő, megöregedett illiberálisok gyülekezete nemrég még azt javasolta, munkájáért részesítsék állami elismerésben többek között a Magyar Helsinki Bizottságot és a TASZ-t, úgy gondoltam, belenézek az 1987-es orbáni remekműbe, amelynek címe: Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa).
Már csak azért is, mert ugyan a tényekkel szemben annak a rongyos köpönyegnek a forgási sebessége ép ésszel felfoghatatlan, és ma már nem tíz évenként, hanem naponta többször okádja szembe egykori önmagát a fényességes esthajnalcsillag, talán mégsem felesleges ide egy újabb tükröt állítani. Nem mondom, hogy a 92 oldalas pdf-formátumba konvertált, gépelt szöveg felkúszott a kedvenc olvasmányaim sorába, mindazonáltal pontosan mutatja, 30 év alatt hogyan fajzott el visszafordíthatatlanul a küldetéstudatával megnyomorított szabadságharcos. Aki pontosan ismeri az elméletet – az ő két kezével írta le -, de mára a legádázabb ellenségévé vált annak, amiért három évtizede még aggodalmát fejezte ki. Lássuk (kiemelések tőlem):
„Amennyiben a társadalom testében olyan érdekek, igények válnak tömegessé, amelyeket az intézményesült érdekközvetítő rendszer nem képes felszívni, akkor ezek a törekvések a létező intézményrendszeren kívüli kifejeződési formát keresnek, esetleg mozgalom formáját öltve kísérlik meg a céljaik eléréséhez szükséges nyomást kifejteni a döntéshozatali eljárásra.
A mozgalmak ebben a megközelítésben válságjelzők és válsághordozók lehetnek. Válságjelzők abban az értelemben, hogy a megbomlott egyensúly, instabilitás, konfliktus jelzői. (…) Az instabilitás a társadalmi környezet valamely feltételének megváltozásából fakad. A változás előidézte kihívásra adott kormányzati válasz – esetleg válaszképtelenség – tiltakozás, vagy/és alternatív válaszlehetőség felszínre kerülését hozza magával.
Ez megújulási kényszer elé állítja a politikai intézményeket, a stabilitás visszaállítása érdekében a társadalomban kiérlelődött új célokat be kell építeniük érdek-képviseleti tevékenységükbe (…) Ebben az értelemben beszélhetünk a mozgalmak reformciklust generáló hatásáról. A vázolt mechanizmus működésének alapfeltétele a nyitott politikai struktúra/középről integrált politikai rendszer-típus.
(…) Ha a politikai rendszer struktúrája zárt, akkor nem képes felszívni a társadalom intézményesített érdekközvetítő rendszerén keresztül jelentkező célokat, igényeket. (…) a zárt struktúrájú politikai rendszerekben nem a kormányzat, illetve a párt által választott megoldással szembeni ellenvélemények létezése jelenti a válságot, hanem a tiltakozás, az alternatív megoldás artikulálása, illetve annak nyilvánosság elé kerülése. (…) A válság-menedzselés tehát nem a mozgalmak követeléseinek, tiltakozásainak adaptálását, hanem kifejeződésük lehetőségeinek megszüntetését jelentette eddig Közép-Kelet-Európában.
(…) Minél hosszabb ideig kénytelen egy mozgalom a vágyaihoz képest mérsékelt követeléseket magára kényszeríteni, a vágyak nyilvános kifejezésétől is tartózkodni, annál ingatagabb, frusztráltabb a mozgalom. Ilyen helyzetekben a radikalizálódás igénye fokozatosan növekszik, mert ez tartalmában nem más, mint a vágyak és a követelések természetes harmóniájának a helyreállítása.
(…) egy mozgalom (a lengyel Szolidaritásról van szó – szerk.) elsődleges feladata a közhatalmi szféra visszaszorítása, a szabad szerveződés terepének kialakítása. Közép-Kelet-Európában nem léteznek hagyományos értelemben vett civil társadalmak, a kifejezést csak a »mindennapi élet« területének jelölésére használhatjuk. (…) szemben a nyugat-európai mozgalmakkal, – ahol a mozgalom a civil társadalom alapján szerveződik meg – Lengyelországban a mozgalmak teremtették meg a civil társadalmat.
Ez a civil társadalom azonban kiharcolása után sem volt »adottságnak« tekinthető, abban az értelemben, hogy létezését ne kérdőjelezték volna meg. Minden egyes párt-Szolidaritás konfliktus értelmezhető olyan konfliktusként, amelyben a civil társadalom határának kiterjesztése, illetve visszaszorítása volt a tét.
(…) A Szolidaritás annak a ténynek az elismertetésével, hogy létezik a társadalomnak olyan szférája, amelyben a párt nem rendelkezik vezető szereppel, megnyitotta a lehetőséget más szerveződések számára is. (…) a közhatalmi viszonyoktól megtisztított területen lehetőség nyílott a társadalom érdek- és akarat pluralizmusának kifejezésére. (…) a Szolidaritás volt az a mammut-mozgalom, amely mammut méreténél fogva képes lehetett létrehozni a civil társadalom közegét, és adott esetben meg is védeni azt a párt autoriter hajlamával szemben.
(…) a közép-kelet-európai rendszerekben a mozgalmak elsősorban válsághordozó szerepet töltenek be. A lengyel válság megoldási módja azt mutatja, hogy a politikai rendszer kísérlete (…) nem a válságot nyílttá érlelő okokat próbálta megoldani. A mozgalmak követeléseinek adaptálása helyett a fennálló társadalmi-politikai struktúra fenntartását értékelte fontosabbnak, ami egyet jelentett a mozgalmak totális felszámolásával, illetve föld alá szorításával. Ezzel azonban a válság objektív alapjai csak további elemekkel gyarapodtak és ez az, ami aggodalommal töltheti el Lengyelország sorsának alakulását figyelemmel kísérőket.”
Ennyit tartottam feltétlenül szükségesnek kiemelni az átlagosan terjedelmes, egyébként teljesen korrekt és tanulságos munkából. Ezeket a gondolatokat elvileg Orbán Viktor írta le 1987 környékén, szinte pontosan 30 évvel ezelőtt. Orbán Viktor 30 évvel ezelőtt tényként írt le olyan dolgokat, amelyeket ma egyértelműen vitat vagy egyenesen tagad...
