JÓZSEF ATTILA VERSEK

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.12.08.

Kedvenc költőm József Attila, ami talán nem is véletlen. Őt korábban "proletár"-költőként aposztrofálták, holott nem csupán politikai ihletésű versei voltak. Az tény, hogy voltak olyan költeményei, amelyek kifejezetten a tőkés társadalom ellen irányultak, és nyílt felhívást jelentett annak megdöntésére. De az is tény, hogy élete vége felé hátat fordított a marxizmusnak, feltehetően tudomást szerezvén az akkori Szovjetunióban történt törvénysértésekről. Jómagam inkább szociáldemokratának gondolom, hiszen a műveiben elsősorban a kis emberek melletti kiállás figyelhető meg, ami sanyarú gyermekkorával, és a felnőttkori nélkülözéssel, valamint folyamatos üldözéssel magyarázható.

Mindmáig legkedvesebb versem a Kései sirató c. költeménye. Ezt még a gimnáziumban szerettem meg, akkor, amikor a szavaló versenyeken meglehetősen sokan adták elő. Mindegyikőjük közül azonban az osztálytársam Némethy György (Gyuri) volt az, aki a leginkább érzelmileg átitatott módon tudta előadni. Sajnos, Gyuri már idejekorán eltávozott közülünk, és ha bármennyire is szeretnénk, akkor sem tudnánk meghallgatni tőle ezt a csodálatos verset. Az ő emlékére (is) idézem ide most ezt a költeményt.

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

1935 / 1936. december

...

ITT OLVASHATÓ