A HETEDIK CIKKELY ÁRNYÉKÁBAN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: PÁLYI ANDRÁS
2017.12.15.

Amikor Andrzej Duda 2015 nyarán megnyerte a lengyel elnökválasztást, majd októberben az őt jelölő párt, a Jog és Igazságosság (PiS) a parlamenti választásokat is, az új államfő, aki természetesen felesküdött a lengyel alkotmányos rend védelmére, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem érdekelte túlzottan az alkotmány. Egyszerűen megtagadta az Alkotmánybíróság új bírái­tól az eskütétel lehetőségét, mondván, hogy őket még az előző parlament választotta meg, majd az új parlament PiS-es többsége által megválasztott új bírákat ültette be az ő helyükre. Soron kívül elnöki kegyelemben részesítette az új kormány egyik kinevezendő miniszterét, aki ellen évek óta elhúzódó okirathamisítási per folyt, amihez meg kellett volna várnia az ítélethozatalt, és minden további nélkül aláírta valamennyi törvényt, tekintet nélkül arra, hogy azok több esetben nyilvánvalóan az alkotmányba ütköztek, vagy a Velencei Bizottság szerint sértették az európai alapelveket. Úgy tűnt hát, Jarosław Kaczyńskinak ezúttal sikerült két jól mutató bábot állítania maga helyett a hatalom csúcsai­ra, a miniszterelnök Duda elnökválasztási kampányfőnöke, Beata Szydło lett, és mindketten messze nagyobb népszerűségre tettek szert, mint amit Kaczyński valaha is elért, miközben ő maga, az egykori bolsevik pártok első titkáraihoz hasonlóan pártelnökként, minden állami funkció nélkül tartja kezében a hatalmi apparátust.

Ez az egész olajozottan működött, a gazdaság mutatói jók, az ellenzék megosztott, a felmérések szerint a lakosság kétharmadát egyáltalán nem érdekli a politika (igaz, a maradék egyharmad már-már egyfolytában az utcán van, a nagyvárosi értelmiség ugyanis zömmel a PiS aktív ellenzéke), a nyár elején a köztársasági elnök mégis megvétózta az igazságügyi reformot, ami hidegzuhanyként érte a kormányerőt, mert a nyári parlamenti szünet előtt még tető alá akarták hozni a bírák megregulázását. Ez volt az első meglepetés. A második, hogy Beata Szydło miniszterelnököt, a népszerűségi lista éllovasát a pártelnök, akit két éven át lojálisan kiszolgált, a múlt hét péntekjén minden különösebb indok nélkül leváltotta, és a technokrata Mateusz Morawieckit, az eddigi pénzügyminisztert ültette a helyére. Maga a miniszterelnök-csere amúgy is beszédes házi teátrum volt a szejmben, hisz a november 11-i nemzeti ünnepen – 1918-ban ezen a napon nyerte vissza Lengyelország a függetlenségét – Varsóban végképp elszabadult a pokol, a hatvanezres, Függetlenségi menetnek elkeresztelt neonáci őrjöngés minden eddigi előzményt felülmúlt, lényegileg rendőri védelmet élvezett, a hatóság csak az ellentüntetőket szorította vissza és vette őrizetbe. Grzegorz Schetyna, az ellenzéki Polgári Platform (PO) elnöke emiatt bizalmatlansági indítványt nyújtott be Beata Szydło és kormánya ellen, amelyről ugyancsak múlt csütörtök reggel voksoltak. A kormánypárt teljes mellszélességgel védelmébe vette miniszterelnökét, az indítvány tehát a parlamenti erőviszonyokból következően elbukott, Kaczyński virággal köszöntötte Beatát, a nap hősét, aki délután aztán a pártszékházban a PiS politbürója előtt belátta, hogy „változásra van szükség”, és bízva „a pártelnök bölcsességében” beadta lemondását. „Miért akarnak lemondatni engem? Mert a lengyelek jobban és nyugodtabban élnek?” – kezdte beszédét délelőtt a szejmben az ellenzék bizalmatlansági indítványára reagálva, ám a másnapi sajtókommentátoroknak már úgy tűnt, ama bölcs pártelnök volt az igazi címzett. Az eljárás rituáléja mindenesetre egyértelműen jelezte a hatalmi hierarchiát. Az ellenzéknek semmi köze ahhoz, hogy ki a miniszterelnök, a köztársasági elnöknek, akinek Szydło csak pénteken nyújtotta be lemondását, legfeljebb formális szerep jut, a döntés egyértelműen a pártvezér privilégiuma...

ITT OLVASHATÓ