2017. december 20., szerda

FELÜLBECSÜLIK-E A KUTATÁSOK A A FIDESZ TÁMOGATOTTSÁGÁT?

TÉNYGYÁR
Szerző: RÓNA DÁNIEL
2017.12.20.


- A korábbi választásokon a Fidesz kevesebb szavazatot kapott, mint azt a 
közvélemény-kutatások előre jelezték

- Vajon változott-e ez a tendencia?

- Milyen következtetések adódnak az időközi választások eredményeiből?

Elemzők, közvélemény-kutatók is gyakran állítják, hogy a Fidesz valós támogatottsága alacsonyabb annál, mint amit a felmérések mutatnak. De mégis mennyivel, és honnan tudhatjuk ezt?

A közvélemény-kutatók számára mindig a választás az igazság pillanata: akkor és csak akkor derül ki, hogy valójában mennyire pontosan a mérések, ám a kutatásoknak kimondott céljuk is az, hogy ennek az eredményét becsüljék meg. Ha szisztematikusan áttekintjük a 2010-es és 2014-es választás előtti utolsó előrejelzéseket, akkor azt láthatjuk, hogy 2010-ben 6, 2014-ben 5 százalékponttal mértek többet átlagosan a közvélemény-kutatók a Fidesznek, mint amennyit ténylegesen kapott a párt a parlamenti választáson. Korábban magam is írtam arról, hogy a 2015-ös veszprémi és tapolcai időközi országgyűlési választás idején is jelentősen – 3-7 százalékponttal – felülbecsülhették a mérések a kormány támogatottságát.

Vajon változott-e ez a tendencia, még mindig túlmérik-e a kormánypártot? Ezt persze teljes bizonyossággal csak 2018 áprilisában tudhatjuk meg, ám talán hasznos támpontot nyújtanak az időközi önkormányzati választások is. Természetesen van igazság az elemzői közhelyben, miszerint ezekből nem lehet országos erőviszonyokra vonatkozó következtetéseket levonni, ám minél több időközi választást, minél több szavazót átfogó eredménysort nézünk, annál kisebb az esélye, hogy a helyi sajátosságok miatt hamis követeztetéseket vonjunk le.

Az alábbi elemzés abból a módszertani feltevésből indul ki, amelyből a mandátumbecslés is: a pártok népszerűségének földrajzi megoszlása hasonló szerkezetű most (az időközi pillanatában), mint volt 2014-ben. Tehát ha az országos felmérések szerint a 2014-es önkormányzati választás óta a Fidesz támogatottsága változatlan maradt, akkor arra számíthatunk, hogy a helyi időközi választáson is hasonló eredményt ér el, mint 2014-ben. Ha másfélszeresére nőtt az országos népszerűsége, akkor a helyi eredményének is a 2014-es másfélszeresének kellene lennie. A korábbi választások tapasztalatai szerint ez a területi mintázat változatlanságára utaló feltételezés közel áll a valósághoz, noha természetesen mindig lehetnek eltérések. Mivel a migránsválság alaposan felülírta az erőviszonyokat, ezért a 2016. január elseje utáni időköziket vizsgáltuk meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.