HATÁRDISZNÓ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.12.09.

Egy disznó is megmozdíthat valamit egy egészséges társadalomban. Egy disznó is áttörheti az apátia, az érdektelenség gyilkos burkát. Egy disznó is elindíthat egyfajta forradalmat, a lelkek forradalmát. Patetikus? Az. Na és akkor mi van?

Amihez kevés volt Erdős Virág, kevés volt Bródy János, Koncz Zsuzsa, kevés volt Sándor Mária, Ferenczi Krisztina, Váradi András, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, de még Ady Endre is kevés volt, azt egy halálba dermedt, feketére pörzsölt disznó el tudta mondani.

Bármikor eljöhetett volna ez a pillanat, de nem jött el. Sem Tusványoson, sem a Parlamentben, sem az óriásplakátokon nem érte el az ingerküszöböt az embertelenség, a magából kivetkőzött, mindent lábbal tipró sötét ostobaság, de egy leszúrt disznó kormos tetemében megbotlott.

Az ember, aki lehajtotta a fejét, amikor vitték a jövőjét, a jogait, mindenét, aki hallgatott akkor, amikor szót kellett volna emelnie önmagáért és a másikért, aki összeszorított szájjal nézte végig az országot elborító gyűlöletet, gonoszságot, embertelenséget, az ember, aki nem állt ki sem önmagáért, sem a másikért, most átesett egy disznó tetemén. Átesett és felébredt.

Talán azért, mert a mindenkitől vicsorogva védett keresztény kultúra előtti időkből hozta a génjeiben: megölt emberen, de még megölt állaton sem viccelődünk. Talán azért, mert feléledt az a tudás, ami ott lapult valahol és ami emlékeztette arra a szégyenteljes korszakra, amikor jelet tettek az otthonok ajtajára, feliratokat a házak falára, az üzletek kirakataira.

Talán az a kormos tetemre kapart néhány borzalmas szó, annak szörnyű áthallása kimozdította a lekiismeretbe mélyen beágyazódott, már ártalmatlannak gondolt szálkát és a seb felnyílt.

Az ember, rengeteg ember rájött, hogy nem hallgathat tovább, mert jóvátehetetlenül sodródunk egy olyan korszakba, ahová ő már nem akar eljutni és nem engedi, hogy egy ország, az ő országa oda jusson. Aki nem szólalt meg talán soha, senki érdekében, mert nem az ő dolga, nem az ő baja, nem az ő ügye és azt remélte, így ő megúszhatja, rájött, hogy nem úszhatja meg. Ő sem, senki sem.

Egy kormos disznótetem, néhány vigyorgó ember, akik talán csak túl sokat ittak, vagy egyszerűen ki akarták mutatni a hálájukat a nekik juttatott adományokért és egy végtelenül ostoba ember, aki ezt viccesnek találta és odazúdította mindenki arcába.

Egy fotón ott van minden, amivé ez az ország lett. A támogatásért hálás reménybeli szavazók, a sötét tudatlanság, a szellemesnek és kimagyarázhatónak gondolt otromba, tűrhetetlen szójáték. Azon az egy fotón ott van minden embertelenség, gyűlölet, szégyen, üldöztetés, pusztítás, amit egyetlen egy jóérzésű ember sem akar soha többé átélni.

Az a megölt disznó azt üzeni, hogy elértünk a legvégső határig, amikor talán még nem végzetesen késő szót emelni. Amikor talán még a szakadék peremén meg lehet állni. Az a kormos tetem, az abba kapart néhány szó képes volt arra, amire senki más. Megszólalt a társadalom lelkiismerete.

Hazugság, méltatlan támadás, szándékos áthallás. Ezzel magyaráznák a megmagyarázhatatlant. De még a hívek is egészen pontosan értik. Értik...

ITT OLVASHATÓ