Szerző: SZELE TAMÁS
2017.12.13.
Hogy mi marad aztán az archívumban? Nem sok: Magyarországon minden nyilvánosan megjelent szót nyolcan sérelmeznek, fenyegettek már engem sajtóperrel Cirmi cica vélelmezett megsértéséért is. Hogy a múltat nem lehet végképp eltörölni? Dehogynem lehet. Tessék csak megmondani nekem, hova lett például a 168 óra eredeti archívuma a kezdetektől a tulajdonosváltásig? Ja, ott van az alexandriai könyvtár teljes anyaga mellett, sré vizavi. Ott, ahol a tavalyi hó. Egy új tulajdonos, mint az archívum birtokosa, bármit megtehet annak anyagával. Titkosíthatja, módosíthatja, akár törölheti is. Lehet perelni, csak minek – drága és haszontalan foglalatosság volna.
Azt tetszik mondani, hogy de az olvasók majd emlékezni fognak az eltüntetett anyagokra?
Dehogy fognak emlékezni. Az a sajtómunkás dolga, Hunniában minden írásra, ami belpolitikai botránnyal foglalkozott, pont három percig emlékeznek.
A külpolitikaiakra egy percig.
A bulvárra három évig.
Így aztán a jövőben bármit lehet hazudni a múltról, mert ha az ember megemlít egy régebbi történetet, beperelhetik, mondván: bizonyítsa be. Nem tudja bebizonyítani, mert nincs az archívumban, kivették. Kötelezhetnek ezek után arra is, hogy ha a székház-ügyet veszem elő, úgy igazítsam majd magamat helyre, hogy a székház adta el a Fidesz akkori vezetőségét, nem a vezetőség a székházat. Mert ha törölhetnek valamit az archívumokból, beléjük is írhatnak, antedatálva.
És majd el tetszenek hinni azt is, amit beleírtak.
És majd tetszenek szidni a gyáva, áruló sajtót.
Orwell? Ugyan, hagyjuk már ezt a párhuzamot.
Nálunk Orwell már közhely.
Stílustalan emlegetni.
Ez már amúgy is messze túlmutat rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.