AMIKOR A KÉRDÉS IS ROSSZ

ÉLET ÉS IRODALOM / VISSZHANG
Szerző: FELCSÚTI PÉTER
2017.12.15.

...A világtörténelemből és a világpolitikából tucatjával idézhetnénk példákat, amikor az egymás számára tökéletesen elfogadhatatlan szereplők a saját érdekükben alkalmi vagy tartós együttműködést folytattak. Az, hogy az ilyen együttműködés lehetséges vagy sem, egyedi mérlegelés tárgya kell hogy legyen, amelyet utólag igazol vagy cáfol a történelem (ennyiben természetesen az ilyen döntés nagy felelősséggel jár, ami épp ezért nem lehet csak a hivatásos politikusok dolga).

Fontosnak tartom leszögezni azt is, hogy megértem azokat az embereket, akik a saját vagy rokonaik tragikus sorsára gondolva utasítják vagy utasították el az együttműködésnek még a gondolatát is a Jobbikkal egészen odáig, hogy adott esetben – például 2010-ben – jobb meggyőződésük ellenére, a Jobbik kormányra jutásától félve a Fideszre szavaztak. Ez érthető, méltányolható, de szerintem érzelemvezérelt álláspont; tudományosnak, elméletileg megalapozottnak – felteszem, a szerzők ilyen ambícióval adták közre a gondolataikat – viszont biztosan nem nevezhető.

A helyzet azonban ennél sokkal rosszabb. Sajnos nem Heller Ágnes és mások tiszta logikája az, aminek alapján manapság idehaza az ellenzéki politikai stratégiák és döntések megszületnek. Sokkal fontosabb szerepet játszik az érintett döntéshozók kognitív disszonanciája – az én önérdekem valójában a közérdek, a többiek pedig sajnos túlságosan ostobák, önzők vagy csirkefogók, hogy ezt megértsék/elfogadják – vagy a különbségtétel képességének a hiánya fontos és kevésbé fontos dolgok között, amit ez a jelenlegi vita is bizonyít. Hasonló szerepet játszik a képtelenség a normális együttműködésre, a bizalomépítés fontosságának alábecsülése, a bizalomépítési technikák nem ismerete vagy a képtelenség ezek alkalmazására, és a sort lehetne még folytatni. Lehetne ez persze másképp is; lehetnének az ellenzéki pártok és vezetőik meggyőzők, hitelesek, karizmatikusak és nem utolsósorban rugalmasak és kreatívak. Akkor talán a Jobbikra sem lenne szükség az Orbán-rezsim leváltásához, sőt talán az utóbbi sem ért volna el kétszer egymás után kétharmadot, és nem festene úgy a dolog, hogy harmadszor is sikerülni fog neki ez a bravúr.

Így viszont marad a szerzők optimizmusa, akik szerint a választópolgárok a fülke magányában okosabbak lesznek, mint a politikusaik. Őszintén szólva ezt én elég gyöngécske reménysugárnak tartom.

ITT OLVASHATÓ