Szerző: Rezeda
2017.12.19.
A mai sötét időkben a tizenhat éves korukban közmunkássá váló organizmusok csudálatos nyelvünk ilyen gazdag kajlaságát még Takács Laci szintjén sem ismerik, így nem ennek demonstrációja volt az aktus, egyszerűen valakit szólított a szükség. A dolgot viszont nagyon akkurátusan végezte el, a kisded pólyájával kitörölve a seggét, hogy ne legyen vonalkódos a gatyája.
Az emberiség ambivalens viszonyban van az élet eme természetes oldalával és termékével. Józsi bácsi, akit bigott nagyanyám sózott a nyakamba bérma keresztapának, például büszkén mesélte, hogy talált egy szaros tízest, karakánul letörölgette, és eszméletlen mennyiségű fröccsre váltotta be. Akkor még három hatvan volt a kenyér, ezt csak az újszülött kollégák kedvéért közlöm.
De Antoine Roquentint, Sartre antihősét például, amikor engedve agymacskájának fölvett a földről egy papírfecnit, amiről kiderült, hogy szaros, egyből elöntötte az undor. Ez azonban nem a fekáliából fakadt, mert egy lila nadrágtartó vagy egy fa göcsörtjei ugyanúgy alkalmasak voltak a roham előidézésére, mint a nedves papír. A baj a kerek világgal volt, mint most is.
Füzesabony a mi Bouville-ünk, amely azt mutatja, hiába a XXI. század, kies hazánk néhány (jó sok) polgára a korai fétisizmus szintjén lengedez, mert a skandalum annyira fölháborította őket, hogy ötvenezer forint vérdíjat tűztek ki a szaró polgártárs fejére. Pedig már Mózes atya is arra intette a hajdani hippit, hogy ne csináljon magának faragott képeket, meg ne imádja és tisztelje azokat. (II/20)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.