Szerző: CZOTTER JÓZSEF
2017.11.29.
Az igazán okosak azt mondják, az első világháború 1990-ben ért véget. Nálunk, magyaroknál még mindig tart. Tömény igazság. Sosem voltunk elég okosak, hogy a jó oldalon álljunk. Valami magyar átok, hogy mindig sikerül a rossz utat választani. Vagy sosem volt igazán választásunk? Ha meg nem, miért nem?
Pedig volt idő, amikor választhattunk volna. Minden nap választhattunk volna. Csak hát a balsors, a Nyugat, Trianon, a kommunisták, a zsidók a földesurak, meg kitudja még kik nem. Csak mi nem. Mi sosem voltunk hibásak. Az elmúlt 100 év nem egy siker sztori.
100 év egy ember életében nagy idő. Mondhatni kevesen élhetik meg. Egy ország életében egy mérőszám. Honnan indultunk és hová értünk el ezalatt. Nos, ha az ország elmúlt 100 évét vesszük, szinte sehova sem jutottunk. 100 év után is ott tartunk, ahol 100 évvel ezelőtt. Ha beleolvasunk Móricz műveibe – aki hűen jellemezte írásaiban a kort -, észrevesszük, hogy még mindig az a fajta uram-bátyám módszer a divat. A hozzá nem értők vannak hatalmon, pont mint akkor. 100 éve egyfolytában szabadságharcolunk egymás ellen, jobb és baloldalon. Ha nem szabadságharc van, akkor diktatúra, olyan semmilyen. Kicsit még az is elfuserált ebben az országban. Nincsenek családi tradíciók, üzemek, gyárak, generációkon átívelők. Amikre azt mondhatnánk, ez a miénk, amik mára világhírűek lehetnének. A tudás alapú társadalmat sosem voltunk képesek kiépíteni. Ha véletlenül valami elkezdődhetett volna, nem volt ideje kiépülni, hisz új kormány jött és lerombolta elődje felépítményét. Beszolgáltatás, padlássöprés, magyar zsidók kiirtása, Azé a zsidóságé, amely a magyar értelem minimum 70%-át adta. Kár tagadni, a tudás a magyar zsidóság kezében volt. Többek közt ez is ott volt a folyamatos utálat között. A magyar tudásból sosem tudott hasznot húzni az ország. A tudás 70%-a külföldön hasznosult, a maradék 30-ból pedig képtelenek voltunk hasznot húzni. Irigység és egyéb dolgok okán. Az elmúlt 100 év igazából a folyamatos rombolás közepette zajlott. Amit az egyik felépített a másik lerombolta.
Két vesztes világháború után jött a kommunizmus, erőből. Mindig rosszul helyezkedtünk. A kommunizmus 40 éve alatt sem volt lehetőség a fejlődésre. Ugyanazt csináltuk, mint őseink. A lényeg, hogy ki kit ismer párt- vagy egyéb alapon, és már előrébb is juthatott. Lefizetés, kenőpénz, volt itt minden, csak a tudás elismerése nem. Besúgók és egyéb állatfajták országa voltunk. Nem a tudása alapján szerzett kiváltságokat az ember, hanem az uram-bátyám, a ki kit ismer alapon. A gondolkodást megint csak az állam gyakorolta, és alkalmazta a nép helyett. A nép meg elégedett volt középszerű létével, és teljesen kielégítette, hogy munkálkodhatott. Lopott, csalt itt-ott, hordta haza apránként a közöst, épült a háztáji, a kiskert a hétvégi ház, a nyaraló a Balatonnál. És ebben a dagonyában telt az a 40 év. Amely aztán – mivel nem lehetett tovább finanszírozni a saját, és kölcsönpénzből az össznépi lopást – meg is bukott. Jöhetett volna végre a demokrácia, a magántulajdon, a kapitalista szemléleten alapuló gazdaság.
