SZEGÉNYKELTETŐ ISKOLÁK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: RADÓ PÉTER
2017.11.17.

A tömeges és tartós szegénységgel együtt élni: rettenetes morális teher. Egy Magyarországhoz hasonló közepesen fejlett országban ez a morális feszültség a (köz)politikával szembeni elvárásokban kellene hogy testet öltsön. Az állampolgárok közötti szolidaritás minimuma és a közszolgálat ethosza arra kellene hogy késztesse a politikát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel a szegénység visszaszorítására törekedjen. A magyar politikai elit azonban morálisan erősen leépült; politikusaink többsége azt tekinti „rea­lizmusnak”, ha tetteiket egy nagyon szűk pártpolitikai referenciaközösség elvárásai, a referenciacsoportjukon belüli erővonalak által kijelölt pillanatnyi mozgástér, s nem a helyes cselekvésről szóló morális meggyőződések határozzák meg. A közpolitika morális kiüresedését pedig mintha az egész társadalom elfogadná, mint a dolgok megváltoztathatatlan rendjét; a szegényellenes politika „egyfajta” politika, s nem az állampolgári közösség egy hatalmas csoportjával való szembefordulás, a közszolgálat eredeti céljának elárulása lenne. Ebben az írásban ezt a morális válságot a magyar kormány oktatáspolitikai gyakorlatán keresztül próbálom meg szemléltetni...

A szegénység újratermelődése

Az Eurostat adatai szerint a „szegénység kockázatának kitett személyek” aránya 2016-ban a Magyarországéhoz hasonló adottságokkal és lehetőségekkel rendelkező Csehországban 13,2 százalék, Szlovákiban 18,1 százalék, Magyarországon viszont 26,3 százalék volt. (Ez Magyarországon körülbelül két és fél millió ember jelent.) A szegénységgel kapcsolatos kormányzati viselkedés kétféle módon is értékelhető: mit tesz a kormányzat a szegénység hatásainak mérséklése érdekében, s mit a szegénység generációk közötti újratermelődésének megakadályozása érdekében? Az első lényegében nem oktatáspolitikai, hanem a legszélesebb értelemben vett szociálpolitikai probléma. E tekintetben a második és harmadik Orbán-kormány 2010 óta egy brutális fordulatot hajtott végre. A szociális ellátó rendszer által nyújtott támogatások és szolgáltatások visszaszorítása, a szegényektől a magasabb jövedelműek felé az adórendszeren keresztül közösségi támogatásokat átcsoportosító „perverz újraelosztás”, a munkaerőpiaci intervenciók erőforrásainak és intézményrendszerének csonkolása, a mindezek helyébe lépő, a kiszolgáltatottságot tartósító közmunkaprogram, valamint számtalan szimbolikus lépés (mint például a hajléktalanság kriminalizálása) együttesen egy szegényellenes kormányzati összeesküvés képét alakítja ki.

Az oktatásra általában úgy tekintünk, mint a szegénység újratermelődését megakadályozni hivatott legfontosabb eszközre. Ennek következtében az oktatás mozgásterével kapcsolatban rengeteg illúzió van forgalomban, aminek az iskolák többnyire nem képesek megfelelni. Az iskolák nem légüres térben működnek. A tanulók szüleinek szegénysége egyúttal a tanulással kapcsolatos hátrányok sokaságát teremti meg, ami rettenetes nyomás alá helyezi az iskolákat. Ennek ellenére az oktatásnak vannak eszközei arra, hogy jobb életesélyekhez és életminőséghez segítsen egyes fiatalokat, és nagyon nem mindegy, hogy ezt a mozgásteret egy ország oktatási rendszere milyen mértékben képes kihasználni. Egy jó színvonalú oktatási rendszer egyúttal erősíti a méltányosságot is, amennyiben nem zárja rövidre a társadalmi hátrányok és az iskolai kudarc közötti kapcsolatot. A magyar oktatás e tekintetben soha nem teljesített jól, az Orbán-kormány által 2011-ben elindított, mindenre kiterjedő oktatásátalakítás hatására pedig egyre katasztrofálisabban teljesít. Az iskolák államosítása, az iskolai autonómia teljes felszámolása, a központosított bürokratikus adminisztratív kontroll, a központi túlszabályozó tanterv, az állami egyentankönyv, a tanulók és pedagógusok munkaterhelésének drámai növelése, a forráskivonás és számos más változtatás azonnali súlyos minőségromlást okozott a magyar közoktatásban. Ez minden tanulói csoport teljesítményét lerontotta, de természetesen a legnagyobb teljesítményromlást a hátrányos helyzetű szegény tanulók szenvedték el. Az iskola kudarcok mértéke korábban nem látott szintre ugrott: az előző évtized lassú, de folyamatos teljesítményjavulása után 2011 óta drasztikusan zuhan az oktatásban tanuló 17 és 18 évesek aránya, és nő a korai iskolaelhagyók aránya. Az iskolai kudarcok szaporodása tetten érhető a mért tanulási eredményekben is. Az OECD PISA mérések eredményei szerint 2009 és 2015 között a 15 éves funkcionális analfabéta tanulók aránya 18-ról 28 százalékra, az elemi természettudományos kompetenciákkal sem rendelkező tanulóké 16 százalékról 26 százalékra, a matematikai eszköztudás minimumával sem rendelkező tanulóké pedig 22 százalékról 28 százalékra nőtt. Másképpen fogalmazva: még ha a következő években ezek az adatok nem romlanak is tovább, a magyar közoktatás évente körülbelül kétszázezerrel növeli majd azoknak a magyar polgároknak a számát, akik használati utasítás alapján nem tudnak beindítani egy új számítógépet, nem tudják kiszámolni a boltban a visszajáró pénzt, és nem értik majd, hogy mitől villámlik vihar idején. Jelenlegi tudásunk fényében ráadásul a magyar oktatás eredményességének további romlása elkerülhetetlen...

ITT OLVASHATÓ