Szerző: FÓTI TAMÁS
2017.12.08.
A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) másfél évtized után ismét koalíciós tárgyalásokat folytat az Osztrák Néppárttal. Az FPÖ vezetőinek, parlamenti képviselőinek jelentős része az osztrák szélsőséges, részben neonáci diákegyletekben, Burschenschaftokban szocializálódott, amelyekkel máig szoros kapcsolatokat ápol, de ez inkább visz, mint hoz a konyhájukra – állítja Bernhard Weidinger (35) politológus, az Osztrák Ellenállás Dokumentációs Archívuma (DÖW) kutatója. Az intézet figyelemmel kíséri a magyar szélsőjobb és osztrák partnerei egyre szorosabb kapcsolatait is.
– A Burschenschaftok egykor progresszív szerepet játszottak az osztrák történelemben, a XIX. század közepén a „márciusi ifjakhoz” hasonlóan a polgári jogokért harcoltak. Aztán évtizedekre eltűntek, majd 1918 után ismét megjelentek, most már kétesebb célokkal. Német nacionalistáknak vallják magukat – de mit is jelent ez? Feladnák az osztrák identitást?
– Az Osztrák Köztársaságban megalakulásától kezdve a második világháborúig, de legalábbis a nemzetiszocializmus hatalomra kerüléséig szinte minden politikai tábor számára vitán felül állt, hogy Ausztria Németországhoz tartozik. Lényegében egy második német államnak tekintették, úgy fogták fel, hogy a német nép több államban él. Nem csupán a nemzetiszocialisták, még a szociáldemokraták is így gondolták, és mindenki akarta az Anschlusst, a csatlakozást Németországhoz. A nácizmus bukása után azonban szinte mindegyik politikai áramlat búcsút intett Ausztria német identitásának, kivéve az úgynevezett nacionalista szabadság tábort, amelyhez az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is tartozik. Tagságuk és szimpatizánsaik számára Ausztria ma is német állam, szerintük az osztrák nép etnikai értelemben németnek számít.
Ezek után adódik a kérdés: hogyan értelmezhető Auschwitz után ez a „nagynémet” elképzelés, és ez a „völkisch”, azaz a népre faji és kulturális egységként tekintő ideológia? Hová vezetne, ha megvalósulna? Az még akár érthető is lenne, ha csak a német ajkúak kultúrköréről volna szó, Goethe vagy Grillparzer munkásságáról, Mozartról vagy Beethovenről – a kultúrközösségre való hivatkozás talán furcsa, de kevésbé problematikus. Az igazi baj ott kezdődik, amikor a vér szerinti közösség elsődlegességét, sőt kizárólagosságát hangsúlyozzák, és ezt teszik a Burschenschaftok: nemcsak kultúrközösségről, de faji-biológiai egységről is beszélnek. A származásból indulnak ki, és nem abból, ki vallja magát a köztársaság polgárának, ki tesz hitet az államot alkotó demokratikus közösség mellett – azaz a népet nem köztársasági, hanem nacionalista alapon értelmezik. Ha pedig a népet származás alapján határozzák meg, akkor felmerül a kérdés: szerintük kik tartoznak és kik nem tartoznak a közösséghez? Amiből egyenesen következik egyeseknek, a nem született németeknek, illetve osztrákoknak a népből, a nemzetből való kizárása. Az osztrákká vált, Ausztriában állampolgárságot szerzett törököket és gyermekeiket például értelemszerűen kizárják ebből a közösségből. De hivatkozhatnék egy 2011-ben zajlott németországi vitára is, amely a Burschenschaftok ernyőszervezetében a tagság feltételeiről szólt. Az eszmecsere a származás körül folyt, ugyanis egyik tagszervezetükbe belépett egy fiatal, akinek mindkét szülője kínai volt, de ő már Németországban született, anyanyelvi szinten beszélt németül, és otthon volt a német kultúrában. De mivel „nem stimmelt” a származása, ebből botrány kerekedett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.