- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2017.12.20.
Mint kiderült, a jövő év – amellett, hogy a családok éve lesz – most már a Szent Korona éve is lesz, melyről a kormány azonnali hatállyal döntött. Késlekedésre így idő tehát nincs, a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint ugyanis a programsorozat január elsejével kezdetét veszi. Noha a jövő évre elfogadott költségvetésben még nem szerepelt a terv, megvalósítása mégsem várhat, hisz a kormány tervei szerint legfeljebb 1 milliárd forintot szánhatnak rá a különböző minisztériumok. Az, hogy ez a pénzösszeg honnan érkezik, még nem ismert, hisz ez eddig nem volt tervben.
A kérdés azonban felmerül, vajon honnan kíván a kormányzat 1 milliárd forintot átcsoportosítani eme szent cél érdekében? Netán annyira hasít a magyar gazdaság, hogy ezt Orbán Viktor és kormánya a magyar népnek „ajándékozza” egyfajta univerzális Erzsébet-utalványként? Talán a miniszterelnök megpróbálja hozzászoktatni a gondolathoz az ország lakóit, miszerint újra egy gazdag királyság köszönthet be? Egyre hűvösebb van mi tagadás, különösképpen a Duna mentén.
A Magyar Közlönyben fogalmazottak szerint a kormány szükségesnek tartja a „nemzet tudatának és közjogi hagyományainak megfelelő erősítését”, valamint „szükségesnek tartja a Szent Korona mint a Magyar Állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklye megismertetését”. Az mondjuk eddig sem volt kétséges, hogy az Orbán kormány előtérbe helyezi a nemzettudat erősítését (bármit is jelentsen az erős nemzettudat a gyakorlatban), emellett pedig mindenáron a középkor megidézésére törekszik. Van itt az egyház intézményének erőltetése mellett, középkori sötétség elterjesztését célzó, butító propaganda kampány...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.