2017. december 8., péntek

MÉG HA ÉRDEMBEN CSÖKKENNE IS AZ ORVOSELVÁNDORLÁS, AKKOR IS NAGY A BAJ

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2017.12.08.


Folyamatosan csökken az orvoselvándorlás – írta a Magyar Idők.

Nem állt meg az orvoselvándorlás – felelt rá nem sokkal később a Világgazdaság.

És mindeközben a Szent Imre Kórházban 13 szakorvost keresnek.


Ez másfél hónap (kór)körképe az orvoshiányról, miközben Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azzal haknizza körbe a sajtót, hogy „a kormány növelte a foglalkoztatottak és csökkentette a szegénységnek kitettek számát.”

Érdemes azonban egy kicsit elemezni a helyzetet. Az persze csak értelmezés kérdése, hogy az orvoselvándorlás „folyamatosan csökken” vagy „nem állt meg” (félig üres-félig tele) helyzetértékelésének örülünk-e vagy sem. Az viszont tény, hogy az orvosok elvándorolnak:
2016 első fél évében 324 orvos, 78 fogorvos, 327 egészségügyi szakdolgozó és 19 gyógyszerész kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéshez. Egy évvel korábban, 2016 első felében a külföldre távozó orvosok száma 400 felett volt, a fogorvosok száma pedig valamivel száz feletti.

2010 óta közel 5500 orvos kérte ki a hatósági igazolványát.

Ha azt vesszük, hogy a KSH adatai szerint 2015-ben összesen 63.460 szakember szerepelt az orvosok országos nyilvántartásában, és közülük mindössze 35.834-en tevékenykedtek a hazai egészségügyi ellátórendszerben, akkor az az 5500 orvos, aki szép csendben elhagyta az országot, bizony, nagyon is hiányzik a rendszerből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.