A TULAJDON ÉLETÜKET KÉPTELENEK IRÁNYÍTANI, DE MINDENKI MÁSÉBA BELE AKARNAK UGATNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.12.30.

Holnap éjfélkor véget ér az esztendő. Ha soha máskor, ilyenkor legalább érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkodni. Végignézni, hogy honnan indultunk, hová indultunk és ehhez képest merre tartunk. Mások nevében most sem tudok, de nem is akarok nyilatkozni, a sajátomban azonban minden gond nélkül.

Fiatal – nagyon fiatal – felnőttként éltem meg a régi rendszer széthullását. Még hónapokkal előbb is örök, sziklaszilárd és megingathatatlan volt a szovjet blokk. Mint egy mozdíthatatlan, fekete sírkő. Aztán szinte percek alatt mállott szét, hullott darabjaira és sodort magával mindent, amit addig változtathatatlannak gondoltam.

Amit maga után hagyott, az egyszerre volt halálosan félelmetes és reményekkel teli. A pusztítás nyomán nem kopár föld maradt, hanem sarjadó remények, lehetőségek. És valami, ami addig nem volt. Felelősség. Többé nem egy láthatatlan központból mondta meg egy láthatatlan száj, hogy hová mehetek, mit csinálhatok, hol fogok dolgozni, mennyit fogok keresni, hol, hová és mennyi időre léphetem át az országhatárt, mennyi pénzem lehet. Rajtam múlt, hogy tudok-e alkalmazkodni a változásokhoz, képes vagyok-e élni a megnyíló lehetőségekkel, megtalálom-e a számomra megfelelőt és képes vagyok-e felvállalni a döntéseim következményeit.

Szerintem itt, ezen a ponton basztuk el. Az éppen aktuális kormányok sora és mi, polgárok. Közösen. A kormányok azért, mert nem gondoskodtak arról, hogy az embereknek elmagyarázzák, mi történik, mik a jogaik és mik a kötelességeik. Ahogy azt sem feszegették, hogy egy kormánynak mik a jogai és mik a kötelességei. Mi pedig nem követeltük tőlük ezt a tudást és főleg nem követeltük meg a valódi változást. Végignéztük a szabadrablás különféle formáit. Nem volt igazán megrázó, hiszen soha nem érezhettük a magunkénak a közvagyont, ezért a hiánya sem volt kézzel fogható.

Sokan nem tudtak mit kezdeni a szabadsággal. A szabadság felelősség, döntések sora és minden döntésnek következményei vannak. Néha nagyon súlyos következményei. Ennyire nem volt fontos a demokrácia. Sokan nem is értették, mire való és nem értik ma sem.

Így jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Európaiság helyett a nemzeti büszkeségbe kapaszkodó, nemzeti sorskérdéseket üvöltve gyászoló, a múltba forduló, a múltat átíró, ok nélkül rátarti, mindenkit lenéző, mindenkitől és mindentől rettegő, megosztott, akaratnélküli, széthulló országban élünk. Az erős vezetőbe kapaszkodó, megoldást tőle váró, gyáva, gyenge, ostoba kisebbség kikiáltotta magát többségnek és dönteni akarnak a mi jövőnkről. Pontosabban nem ők akarnak dönteni, hiszen a saját jövőjükről sem tudnak dönteni. Azt akarják, hogy az erős vezető, a hazug élősködő döntsön. Mindenről és mindenkiről...

ITT OLVASHATÓ