2017. november 6., hétfő

ÚJABB BŰNCSELEKMÉNYBEN BUKKANTAK FEL AZ NNI NYUGALMAZOTT ALEZREDESEI

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: BECKER ANDRÁS
2017.11.06.


A beszerzési források beszűkültek, és a Tábornok sem merte túlfeszíteni a húrt, így miután az eldobós cégek üzbég tulajdonosokhoz kerültek, dr. F-éknek új bevételi forrás után kellett nézni. A tenerifei alkimista műhely még messze volt attól, hogy profitot termeljen, de a projektet nem adták fel. Dr. F. csapata idén februárban 130 ezer eurótól szabadított meg egy befektetőt, de több jel utal arra, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen húzásuk. A hatóságokkal együttműködő forrásaink tartanak az alezredesek bosszújától, és ezt jelezték is a nyomozóhatóságnak – különös módon a bűnszervezet tagjai ennek ellenére szabadlábon vannak, és meg sem gyanúsították őket.

Cikksorozatunk előző részei

Volt NNI-s főtisztek üzemeltetik a nemesfémmel üzletelő áfacsaló hálózatot

Az aranycsináló és az alezredesek: áfacsalás a nemesfémpiacon

Éppen egy hónap telt el az ezüstáfával százmilliókat kereső volt NNI-s főtisztek ügyleteit bemutató cikkünk megjelenése óta, de láthatólag sem az ügyészséget, sem az nyomozással megbízott NAV bűnügyi szerveit nem hozta lázba az információ, hogy nyugdíjas főrendőrök irányítanak egy magyarországi bűnszervezetet: az áfacsaló hálózatot irányító alezredesek továbbra is szabadlábon tevékenykednek, sőt, meg sem gyanúsították őket, és forrásaink szerint a Tábornokkal üzleti kapcsolatban álló alvilági arcokat sem zaklatta a nyomozóhatóság.
Ennek a furcsa tétlenségnek következményeképp a dr. F-ék ügyleteiről beszélő forrásaink megerősítve látják, hogy az alezredesek felsőbb védelmet élveznek, vagy egy nagypolitikai játszma eszközei...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.