Szerző: BRUCK ANDRÁS
2017.12.01.
Vajon hogyan lehetne elmesélni, mi történt ez alatt az egyharmadnyi emberi élet alatt velünk, az országgal, leginkább a reményeinkkel?
Szép feladat.
Újabban a telek enyhébbek, a tavaszok bizonytalanabbak, a futballválogatott végtelenül vegetál, szokás lett a férfiakat mind úrnak, a nőket hölgynek nevezni – ez volna a polgárosodás –, a kommunista múlt ikonjainak, Leninnek és Marxnak a szobrai helyére az irredentizmus és a magyar holokauszt atyjának, Horthynak a szobrai kerültek, az ételosztók előtt a sorok egyre hosszabbak, közösségi terek helyett lőterek, szabadság helyett a szabadság démonizálása – nagyjából ennyi, egy ismét csődbe jutott nemzet hétköznapjai.
Száz éven belül ez a mostani már a harmadik hosszú önkényuralmi rendszer a nyakunkon. Stroke, agyhalál. Vajon hány ilyen súlyos társadalmi trauma élhető túl? Én magam csak kevés embert ismerek, akin ne hagyott volna nyomot a tartós elnyomás. Egy évszázadnyi szorongás, megalkuvás, túl sok visszatartott gondolat, önemésztő belső monológ – tíz évvel rövidebb átlagéletkor. A két korábbi elnyomó korszaknak egy világháború és egy birodalom összeomlása, két kataklizma vetett véget. Ennek a mostaninak vajon mi fog?
Kevés lehangolóbb elfoglaltság van, mint tehetetlenül nézni egy ország leépülését, azt, ahogy száll ki belőle a lélek. Ebben a jelenlegi végső fázisban, mert már benne vagyunk, a hatalmon lévők számára nyíltan a kelet, Közép-Ázsia degenerált despotái lettek a követendő minta. A mi miniszterelnökünk ugyan nem jár háromszázmillió forintos Bugatti Veyronnal, mint a türkmén elnök – ő inkább rejtegeti a vagyonát –, a magyar parlament nem adott neki örökös „nemzetvezető” címet, mint a kazahsztáni a kazah elnöknek, és ő nem nevezte ki alelnöknek a saját feleségét, mint barátja, az azeri uralkodó. A rokonság ennek ellenére egyre nyilvánvalóbb: kóros nagyzolás – a budai Vár mint a hozzá méltó egyetlen hely; választások: színház a Nyugatnak; törvények: a társadalom megbénítására szolgálnak; nemzetegyesítő ideológia: gyűlölet; alkotmány: a nép jogai helyett az állam jogai; új nemzeti tőkésosztály: közpénzen milliárdosra hizlalt bűnözök. Bárhova nézel, a hatalom különféle pozícióiban normává vált a kötelességszegés, a bűnpártolás, az esküszegés.
Akár egy lakásba betörni is nagy merészség, akkor egy országgal ezt tenni mi? Hogyan merték?
Diktatúrában születtem, és minden jel szerint abban is fogok meghalni: maga a gondolat is elviselhetetlen, ez az életünk meggyalázása, mégis csak keveseknek fáj. Aki tenne valamit, és körülnéz, holdbéli tájon találja magát: egyedül, nincs mögötte senki, nincs jog, nincs akarat. Diktatúrában élni, és úgy tenni, mintha semmiről nem tudnál, csökkent tudatállapot; színlelni, nem számít, hogy megaláznak, hogy a jogaidban, becsületedben megrövidítenek, nem sokban különbözik attól, mint félrenézni, miközben az orrod előtt kifosztanak vagy megerőszakolnak valakit.
A nyitott ablakon át a szomszédból valamelyik kormányadó szól, híreket mondanak. Egy részük dicsekvés, egy részük vádaskodás, a többi uszítás, egyetlen állítás nincs, amiről ne lehetne tudni, hogy szemenszedett hazugság. Az önkényuralmi rendszerek szervezett hazudozása nem átmeneti jelenség, hanem a mindennapi élet nélkülözhetetlen része: üzenet, hogy nincs igazság. Ekkora dózisban úgy hat, mint a drog, a szomszéd is ezen él; valamelyik nap, míg a liftre vártunk, felmondta az aznapi központi tananyagot. Válaszoltam volna, de nem tudtam, mit. Nincs eszközöd azokkal szemben, akiknek érveit nem a tapasztalataik alakítják. Ők Orwell világában élnek: a háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.
Az élet alapvetően nehéz, tele van félelemmel, bizonytalansággal, és az államnak is dolga, kötelessége oldani őket, de mágikus erejével képes az ellenkezőjére is, hatalmába keríteni az embereket, s előbb gyűlölködő őrülteket, majd gyilkosokat csinálni belőlük. A magyar állam éppen ezt teszi, az első fázison már túl van: négy emelet a liftben egy így kitermelt fanatikussal, meggyőző tapasztalat: ehhez tényleg értenek.
Ez itt már háború, eszelős háború...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.