A JOBBIK MINT TAKTIKAI ÉS ÉRTÉKPROBLÉMA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: BARKÓCZI BALÁZS - BÖCSKEI BALÁZS
2017.12.08.

„Ha kiderülne rólam, hogy zsidó vagyok, akkor lemondanék a Jobbik elnöki tisztségéről.”
(Vona Gábor, kuruc.info, 2013. február 6.)

„A Jobbik javaslatokat dolgoz ki a jelenleg rendkívül torz választási rendszer arányosabbá tételére, de azt is kilátásba helyezi, hogy az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők ne szavazhassanak.”
(Dúró Dóra, Facebook, 2017. július 24.)

Miután a magyarországi baloldali liberális politikai pártok rendre elutasítják a Jobbikkal való együttműködés minden formáját a jövőre esedékes 2018-as országgyűlési választáson, ezen a ponton azt is mondhatnánk: azt a kérdést, hogy a Jobbikhoz taktikai vagy értékalapon közelítsen-e a politikai cselekvő, be is csukhatjuk egy időre. Mégsem lehet azonban ettől eltekinteni, mert mint oly sokszor a történelemben, az értelmiség egy része továbbra is valamiféle (meta)cselekvőként tekint magára, és bár a felelősségvállalásban kevésbé vesz részt, a szerep- és tanácsosztásban annál inkább. Így fordulhat elő, hogy nemcsak a tekintélyes filozófus gondolja úgy, hogy indokolt az együttműködés a Jobbikkal, hanem az egykori gettó területén lévő Spinoza színházbeli fellépése után Vona Gábor olyan könnyedén sétálhatott ki a rendezvényhelyről, mintha nem is az ő pártjának politikusa tett volna javaslatot pár éve kvázi zsidó származású honfitársaink listázásra. Vona Gábor rendre és folyamatosan megússza a „múltelszámoltató” kérdéseket; általában kellemes múltelszámolgatócskával, kutyasimogatós, a néppárti fordulat aktuális állására vonatkozó kérdésekkel kell leginkább szembesülnie. Így maradhat el annak a politikai értelemben vett nyilvánvalóvá tétele, hogy „cigánybűnözőző”, politikailag Gárda-szponzoráló, a II. világháború utáni posztholokauszt társadalmak konszenzusait számos alkalommal tudatosan figyelmen kívül hagyó politikai kommunikációja után mit gondolt akkor, és ma miért nem azt gondolja.

Ugyanis egy dolog a néppártosodás stratégiája, és politológusként, politikai elemzőként nem is annak legitimitását, a hatalomra kerülés természetét vagy annak további aspektusait észrevételezzük, amelyet a politikatudomány módszereivel szokás vizsgálni. Írásunkkal inkább annak a zavarnak a „kifésüléséhez” szeretnénk hozzájárulni, amelyben a (baloldali–liberális) Jobbik-értelmezők, az Orbánt váltani akarók politikai memóriájuk rövidre zárásával olyan erkölcsi cseppfolyósságot teremtenek, hogy azzal leginkább az ellenzéki nyilvánosság és politikai „testek” káoszához járulnak hozzá, mintsem saját oldaluk normatív bázisának erősítéséhez és versenyképességük növeléséhez. Hangsúlyozzuk tehát, hogy e sorok szerzői nem a politika törvényszerűségeit kívánják negligálni, hanem azokhoz kívánnak szólni, akik már most elegendő érvhez jutottak – saját maguk szerint – arra, hogy a Jobbikhoz kizárólag és/vagy elsősorban taktikai alapon közelítsenek...

ITT OLVASHATÓ