Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2017.12.28.
Lássuk be, nem nagy lendülettel vágtunk bele 2017-be. A NER hetedik évére ráfordulva túl sok illúziónk nem lehetett, 2016 után legalábbis kevés remény volt arra, hogy az idei év pozitív változásokat hoz majd.
Szóval magasra szaladtak a szemöldökök, amikor Orbán Viktor tavaly év végén meghirdette, hogy a lázadás éve következik.
Mondjuk az tény, hogy – ha nekünk nem is – a miniszterelnöknek volt oka bizakodásra: az amerikai választások és a Brexit valóban új világrend képét vetítették előre, a lendületet viszont megtörték a francia választások (és a szélsőjobb kudarca), és Angela Merkel is őrzi még állásait (bár épp hátrálni látszik, például bevándorlási kérdésekben), de az persze tény, hogy az a jobbos fordulat, amely Európán végigsöpör (Ausztria sem úszta meg), Orbánék berendezkedésének kedvez. De felhőtlen örömre nincs oka Orbán Viktornak sem.
Mert ugyan lázadozott a kormány, menekült-kérdésben például, és határon belül igyekezett eladni a nagy szabadságharc eszméjét, de maradjunk annyiban, hogy Brüsszelt pont nem nagyon hatja meg a magyar hiszti, ráadásul Magyarország továbbra is ki van szolgáltatva az uniós pénzcsapoknak, mondjon erről bármit a miniszterelnök.
Vagyis lényegében előre nem mozdultunk egy tapodtat sem, és nem is fékeztünk meg senkit. A lázadás elmaradt.
Ami valójában jó hír.
De azért még ne bontsunk pezsgőt. A helyzet ugyanis az, hogy a lázadás éve idehaza is elmaradt, és ha valamikor, akkor most nagyon fontos, hogy ennek az okait megértsük és eltegyük jövőre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.