"MINDIG ATTÓL FÉLEK, HOGY LESZ VALAMI BAJ" - HÉTKÖZNAPI AGRESSZIÓ AZ ISKOLÁBAN

TANÍ-TANI ONLINE
Szerző: LŐRINCZ ANDREA
2017.12.17.

...A kutatási terepemül szolgáló gyermekotthonban többnyire olyan gyermekek és fiatalok élnek, akik családon belüli erőszak (fizikai, lelki, szexuális bántalmazás vagy súlyos elhanyagolás) áldozatául estek. Esetükben leggyakrabban az ún. komplex és ismétlődő traumatizációról beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy gyermekotthonba kerülésüket megelőzően a bántalmazás több formáját is elszenvedték (Boytha, 2015). Vagyis egy már eleve többszörösen traumatizált élethelyzetből kiemelve kényszerülnek bele az intézményesült környezetben való létbe, ahol család nélkül, sorstársaikkal összezárva kell tölteniük mindennapjaikat.

Bár az intézmény vezetősége igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a fiatalokat maguk mellett tartsa, ez nem minden esetben sikerül. Ebből a közegből számtalan esetben keresnek egyéb menekülőutat a fiatalok, ezt bizonyítja az is, hogy az összlétszámhoz képest magas a szökésben lévő fiatalok száma, ők az ún. „papírgyerekek”. Azok a gyerekek és fiatalok, akik tartják magukat az intézményi szabályokhoz és rendre „hazajárnak”, elsősorban sportba, kreatív elfoglaltságokba menekülnek a rideg mindennapok elől. Pedig az élet színesebbé tételének eszköze lehetne akár az iskola is, de sok esetben az iskola sem más, csak helyváltoztatás.

Az iskolának három alapvető szerepet kellene betöltenie a társadalom életében: a kultúraközvetítést, a szelekció elősegítését és a gyermekmegőrzést (Knausz, 2009). Ez valamikor működhetett is, ma már azonban egyre kevésbé képes a magyar közoktatás a kezében tartani a gyeplőt. Kultúrát kellene közvetítenie úgy, hogy többnyire elzárkózik a fiatalok aktuálisan képviselt kulturális sajátosságaitól. Az alapján végzi a szelekciót, hogy megfigyeli, hogy a diákok világától idegen, számukra elavult módon közvetített tudásanyagot ki tudja a legfeszesebben magáévá tenni. És a gyermekfelügyelet? Manapság egyre több az iskolakerülő (Mihályi, 2002), aki bebizonyítja, hogy az iskola nem képes vonzóvá tenni önmagát. Gondoljunk bele, hogyan menjen motiváltan a gyermek az iskolába, mikor folyton valami olyat kell megtanulnia, amiből semmit nem ért, majd ha a „tanulás” nem sikerül, őt egyszerűen gyengébbnek minősítik a többieknél. Stigmatizálódik, mert ezért vagy azért nem tud beolvadni a tökéletes rendszerbe. És így nem csoda, hogy lassan gyermekmegőrzésben is kudarcot vall az iskola.

Ha eltekintünk az iskolakerülők viszonylag alacsony hányadától, akik szerint „ezt már nem lehet kibírni”, akkor is marad több ezer olyan gyermek és fiatal az oktatási rendszerben, aki rendszeresen bemegy az iskolába. Jelen esetben arra fektetem a hangsúlyt, hogy megvizsgáljam, mi történik velük. Hiszen nekik köszönhetően legalább elmondható, hogy vannak gyerekek, akiket nyolctól négyig lehet őrizni. Valamivel viszont mégis több jár nekik. Ők megtanulhatják, hogy milyen érzés iskolai zaklatás, iskolai terror áldozatává válni és ők maguk is válhatnak elkövetővé. Megismerhetik, hogy milyen a „nem professzionális” tanári kommunikáció, hogy miből áll egy hierarchia harc és átélhetik, hogy milyen egy elrontott felelet miatt megszégyenülni. Mindezek mellett persze tanulnak még egy kis történelmet és matekot is, de felnőttként visszaemlékezve többségüknek nem a Pitagorasz-tétel jut majd az iskoláról eszébe, hanem az, ahogy társai egy-egy matekórán kinevették.

Az iskola világa körül egyre nagyobb a homály, egyre vastagabb a köd, amin szinte már lehetetlen átlátni. A legtöbb szülő nem kap, illetve nem is kér betekintést az iskola falai közé, így nem is tudja pontosan, hogy mi történik a gyermekével reggel nyolctól délután négyig. Ha a gyerek szereti az iskolát, annak a szülő örül, nincs is egyéb teendő. Ha a gyermek utálja az iskolát, annak a szülő nem örül, de elfogadja, hiszen az a „természetes”, hogy a diákok és az iskola között egy állandó feszültség áll fenn (Hunyady – M. Nádasi – Serfőző, 2006). A legtöbb esetben senki nem kutatja ezen ellentét okát.

Amikor a diákokat érő negatív hatásokat vesszük górcső alá, akkor két nagy fogalommal találkozhatunk, ezek a fekete pedagógia, illetve a bullying. A fekete pedagógia fogalma és meghatározása egy viszonylag fiatal eleme a neveléstudományi kutatásoknak. Ennek lényegi mondanivalója, hogy a neveléstörténet főbb vonulatai és „napos oldala” mellett számolnunk kell az „árnyékkal” is, hiszen ha ez nem így történik, akkor hamis képet állítunk fel a nevelésről. A fekete pedagógiai koncepciók a neveléstörténetet és a pedagógiai irodalmat egy teljesen új aspektusból kezdték el vizsgálni, melyben a felnőttek gyermekellenes cselekedeteit állították a fókuszba (Hunyady – M. Nádasi – Serfőző, 2006). Hunyadyék ennek értelmében (2006) a következőképpen határozzák meg e fogalmat: „a «fekete pedagógia»a tudatos és a nem-tudatos pedagógiai hatásrendszerből származó olyan közös diszfunkcionális részhalmaz, amely időben távolra ható módon is negatív nyomot hagy a neveltben, testi-lelki-szellemi egészségét veszélyezteti, vagy éppen sérülést okoz, s amely spontánul vagy támogató körülmények között felidézhető.” (Hunyady – M. Nádasi – Serfőző, 2006: 14.)...

ITT OLVASHATÓ