Szerző: PuPu
2017.12.30.
Nem a politizálásra való hajlam változott meg, hiszen akit ezidáig érdekelt a közélet, azt ezután is érdekelni fogja, csak hát a politizálás olyan játék, melyet akkor élvez művelője, ha legalább elméletileg hiheti, hogy hatása lehet az eseményekre.
Ha töretlen optimizmussal azt képzelheti, hogy ha sokan morognak ugyanazon okból, akkor a hatalom majdcsak meghallja azt, és legalább elgondolkodik a dolgon.
Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, ez a hatalom süket, mint a nagyágyú és vak is, ellenben a süketsége csak alkalmi, hiszen a pénz csörgését hibátlanul meghallja.
Úgyhogy, mikor labdázni hívják, akkor a vakok csörgőlabdáját pénzzel töltött zacskókkal helyettesíti az Unió.
Tulajdonképpen minden rendben van, hiszen ezt hallhatjuk a televízióból, ezt nyilatkozzák a miniszterek, miközben az egészségügy romokban hever, az oktatásügy pedig dögrováson van, de ezt nem látja senki, mert ebben az országban mindenki olyan, mint a francia férj, akitől azt kérdezte a felesége a postás alól: Drágám, akkor most nekem hiszel, vagy a szemednek?
Hát itt a szemének senki sem hisz, megaztán a látvány is más egy budapesti panel ablakából, mint egy zsákfalu putrijának fűtetlen szobájából, és bár sokszor a panel lakója is nyomorog, de nyomor és nyomor között azért létezik minőségi különbség.
Én csak azt nem értem, hogy a legnagyobb magyar református hogyan tudta ilyen alaposan elfelejteni emberi mivoltát, hogyan képes elfelejteni a fázó és éhező sokaságot, melynek életéért az Országházban kétszer is felelősséget vállalt.
Javult valamit a szegények helyzete?
Itt a hideg, legalább egy imát elmondhatna a ma éjjel megfagyó lelkekért, ha már úgy döntött, hogy a szegény ember lakása helyett a stadionok gyepét fűti...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.