ON THE SPOT: SOHA NEM VOLT ANNYI KOZMOPOLITA A VILÁGBAN, MINT MOST

24.HU - KULT
Szerző: LÁSZLÓ PÁL - JANKOVICS MÁRTON
2017.11.15.

Az utcán sokszor úgy tűnik, a politika lemondott az értelmiségről és a fiatalokról – véli Cseke Eszter és S. Takács András. Szerintük az On The Spotnak titokban mindenki örül, mert ritka ma az olyan szellemi termék, amit a barikád mindkét oldalán fogyaszt a közönség. Az új évad a traumafeldolgozásról szól, amelyben társadalmi szinten is elég rosszul állunk. Nem véletlen, hogy több a magyar kötődésű történet, mint eddig. A friss epizódot szerda este 22.25-kor vetítik a Duna TV-n. Interjú.

András, megvan már a KRESZ-vizsgád?

Cs. E.: Jaj, de jó kérdés!

T. A.: Legutóbb Eszter nagynénje tette fel ezt a keresztkérdést, és már akkor is gyomron vágott. Nincs, és ez nagyon kínos. Apám előtt végképp, akitől három hónapja KRESZ-tanfolyamot kaptam a 30. születésnapomra.

Hány napig vagytok még itthon?

T. A.: 25 napig, de a jogsit bárhonnan lehet csinálni, és muszáj is lesz. De köszönöm, ez nagyszerű, hogy már nemcsak a család, hanem a sajtó is ezzel nyaggat, hogy miért nincs meg a KRESZ-vizsgám.

Jó, jó, csak te nyilatkoztad, hogy meg kell csinálnod, amíg itthon vagytok. Egyébként ez a 90 nap, amit most itthon töltötök, segít abban, hogy körülnézzetek, mi történik az országban?

Cs. E.: Sajnos nagyon kevés időnk van rá. Folyamatosan a vágószobában vagyunk, és ez leginkább a barlanglakó életéhez hasonlít. Voltak olyan hetek az elmúlt három hónapban, amikor alaphírekkel sem voltam tisztában, hogy épp mi történik a világban. Tíz darab 52 perces filmet csinálunk, amihez olyan introvertáltnak kell lennünk, amennyire csak tudunk. Furcsa állapot ez, tulajdonképpen sokkal kevésbé vagyunk jelen, mint amikor külföldről tekintünk haza.

T. A.: A traumafeldolgozás mint téma, amiben most nyakig benne vagyunk, eleve nagyon komoly elmélyülést igényel. Egy-egy filmet nagyjából 25 órás nyersanyagból rakunk össze. Egyszer a szarajevói ostrom idejét kell átéreznünk, aztán meg Visky András kolozsvári író-költő életébe, lelkivilágába kell beleásnunk magunkat, akinek lelkész apját az 50-es évek politikai tisztogatása során bebörtönözték, őt pedig anyjával és hat testvérével együtt kitelepítették a román pusztába. Ez sajnos kevés teret hagy arra, hogy itthon is körül tudjunk nézni.

Pedig azt gondolnám, hogy ha már traumafeldolgozásról csináltok sorozatot, akkor a mai Magyarország épp izgalmas eset lehet.

T. A.: Nyilván nem véletlen, hogy az idei évadban három magyar történünk is van. A mi társadalmunk kikerülte a traumafeldolgozással járó munkát, aminek millió oka van, és nem hiszem, hogy ezért bárki kipécézhető vagy hibáztatható lenne.

Cs. E.: Ahogy az is hiányzik, hogy meghalljuk a másik sérelmeit.Hogy ne méricskéljünk folyamatosan, és ne mondjuk azt, hogy az én családom traumája nagyobb, mint a tied, vagy az egyik tragédia nagyobb volt, mint a másik.

András: Egyik filmünk Máté Gábor Kanadában élő magyar orvosról szól. Valamelyik amerikai előadásában szóba hozta, hogy milyen tudatos kegyetlenséggel irtották ki az őslakos indiánok kultúráját és családszerkezetét, mire valaki felpattant, és azt mondta: ez annyira hazafiatlan, hogy hallgatni sem bírja. Majd kirohant és becsapta az ajtót. Pedig ő is szakember volt...

ITT OLVASHATÓ