2017. december 20., szerda

NÁDAS PÉTER: SAJÁT SZEMÉTDOMBJUKON KUKORÉKOLHATNAK A MAGYAR NAGYTŐKÉSEK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 ÓRA / BUJÁK ATTILA
2017.12.19.


– Ellenzék nélkül igen nehéz elképzelni egy kormányváltást, ellenzéki pártok nélkül egyenesen képtelenség – nyilatkozta a 168 Órának Nádas Péter.

Az írót nemcsak az új sikerkönyvéről, hanem a hazai közállapotokról is kérdezte Buják Attila. Az íróval annak apropóján készítettünk interjút, hogy áprilisban megjelent memoárkötete, a Világló részletek az Év könyve elismerésben részesült. A beszélgetésben szó esik arról, hogy a Világló részletek egyszerre történeti mű és irodalmi szöveg, generációk fél évszázadon átívelő rajza. Felvetettük Nádasnak, hogy korábbi műveiben távolodni akart saját életétől, most épp ellenkezőleg, a személyeshez közelítve a fikciót igyekszik száműzni. Mintha rendet akarna tenni az emlékei között. Az író azonban azt mondta: „Minden írásom központjában mindig is a személyesség állt, legfeljebb nem a szentimentális, nem az öngyűlölő, hanem a reflektált személyesség. És abban sem hiszek, hogy bármiféle rendet tudnék tenni. Nem él bennem ilyen szándék. Éppen a káosz érdekel, az emberi káosz, amelybe beleszületik az ember, és amelyet a tévesztéseivel maga is létrehoz.”

A magyar közállapotok 2010 utáni változásairól szólva Nádas kifejtette, az izolációs, bezárkózó politika gyökerei korábbra nyúlnak vissza. „Az a mély modernizációs igény, ami a magyar társadalmat a 19. század óta jellemzi, polgárság híján soha nem volt kielégíthető, és főleg egyetlen modernizációs folyamat sem volt befejezhető. Az új évezred első éveiben ismét, immár harmadszor szenvedett hajótörést a modernizáció” – értékelt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.