A SZEGÉNYELLENESSÉG GYEREKEKET TESZ TÖNKRE

MÉRCE BLOG
Szerző: ÁMON KATA
2017.12.23.

Majdnem egy éve történt, hogy zokogva hívott fel: reggel bevitte a bölcsődébe a gyerekét, majd napközben felhívták, már ne is menjen érte, elvitték. Az ok az volt, hogy nem tartották megfelelőnek a munkásszállót, ahol élt, de ezt nem mondták el neki. Az előző kisgyerekét neki kellett bevinni a gyámhivatalba. A kisbaba épp aludt a hordozóban, és amikor felébredt, már idegen embereknél volt. A nevelőszülőknél, majd egy-két hónap múlva új nevelőszülőknél.

Neki jutott néhány hónap a gyerekeivel, de más, szegénységben élő anyáknak ennyi sem, tőlük egyből, a kórházban elveszik a gyereket. Az első három kórházi nap után nekik maximum néhány szoptatási lehetőség jut a csecsemőotthonban. Az alapvető jogok biztosának legfrissebb jelentése szerint a nevelésbe vett gyerekek közel harmadát anyagi okokból emelik ki.

Az ő szüleik nem követtek el semmit a gyerekük ellen. Etették, öltöztették őket, kötődtek hozzájuk – már azok, akiknek erre egyáltalán megadták a lehetőséget. Az ő bűnük az volt, hogy szegények voltak, általában nem volt megfelelő lakhatásuk.

Egyértelmű, hogy ők és gyerekeik is jobban jártak volna, ha az állam a lakhatási helyzetüket rendezi, és nem a gyereket emeli ki a családból. Ez az állam azonban büntető állam: a rendszer logikája alapvetően eszerint működik. Ha nincs megfelelő lakhatásod, akkor az a te hibád, hiába nincs elég hely otthonokban, és lehetetlen még egy alsó középosztálybelinek is piaci áron lakást bérelnie. Kit érdekel? Oldd meg! Ha nem tudod, akkor visszük a gyereket. Eleve minek szültél?

Ebben a rendszerben minden az anya hibája. Évekig dolgoztam aktivistaként szegény anyákkal, és a rendszer ezeket a nőket mindig csak hibáztatta. Ha otthon voltak, miért nem intéztek ügyeket? Ha ügyeket intéztek, miért csavarogtak a gyerekkel? Ha nem dolgoztak, akkor lusták voltak. Ha dolgoztak, elhanyagolták a gyereket. Ha csendben voltak, akkor túlságosan bezárkóztak, nem voltak együttműködőek. Ha kiálltak magukért, akkor persze főleg nem voltak együttműködőek.

Pont úgy bánt velük a rendszer, mint egy bántalmazó szülő a gyerekével: jót tenni nem tudtak, minden lépésüket kritizálták, nem hagytak nekik magánszférát, folyton fenyegették őket, akár azzal, hogy utcára teszik őket, akár azzal, hogy elveszik a gyereket (bár a kettő általában ugyanaz). Eközben a rendszer képviselőitől semmit nem szabadott elvárniuk, mert majd „elkapatják őket” – pont, mint a kisgyereket a gyakori babusgatással. Nem segítettek munkát, lakhatást találni, nem nyújtottak gyerekfelügyeletet.

Mert ezek a nők elkövették az „ősbűnt”, szegényként szültek, vagy legalábbis utána azzá váltak, és a rendszer sokszor teljesen nyílt, kimondott alapelve az volt, hogy innentől kezdve vezekelniük kell, és ha nem elég megalázkodóak, ha nem segítenek magukon, akkor jöhet a végső büntetés: a gyerek kiemelése...

ITT OLVASHATÓ