AZ EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLET LEHETŐSÉGEI EBBEN A VILÁGBAN

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.12.12.

A sztoicizmustól és kereszténységtől a kantianizmuson át a kommunizmusig (hogy csak a legismertebbeket említsem) se szeri se száma a világban azoknak a különböző bonyolultságú és vonzerejű a nézeteknek, amelyik a létező emberi nyomorra, lelki, szellemi és életmódbeli beteljesületlenségre hívják fel a figyelmet -- hogy aztán hol erőszakosabban, hol gyengédebben, de egyformán hatástalanul megpróbálják orvosolni a sok ezer éves helyzetet.

Ha az ember megáll egy pillanatra és megpróbálja felmérni, hogy egy adott percben éppen mennyi szenvedés, fájdalom, nélkülözés van a világban, hát akár meg is szakadhatna szíve. A jó ember egyik elterjedt definíciója, hogy azonosul a szenvedéssel és/vagy nem szaporítja tovább, esetleg csillapítani igyekszik ahol tudja és amilyen terjedelemben tudja. Jó emberekből is kevés van azonban. Azok, akik aktuálisan szenvednek sem okvetlenül jó emberek, de a jó ember ismérve, hogy nem tekinti a mások személyiségét, aktualitását, hanem az ember voltát nézi, és csakis ezt. Ez az elvonatkoztatási hajlam/képesség áll az összes fentebb említett világnézet tengelyében -- míg a rokoni, családi, ismerősi érzelmeket sokkal "egyszerűbb" megélni, az a jóságnak (szolidaritásnak, szeretetnek, áldozatnak) minden bizonnyal alacsonyabb mércéjét követeli. A közelség és a közösségen keresztül megszerzett ismertség "természetesebb", a jóság automatikusabb. Nem csoda, hogy nem szerveződnek rá politikai rendszerek.

Hogy ki mit tart emberhez méltó életnek, az persze emberenként különbözik. Egy bevásárlóközpontban járva -- hogy a figyelmünket a nyugati életmódra szűkítsem -- nem okvetlenül jut eszünkbe az ott bóklászó fiatalokról, idősebbekről, hogy az emberi élet javát élik meg. Inkább a szánalom hangja szólalhat meg velük kapcsolatban, ami nem jelenti, hogy a konzumerizmusra ne volna szükség: éppen az emberi élet fizikai fenntartásának és hozzávetőleges békéjének biztosítása érdekében. Aki vásárol, az nem háborúzik. Azok, akik idáig sem jutnak el, hanem csak vágyakoznak a plázaéletre, azok talán még inkább rászorulnak a szánalomra...

ITT OLVASHATÓ