Szerző: Andrew_s
2017.12.28.
Nem is annyira Boross Péter mondandója. Az tényleg hozza a tőle, az utóbbi évek mondandói alapján, elvárt formát. Az egykori vice-miniszterelnök esetében nem új folyamat, hogy a Horthy-korszak egyre fényesebben világít az elméjébe. Talán az egykori emeszempés pártcsinovnyiki állomást is tartalmazó, de egykor a Szálasi-érában is katonáskodó Boross számára tényleg ez az, ami megadatott. Az az amnéziás folyamat, amely már a korábbi, 2016 Karácsonyán előadott, ünnepi „köszöntőjekor” is nyilvánvaló volt. Ez akár rendben is lehet. Az idő felértékeli azt a kevés jót, ami történik, és általában is rózsaszínre festheti a személyes múltat. Aki nem hiszi, az nézzen szét maga körül.
Szinte biztosan fog találni olyan egykori honvédot, aki a Kádár-korszakban volt kényszersorozott katona. Alighanem olyat is fog találni, aki egy pillanatig sem szeretné még egyszer végigcsinálni. Miközben ugyanezek harsányan kacagva adomáznak az akkor megélt szívatásokról, értelmetlen kiképzési lépésekről, illetve a még értelmetlenebb, a kontraszelekció díszpéldányaiként szolgáló, tiszti állomány tagjairól. Talán olyan ismerőse is akadhat néhányaknak, akik egykor a század téglái voltak. Olyanok, akik pár óra kimenőért pitizve dobták fel a katonatársakat egy becsempészet felesért, egy randiért átlépett kerítésért, vagy bármiért. S akik talán mai napig nem értik, hogy az egykori katonatársak miért kerülték, illetve kerülik talán a mai napig. Amikor számukra akkor az volt a legjobb jó, amit magukkal tehettek. A még idősebb generációból is ismernek talán többen olyanokat, akik mára már inkább dédnagyszülők, de nem győzik százszor is elmesélni a világháborús históriáikat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.