Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2017.11.02.
Homályos célzattal aláírásokat gyűjt a pártjával (DK) együtt, hogy valamiképpen elejét vegye, hogy a külföldön (zömmel persze Erdélyben és a Vajdaságban) élő magyar állampolgárok szavazhassanak a magyarországi országgyűlési választásokon.
Valóban eléggé szokatlan, hogy olyan személyek, akik soha nem éltek valamely állam területén, nem is szándékoznak odaköltözni, nem fizetnek ott adót, stb., részt vehessenek az ottani választásokon. De az, hogy valami szokatlan, nem jelenti azt, hogy helytelen vagy értelmetlen vagy jogszerűtlen.
Akármilyen ideológiai megfontolás volt annak idején a kettős állampolgárságú, külföldön élő, magyar kultúrájú személyek magyarországi választójogát biztosító törvényjavaslat mögött, voltaképpeni tartalma világos vagy azzá vált.
A választójog tartalmát és terjedelmét a politikai (alkotmányos) közösség szabadon határozza meg. A magyarországi történelem köztársasági pillanataiban (1918, 1946, 1956, 1989-90) egyetértés volt benne, hogy a szavazati jog – jelentéktelen kivételekkel – minden nagykorú magyar állampolgárt megillet (hacsak bírói ítélet mellékbüntetésként időlegesen meg nem foszt valakit politikai jogaitól). Azt viszont, hogy ki magyar állampolgár, az alkotmányozó dönti el, esetünkben nagyjából úgy, hogy ez kiterjeszthető mindenkire, aki tartósan és törvényesen Magyarországon él, elvi különbségek – vagyoniak, felekezetiek, etnikaiak, nemiek és kulturálisak – nincsenek a jogcímek között.
Azt viszont senki nem tilthatja meg az alkotmányozó és törvényhozó hatalomnak, hogy az állampolgári közösséget kiterjessze (korlátoznia alkotmányjogi okokból – és a magyar állam nemzetközi kötelezettségvállalásai, a nemzetközi jog miatt – nem nagyon lehet, különösen nem diszkriminatívan). Az, hogy „a politikai nemzet” terjedelmét kibővítik „a kulturális nemzet” fogalmi-képzetes határáig, nem hiba, ha az állampolgárok és képviselőik úgy érzik, hogy elég szoros szálak fűzik őket azokhoz, akikre a jogot kiterjesztik, és akik – tág morális és történeti értelemben – „kiérdemelték” ezt a jogot.
Hiszen nem jogfosztás történt, hanem jogkiterjesztés – ezt pedig demokraták (olyan liberális demokraták is, mint amilyennek Gyurcsány tekinti magát) örvendetesnek szokták tartani.
Egyáltalán nem magától értetődő, hogy az állandóan külföldön lakó, külföldi állampolgársággal is rendelkező magyar állampolgár (akinek a családja nemzedékek óta külföldön él, és az a szándéka, hogy továbbra is ott éljen) csak akkor rendelkezhessék szavazati joggal, ha bizonyos kötelezettségeit (adózás, katonai szolgálat stb.) Magyarországon teljesítette, hiszen jogai se teljes körűek (különösen szociális területen), bár természetesen könnyebb áttelepülnie Magyarországra, mint másoknak.
A választásokon való részvételnek van szimbolikus jelentése is, nem pusztán politikai jog: ekkor erősítjük meg „tagságunkat” az állampolgári közösségben. Senkinek nem árt meg, ha a Magyarország iránt élénken érdeklődő, a tág értelemben vett magyar kultúra részeseinek tekinthető és tekintendő emberek preferenciái is érvényesülnek a választások eredményében. Az állampolgárságot fölvett külhoni személyeknek mély érzelmi közük van Magyarországhoz – és nincs olyan politikai vagy jogi kritérium, amely a kötődésnek ezt a fajtáját tiltaná. (Hiszen más esetben ezt elismeri a jog, pl. egymáshoz érzelmileg vonzódó emberek élettársi viszonyt létesíthetnek, bizonyos esetekben össze is házasodhatnak.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.