Egy olyan országban, amely az elmúlt 100 évet nem ebben a fajta szemléletben töltötte. Lövése sem volt, mit hogyan kellene csinálni. És ezt az akkori hatalmasok jól tudták. Mit hogyan kell átmenteni békésen, azt viszont tudták.
Eladta, privatizálta gyárait üzemeit, kiárulta az országot. Magyarra fordítva: magánzsebre tette a népvagyont aprópénzért. Az Antall-kormány elévülhetetlen bűne. Megszűnt gyárak százai, 1.5 millió munkanélküli. Soroljam? Ugye nem kell, mindenki emlékszik még. Azt mondták akkor, ez szükséges volt, kellett, mert nem volt más lehetősége az országnak, hisz az adósság okán ezek fejlesztésére, saját, hazai kézben nem volt lehetőség. Tényleg nem volt? A hazai ügyeskedők pedig csak vagyonszerzés miatt vették meg a fillérekért privatizált gyárakat, üzemeket, földeket javakat, mindent. A cél nem a fejlesztés, a marketing, a kilépni a termékekkel a világba, hanem a minél előbb, minél több haszonnal járó eladás. És miután jó haszonnal tovább adta az olcsón megszerzett javakat, máris lehetett valami új bizniszbe fektetni.
A rendszerváltás, a nagy lopások kora volt, és ez alatt az idő alatt egy kicsit elfelejtődött egymás utálata. Mert ugye az világos, hogy a magyar mindig is utálta a magyart, legfeljebb néha egy időre abbahagyta kicsit. Utálta és elárulta. III/III-as besúgók hegyekben. Na, de miután lezajlott az ország szétlopása, nem volt már mivel tömni a zsebeket, ismét felszínre tört a régi örökség és kiújult az utáljuk akkor egymást politika. És Orbán ezt 2002-től napjainkig csak fokozza. Az EU-s csatlakozáskor ezt még megfejeltük a pénzért, a hatalomért való harccal, mert aki ott van a tűz közelében, az tud többet lopni az ingyen pénzből.
A tudás, a törekvő emberek most is elmennek az országból, mint ahogy elmentek tömegével az elmúlt 100 év alatt is, mert képtelenek vagyunk megbecsülni őket. A Prezi, vagy az összes többi, az a kevés is kint sikeres, kint húznak belőle hasznot, és nekünk ismét csak az marad, hogy jé, ez is magyar siker. Mert ebben jók vagyunk, az idegen tollakkal való díszelgésben. Keresgélünk a sikerek mögött, kutakodunk, hátha van magyar ős, és már lehet is mondani, hogy ez is magyar siker.
Most a jelenben sem épül az ország, legfeljebb a térköves díszterekben vagyunk sikeresek természetesen uniós pénzből. Na, meg stadionokban. Nem egy jövőt garantáló gazdasági rendszert építünk, hanem stadionokat, dísztereket, emlékműveket, és magánbirodalmakat a bennfenteseknek. Nem tudjuk levetkőzni az évszázad alatt belénk ívódott uram-bátyám mentalitást, a 100 év alatt belénk ívódott lopást-csalást-ügyeskedést, az egy évszázados gyűlölködést, utálunk mindenkit aki sikeres, és ott teszünk neki keresztbe, ahol épp tudunk. Mára ezt odáig fejlesztettük a mai magyar modern diktatúrában, hogy ha a mi kutyánk meg a kölke, akkor jöhet, ha baloldali liberális és egyéb, aki nem minket támogat, akkor ellenség. Eltaposni, kisemmizni és lenyomni a földre. És ha sikerült, jót lehet vigyorogni a kamerába, hogy ugye hogy ugye, de királyok vagyunk, és mi megmondtuk, meg is csináltuk. Nem létező sikereket álmodunk kormány szinten és ezt naponta szajkózzuk bele a médiába. És még mindig működik. Az ország nagyobbik része elhiszi, vagy nem érdekli, vagy csak pusztán félelmétől vezérelve inkább nem szól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.