Szerző: BUJÁK ATTILA
2017.12.21.
– A mai világban a promóció a nívós irodalomnak is bevett eszköze. Most épp Miskolcról érkezett. De milyen volt az érdeklődés az új könyv iránt Németországban?
– Promócióval nem foglalkozom. Csupán felolvasok, ami a modern olvasói kultúra része. Német nyelvterületen, hála Luthernek, különösen fontos része, de itthon is jelentős az érdeklődés.
– Én nem vagyok a német olvasói kultúra ismerője. Kíváncsi vagyok, mit szól az olvasó egy ennyire budapesti, mélyen múlt századi történethez.
– Szeptember 22-én jelent meg németül. Azóta olvastam Stuttgartban, Frankfurtban, Kölnben és így tovább, Zürichben, Zugban, Bázelben, Freiburgban, Berlinben, Münchenben. Mindenütt eladtak előre minden jegyet. Még előttem áll Bécs és Graz. Szerencsém is van, mert csodálatos a fordítás. Most is, mint korábban, a Párhuzamos történetek esetében, Christina Viragh munkája. Talán ezért sem érzékeltem, hogy a kulturális közeg különbsége bármiféle megértési akadályt jelentene. Az irodalomban éppen ez a jó, áthidalja a különbségeket. Az európai különben is egy kis közös nyelv. Közös a szerzetesi hivatás, közös a reneszánsz, közös a felvilágosodás, közös a vallásháború, közös a munkásmozgalom, közös a két rettenetes világháború és közösek a háborúk következményei.
– Olvasás közben az ember nem tud lemondani arról, hogy meg ne nyissa a Google-térképet. Ön módszeresen kutatta saját és családi életanyagát? Ha megfordul gyermekkora helyszínein, megnézi, laknak-e még ott ismerősök?
– Bizonyos módszerességgel, igen. Könyvtárba jártam, levéltárba, konkrét helyszíneket is fölkerestem. A családtagok nekem adták okmányaikat, kéziratos emlékezéseiket, levelezésüket, ezeket a papírokat kronológiai sorrendbe állítottam, lefűztem. Mintegy harminc testes irattartót töltenek meg...
– Promócióval nem foglalkozom. Csupán felolvasok, ami a modern olvasói kultúra része. Német nyelvterületen, hála Luthernek, különösen fontos része, de itthon is jelentős az érdeklődés.
– Én nem vagyok a német olvasói kultúra ismerője. Kíváncsi vagyok, mit szól az olvasó egy ennyire budapesti, mélyen múlt századi történethez.
– Szeptember 22-én jelent meg németül. Azóta olvastam Stuttgartban, Frankfurtban, Kölnben és így tovább, Zürichben, Zugban, Bázelben, Freiburgban, Berlinben, Münchenben. Mindenütt eladtak előre minden jegyet. Még előttem áll Bécs és Graz. Szerencsém is van, mert csodálatos a fordítás. Most is, mint korábban, a Párhuzamos történetek esetében, Christina Viragh munkája. Talán ezért sem érzékeltem, hogy a kulturális közeg különbsége bármiféle megértési akadályt jelentene. Az irodalomban éppen ez a jó, áthidalja a különbségeket. Az európai különben is egy kis közös nyelv. Közös a szerzetesi hivatás, közös a reneszánsz, közös a felvilágosodás, közös a vallásháború, közös a munkásmozgalom, közös a két rettenetes világháború és közösek a háborúk következményei.
– Olvasás közben az ember nem tud lemondani arról, hogy meg ne nyissa a Google-térképet. Ön módszeresen kutatta saját és családi életanyagát? Ha megfordul gyermekkora helyszínein, megnézi, laknak-e még ott ismerősök?
– Bizonyos módszerességgel, igen. Könyvtárba jártam, levéltárba, konkrét helyszíneket is fölkerestem. A családtagok nekem adták okmányaikat, kéziratos emlékezéseiket, levelezésüket, ezeket a papírokat kronológiai sorrendbe állítottam, lefűztem. Mintegy harminc testes irattartót töltenek meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.