Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2017.12.08.
Az EUObserver című uniós hírportál szerint két uniós tagország – Csehország és Magyarország – megbontotta az EU egységét Jeruzsálemmel kapcsolatban. Miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok Izrael fővárosaként ismeri el a várost, holott annak keleti felét Izrael 1967-ben katonai erővel foglalta el, amit a nemzetközi közösség azóta sem fogadott el jogszerűnek, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt szorgalmazta, hogy az uniós tagországok közös nyilatkozatban hangoztassák „súlyos aggodalmukat” az amerikai lépés miatt.
Az EUObserver úgy értesült diplomáciai forrásból, hogy a magyarok meghiúsították a konszenzus kialakítását ebben a kérdésben, így végül csupán Mogherini főképviselő saját személyes nyilatkozataként lehetett kiadni a rosszalló állásfoglalást. Ez még szerda este történt. Másnap a cseh kormány ezt megtetézte azzal, hogy a maga részéről szintén nyilatkozatban ismerte el Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát. Prága ugyanakkor leszögezte, hogy a fővárosként való elismerés csupán Nyugat-Jeruzsálemre vonatkozik, amely a '67-es háború előtt is Izrael ellenőrzése alatt állt – igaz, akkor még nem tekintették Izrael fővárosának, és ez utóbbi jogállás elismerése lényegében így is a katonai hódítás elismeréseként fogható fel. Kelet-Jeruzsálemben a zsidó szent helyek mellett a keresztények és a muszlimok szent helyei is találhatók.
Az EUObserver idézi Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt, aki egy jeruzsálemi konferencián közölte, Izrael kapcsolatban van több olyan országgal, amelyektől az amerikaihoz hasonló elismerő nyilatkozatot vár. Netanjahut egyébként a jövő héten Brüsszelbe várják – nem Mogherini főképviselő invitálására, hanem még egy jóval korábbi, 2013-as litván EU-elnökségtől kapott meghívás alapján.
A New York Times a Reuters hírügynökség tudósítása nyomán beszámol arról, hogy Volner János, a nacionalista Jobbik alelnöke közölte: a párt – amelyet a Reuters az ország fő ellenzéki pártjának nevez – nem lesz képes indulni a jövő évi választásokon, ha valóban elveszik tőle a számvevőszék által megállapított súlyos bírságösszegnek megfelelő pénzt. A Reuters – és annak nyomán a New York Times - azt írja, hogy a Jobbik egykor szélsőjobboldalinak számított, de az elmúlt években behúzódott középre.
A beszámoló szerint az ÁSZ által kirótt pénzbeli büntetés ártalmas lehet a Jobbik azon törekvésére, hogy kihúzza a talajt a politikai mező centrumában a populista Fidesz alól. A számvevőszék által jogellenesnek minősített plakátkampány miatt a Jobbiknak 331 millió forint bírságot kellene fizetnie, és még egyszer ugyanennyit vonnának le az évi állami támogatásából, ami 476 millió forint. A Jobbik tagadja, hogy bármi jogelleneset követett el, és 15 napja van kifogásainak előterjesztésére...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.