KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.01.07.
Sokszor hallhatjuk mostanság, hogy nincs értelme a tiltakozásoknak, a tüntetéseknek. Ennek a hozzáállásnak az az alapja, hogy a tiltakozások gyakran tényleg nem érik el konkrét céljukat, nem sikerül egy-egy intézkedést megakadályozni. Bár erre is van ellenpélda. A választási regisztráció elleni tiltakozás, Schmidt Pál lemondatása, a netadó bevezetésének megakadályozása, illetve több apró tüntetés is sikert ért el az elmúlt időszakban, még a Fidesz óriási hatalma ellenére is.
De a tüntetéseknek, főleg a kormányellenes vagy az azzal kritikus tüntetéseknek, nem csupán az egy-egy ügyben elért győzelem a célja, hanem a rossz tendenciákra, döntésekre való figyelemirányítás. A jelzés a társadalom számára, hogy az éppen aktuális kormánypárt rosszul végzi a dolgát.
Az általunk megvizsgált, 2010 óta történt 20 olyan tüntetésből vagy tüntetéssorozatból, ahol legalább 5000 fő vett részt, 15 esetben a következő hónapban csökkent a Fidesz támogatottsága (az összes közvéleménykutató átlagában). Azt is láthatjuk, ha erős, hetekig tartó tüntetéssorozatról beszélünk, mint a Tanítanék vagy a netadó esetében, akkor több százalékpontos is lehet az esés. Két olyan példát találtunk, amikor stagnált a Fidesz támogatottsága. Egyrészt a MostMi tüntetése után 2013 januárjában, másrészt Bajnai Gordon színre lépésekor, 2013 októberében. Ez utóbbi viszont már a rezsicsökkentés-kampány kezdetére esett.
A 3 példa, amikor nőtt egy-egy nagy tüntetés után a Fidesz támogatottsága pedig a következő: A 2014-es választás előtti összefogás választási gyűlése, illetve a Hallgatói Hálózat, illetve az Alkotmány Nem játék 2012-es illetve 2013-as tüntetései. De ez utóbbi kettőnél, ahogy Bajnai indulásánál is, a rezsicsökkentéssel indított 2014-es Fidesz-kampány elejéről beszélhetünk.
Megnéztünk pár olyan esetet is, amikor nem voltak nagy tüntetések, hogy lássuk, hogyan változott a kormány támogatottsága ezekben az időszakokban. A dohánymutyi kirobbanásának idején, a nemzeti trafikok bevezetésekor, a vak komondorra hivatkozó Balogh József ügye után, vagy a “norvég civilek” elleni támadások idején nőtt a Fidesz támogatottsága. Míg a Simicska Lajos féle G-nap után csökkent, ha csupán 0.5 százalékponttal is...