A FELESLEGESEK EGYIKE

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Rocio
2017.12.02.

Az egyik legrosszabb érzés a világon, amikor az ember úgy érzi, feleslegessé vált, nem kell már, nincs szükség rá vagy a munkájára. Az elmúlt évek posztjai alapján talán nem állok távol a valóságtól, ha azt mondom, sokan vágnak azért neki a határátkelésnek, mert úgy érzik, feleslegessé váltak a hazájukban. Mint már oly sokszor kiderült, nem kifejezetten magyar jelenségről van szó, és ezt Rocío alábbi írása is bizonyítja.

„Egyike vagyok a sokaknak. Voltaképpen egyike a feleslegeseknek. A helyzetem nem különleges, és nem szélsőséges, nem én vagyok az egyetlen, akinek komoly erőfeszítést kellett tennie, hogy elhagyja szülőhazáját” - fogalmaz Rocío.

Egyszerűen úgy alakult a helyzete, hogy nem volt maradása, a havi 300 eurós bruttó fizetése („ha azt egyáltalán annak lehet nevezni” - jegyzi meg) teljesen lehetetlenné tette, hogy önálló életet kezdjen.

Muszáj volt lépnem

„Így aztán voltaképpen békében és többé-kevésbé elégedetten indultam útnak. Olyan ember vagyok, aki szívesen utazik és ismer meg másik kultúrákat. Svédország (ahol most élek) és mindaz, amit kínál, kielégít.

Ezzel együtt jobban örültem volna, ha mindezt önszántamból tehettem volna meg, a kaland, az új tapasztalatok kedvéért, azért, hogy kimozduljak a komfortzónámból.

Az igazság viszont az, hogy úgy éreztem, muszáj meglépnem. Kevés olyan embert ismerek a generációmból, akinek méltó munkája és olyan fizetése lenne, ami nem csak az éhenhalás ellen elég, hanem arra is, hogy mondjuk saját albérlete legyen.

Sajnos nem tartozom azon szerencsések közé, akinek a szülei megengedhetnék maguknak, hogy fizessék a lakását. Én 28 éves koromig a szüleimmel éltem, mert segítség nélkül elképzelhetetlen volt, hogy a saját lábamra álljak, és szegény szüleim, bár szerettek volna, képtelenek voltak segíteni” - írja Rocío. ...

ITT OLVASHATÓ