"AZ ÖRÖKÖLT TEHETETLENSÉG ELLEN" - L. RITÓK NÓRA A MAGYARORSZÁGI MÉLYSZEGÉNYSÉGRŐL

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: GÖTZ ESZTER
2017.12.14.

A honi gyermekszegénységről Láthatatlan Magyarország címmel jelent meg „élményesszéje”: tizenévesen anyává lett vagy prostituálódott lányok, gyerekhalál, patkányokkal viaskodó családok a történetek szereplői. A szerző 18 éve viszi az Igazgyöngy Alapítvány munkáját Kelet-Magyarország egyik hátrányos helyzetű térségében, és minden létező fórumon fellép a nyomor újratermelődése ellen.

Magyar Narancs: Miért láthatatlan az a Magyarország, amelyről a könyvében ír?

L. Ritók Nóra: Sok szintje van annak, hogy pontosan kik nem látják. Mi, akik ott élünk, a bőrünkön tapasztaljuk meg mindennap. De már a helyi intézményrendszer sem látja.

MN: Miért?

LRN: Megkérdezhetjük, hogy egy szegregált iskola tanárai miért nem mennek ki a családokhoz tájékozódni, hogy milyen körülmények között élnek a gyerekek, de nincs előírva, nem kötelező, egyébként is, egy kiégett pedagógust ez nem érdekli. Örül, hogy túléli az óráit. Ilyen iskolában tanítani nem túl fölemelő, hiszen a tanár naponta szembesül a konfliktusokkal és azokkal együtt a saját tehetetlenségével.

MN: Nincs mellette szociális munkás, családsegítő, olyan szakember, aki megnézné, hogyan él az iskolás gyerekek családja?

LRN: Családsegítő természetesen van, de ő azokkal foglalkozik, akik a rendszerében hivatalosan, problémaként megjelennek. Akik körül nem hangos a cirkusz, azok rejtve maradnak. Nincs ismeret a közösségről, nincs, aki elébe menne a problémáknak. Csak akkor van beavatkozás, ha már nagy a baj – de a hatósági szabályok szerint szerveződő intézményrendszer akkor sem megy utána az okoknak. Adminisztratív úton, a jogszabály által előírt keretek között próbálja elrendezni a dolgokat. A szociális háló meglehetősen hézagos. Mindenki arra ügyel, hogy magát védje, és a határokat tartsa. Ami azon kívül esik, az már nem az ő dolga. A pedagógus inkább a 45 perces órára koncentrál, és nem a gyerekre. Nincsenek felkereső jellegű segítő, preventív szolgáltatások. Van intézmény, legyen az Családsegítő, Gyermekjóléti Szolgálat, Biztos Kezdet Ház vagy a sok uniós forrásból egy-két évre szervezett segítő iroda, ahová persze be lehet menni, ha valakinek problémája van. Csakhogy az a társadalmi csoport, amelyikről írok a könyvben – és a blogon – nem megy be, náluk csak akkor indulhat el valami, ha felkeresik őket, meggyőzik, bizalmat építenek ki, bevonják, visszacsatolnak, pozitív légkört teremtve. A rendszer büntető szemléletében nem lehet olyan helyzetet teremteni, ahol ez kialakulhat, mert mindenki ezt a hangot használja: a felelősségre vonás, a fenyegetés hangját...

ITT OLVASHATÓ