ITT AZ IDEJE, HOGY ÚJRA HASZNÁLJUK A "TÁRSADALMI OSZTÁLY" FOGALMÁT

MÉRCE
Szerző: POGÁTSA ZOLTÁN
201712.30.

Nyugat-Európában elterjedt a kritikai társadalomelméleti vitákban az „osztály” fogalma. Magyarországon a szovjet rendszer öröksége miatt ezt a kifejezést sokáig kínosnak találtuk, csak az utóbbi években döbbentünk rá, hogy szükség van rá.

A neoliberalizmus mint társadalmi ideológia tulajdonképpen a felsőbb társadalmi osztályok és az általuk kontrollált nagyvállalati szektor érdekérvényesítését szolgálja. Azonban nem teheti explicitté valódi, a felső osztályok érdekeit képviselő céljait, hiszen demokratikus körülmények között ebben az esetben nem lenne képes megszerezni a hatalomgyakorláshoz szükséges szavazati többséget.

Ezért hivatkozik a tiszta és átlátható piaci verseny ideológiai alapvetésére, ami addig működhet sikeresen, amíg az általa megteremtett oligarchikus kapitalizmus tényei fel nem tárulnak, a szavazópolgárok szemében visszássá, hamissá, valóságidegenné téve magát az alapvetést. Azonban – ahogy többek között Pikettytől láttuk – a jóléti újraelosztás nélküli kapitalizmus a szupergazdagok legfelsőbb osztályának a megerősödéséhez vezet, az pedig a foglyul ejtett állam jelenségéhez. A neoliberalizmus és a jóléti állam közötti versengés tehát erősen politikai gazdaságtani természetű.

A neoliberalizált gazdaságok korszakában a demokráciák közvitáiban a politikai gazdaságtani (vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek, társadalmi osztályok, környezeti fenntarthatóság stb.) kérdéseket háttérbe szorítják a konzervatív és liberális csoportokra bomló elit által fenntartott kulturális és életmódbeli viták (abortusz, fajgyűlölet, nacionalizmus, meleg jogok, étrendi kérdések, fegyverviselés, vallási ellentétek stb.). Az elit egyik csoportjának sem érdeke, hogy az esélyteremtés, a társadalmi mobilitás kérdéseit feszegessék a közvitákban.

A neoliberalizmus önmagát mint természetes gazdasági rendet, „teljesítményelvű, háborítatlan szabad piacot” reprezentálja a főáramú tömegmédiában. Minden ezzel kapcsolatos kritikát ideológiainak bélyegez meg, miközben saját magát ideológiamentesnek tételezi.

Különösen érzékenyen szorítja ki és bélyegzi meg az osztálykülönbségek elemzésére épülő kritikai társadalomtudományt. A szovjet típusú diktatúrák álságos kommunikációját felhasználva, a kapitalista társadalmak osztályalapú kritikáját e letűnt rendszerek nevetséges és meghaladott maradványának állítja be.

Valójában azonban a neoliberalizmus által természetesnek ábrázolt „piaci” gazdasági rend is konstruált: egy összefüggő ideológia mentén megteremtett intézményekből áll össze. Ahogy Greskovits és Bohle fogalmazzák meg Polányi nyomán: „laissez-faire was planned, planning was not”. („A laissez-faire-t tervezték, a tervezést nem”, Polányi 1957 [1944]: 141. oldal, idézi Bohle–Greskovits 2012.) Ráadásul az állam neoliberális lebontásával nem is erősödik a piaci verseny, hanem gyengül...

ITT OLVASHATÓ