Szerző: L. RITÓK NÓRA
2017.12.17.
Novemberben már jöttek az első megkeresések, adománygyűjtő akciókról, cipősdoboz ajándék-készítésekről, ötletekről, hogyan tudnának segíteni. Nagy öröm nekünk, hogy évről évre több iskola lesz ebben partnerünk, a fővárosból leginkább. Persze pedagógusfüggő ez is, hiszen kell, aki elindítja, mozgatja, szervezi. Aki érti, hogy a szolidaritásra nevelésnek kevés jobb módja akad ennél, az „adni jó” érzését összekapcsolni a segítéssel. És persze kell az is, hogy az igazgató, a tantestület, a szülők is partnerek legyenek, és melléálljanak az ötletadónak.
Aztán ott vannak a cégek. Akik az év végén tudnak dönteni arról, akarnak-e és ha igen, mennyit szánni támogatásra. Sok cég állt már mellénk, nagy öröm nekünk, hogy sok a visszatérő is, és akadnak újak is, akik most hallottak először rólunk. Ezek a támogatások részben a karácsonyt célozzák meg, de sok van, amit az alapműködésre fordíthatunk. Mindez biztonságérzetet jelent nekünk, hiszen tervezhetővé válik a munkánk, ami fontos feltétel, hiszen a folyamatosság nem szakadhat meg. Sokáig féltem, hogy ez a rettentő átpolitizálódás, ami áthat ma mindent, megbélyegez mindenkit, aki kritikát fogalmaz meg, eltántorít tőlünk cégeket. Volt is persze olyan, amikor érezhettem ezt, hiszen voltak kurtán-furcsán, indok nélkül befejeződött együttműködések, vagy mikor megkértek, hogy inkább maradjon anonimitásban a támogató cég. De egy ideje nem érzem ezt. Sőt, most volt olyan, aki kifejezetten kérte, hogy a logója kerüljön fel a honlapunkon a támogatók közé.
Ilyenkor a legnagyobb mértékű a civil odafordulás is. Az Erzsébet utalványok a karácsony mellett tavaly egész évre biztossá tették a kríziscsomagok elkészítését. Attól pedig kevés jobb dolog van egy segítő szervezet életében, hogy tudja, ha segíteni kell, van miből, van mihez nyúlni. Ahogy az idén megkapták a nyugdíjasok az utalványokat, rögtön jöttek a megkeresések, hogy szívesen nekünk adnánk újra. Lettek visszatérők, és újak is, ezen a területen is. A Klubrádión keresztül sokakat elér az „Ajándékozz karácsonyt!” üzenete. Ilyenkor kapjuk a legtöbb 1000 -2000 Ft-os támogatást. Olyan emberek segítenek, akiknek nekik sincs sok, mégis akarják támogatni a munkánkat, segíteni rajtunk keresztül a rászorulókon. Elgondolkodtatóak ezek a segítségek, jön egy telefon, hogy egy idős néni szívesen adna 50 kg szenet, vagy kapok az Erzsébet utalvány mellé csomagolt szalonnát, és üzeneteket, hogy mennyire fontosnak tartják, amit csinálunk, biztatnak, megerősítenek. Ezek fontosak nekünk, mert így bírjuk végigvinni ezt az egészet, az ünnepig. Nagyon sokat dolgozunk most, és egy-egy negatív dolog ilyenkor erősebben amortizál le minket is.
Mert mindig van, aki nem annyira rászoruló, mégis nagy hanggal jön be hozzánk, mert azt hallotta (sokszor az állami intézményrendszeren belülről), hogy itt kell „feliratkozni” karácsonyi csomagra. A mi gyakorlott szemünk viszont leveszi ám, hogy itt nem a rászorultság, hanem a „nekem is jár, ha ingyen van” működteti a dolgot. És megint lesz támogató, akinek nem felel meg a visszacsatolás, mert nem látja tételesen a fotón minden darabját annak, amit küldött, ezért reklamál majd, persze gyanúsítva, hogy ellopjuk. Megint lesz, aki a köszönöm helyett összehasonlítja a gyerekek cipősdoboz-ajándékának általunk nem látott tartalmát a szomszédéval, majd visszahozza, lehajítja, és az arcunkba ordítja, hogy mit képzelünk mi…. És megint lesznek irigyeink, mert nekünk adnak adományt, mert bíznak bennünk a támogatók, és ez elviselhetetlen azoknak, akiket a negatív érzésekből bírják csak táplálni a lelküket. Jó világ van most rájuk, a gyűlöletkeltés bennük jó táptalajra lel. Próbáljuk persze ezeket is kezelni, bár látom azt is, mennyire nehéz a hetek óta megfeszített munkával dolgozó kollégáimba egy-egy ilyen sztori után lelket verni.
De több lesz az, aki boldog lesz. Boldog, mert adhat, segíthet, a karácsony üzenetét általunk elviheti azokhoz, akiknél nem lenne ünnep. És boldog lesz reményeink szerint újra sok száz család, remélhetőleg több mint 1200, akiknél a nem várt ajándékkal megjelenünk majd, és együtt nézzük a szülőkkel, ahogy a gyerekek boldogan bontogatják a csomagjaikat. És boldogok leszünk mi is, hiszen az érzés, ahogy a nyomorúságos életterekben megjelenünk, ahogy mosolyt viszünk a kilátástalanságba, az a mi ajándékunk. Annyira szeretném, ha ezt az érzést át tudnánk adni azoknak, akik támogatják a munkánkat, akiknek az adományait visszük. Ezért készítünk majd újra egy kis videót, a fotókból, mint a korábbi években is. Hogy megkíséreljük átadni az átadhatatlant. Az egymás felé fordulást, a szeretetet, a másik öröme miatt érzett boldogságot.
Olyan jó lenne, ha ez a rengeteg pozitív dolog le bírná nyomni a gyűlölködést. Legalább karácsonykor. De még jobb lenne, ha azon túl is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.