2017. december 16., szombat

TARLÓS ISTVÁN ÚGY LÁTJA, NEM FELTÉTLENÜL KELL A MOBIL GÁT A RÓMAIRA

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: SZABÓ ZSOLT
2017.12.16.


Még az is előfordulhat, hogy a Római-partot határoló patakok megvédése, a meglévő védművek megerősítése feleslegessé teszi a mobil gát megépítését – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tarlós István (Fidesz–KDNP). A főpolgármester szerint ma már a 3-as metró felújítása is siker, de hogy csak részleges, azért elsősorban nem a kormányt, hanem az elődöket hibáztatja. Budapest vezetője számára a Fidesznek nincs alternatívája, míg a hatalom Jobbik elleni támadásáról csak annyit mond: „Nem az én ügyem.”

Nemegyszer elmondta már, hogy önnek két nagy fővárosi beruházás elindítása a legfontosabb: a 3-as metróé és a római-parti árvízvédelemé. Előbbi már megkezdődött, utóbbi jövőre fog, de mindkettő csak részlegesen. Nem túl szerény cél ez Budapestnek?
– Ez ellenzéki kérdés. Sosem mondtam, hogy csak ennyit szeretnék elérni. Valójában ennél már jóval többet is elértünk itt 2010 után. Gondoljunk csak a BKV jelentős járműcseréire, az útfelújításokra, a Margitsziget megújítására, a budai fonódó villamosra, a P+R parkolók építésére, az állatkerti fejlesztésre, az 1-es és 3-as villamos felújítására. A kényszerpályára helyezett, „felibe-harmadába” itt hagyott 4-es metrón is volt szerencsénk még szűk négy évig dolgozni. A metrófelújítás és az árvízvédelem ügyében viszont abba kellene hagyni a különböző kommunikációs célú trükközéseket, mert túl sok embert érint mindkettő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.