Szerző: PION ISTVÁN
2017.12.29.
Amíg ön a váci püspök, még lesz egy húsvét, ami jó alkalom lehetne a búcsúzáshoz. Mégis azt érzem a nyilatkozataiból, az interjúiból, hogy Jézus születésnapjához, karácsonyhoz igazítva kezdte el a búcsúzást.
Ez volt a tizenötödik karácsonyom Vácon. És valószínűleg az utolsó is. Én is úgy érzem, hogy egy kicsit a karácsonyozásban búcsúzom, és ennek apropóján megpróbálom összegezni azt, amit mindeddig mondtam és tettem, amit a szolgálatommal megpróbáltam üzenni.
Melyik volt a papi szolgálata előtti legemlékezetesebb karácsonya?
Mindig a legelső ugrik be, legalábbis azok közül, amelyekre emlékszem. Még Pesten, a Ferencvárosban laktunk és nagyjából első, második osztályos lehettem, az volt az utolsó pesti évünk egyébként, és annak a karácsonynak az élménye, az öröme nagyon-nagyon bennem van. Anyám szólt, hogy megjött a Jézuska, és látom magam előtt, hogy nyitva van az ablak, a gyermeki fantáziámnak ez nagyon fontos volt. Égtek a gyertyák a karácsonyfán, alatta az ajándékok, és én egy kis traktort kaptam, most is érzem a gumi illatát, és egy könyvet, ami az első saját könyvem volt, James Fanimore Cooper Vadölő című indiánregénye. Ez maradt meg nagyon élményszerűen.
És a papi hivatása alatt?
Pilismaróton szolgáltam és a helyi fiatalokkal eljátszottuk Jean Valjean történetét Victor Hugo A nyomorultak című regényéből. Elmentünk egy családhoz, ahol meghalt az apuka, de előtte összeadtunk egy kis pénzt, és a félárván maradt gyermeknek vettünk egy nagy babát. Belopóztunk, szó szerint, ugyanis átmásztunk a kerítésen, és odacsempésztük a fa alá a játékot. Első szóra meg lehetett bolondítani a fiatalokat, aztán a bokor mögül lestük, hogy mi lesz a hatás. A karácsony mindig varázslat, mindig csoda, valami megérinti az embert, hogy lehet másként is látni a világot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.