Szerző: ESZES BEÁTA
2017.11.18.
Csáki Judit színikritikus a Magyar Narancsban A cél, a tét és az ár címmel írt cikkében azt állítja, hogy a hazai #metoo-kampányban – amely leginkább a befolyásos férfiak által szexuálisan zaklatott áldozatok vallomásairól szól – szerinte „ebben a történetben Sárosdi az egyetlen makulátlan szereplő”. Csáki szerint egyedül neki van világos célja, mindenki más ezt a célt szem elől téveszti.
Az „egyetlen” piedesztálra emelt szerep több szempontból hibádzik ebben az elméletben: az egyik leglényegesebb tévedése Csákinak, hogy amennyiben Sárosdi Lilla színésznő valóban egyetlen lenne, meg sem nevezhette volna jogi következmények nélkül Marton László rendezőt. Sárosdi és tanútársai jogi segítséggel vagy anélkül, valószínűleg előbbivel, de a folyamatot és a végeredményt utólag összegezve professzionálisan vitték végig az akciót: Martonnak nem maradt más hátra, mint a beismerés. A szexuális kényszerítés bűntettekben (Btk. 196. §) az első megszólaló mellett, amennyiben nincs további áldozati tanú, esetleges szemtanú, külsérelmi nyom híján, több évtized távlatából a beismertetés elengedhetetlen. A beismerés pszichológiai törvényszerűsége, jobb híján a nyilvánvaló lelepleződés lehet egyedüli cél ebben a kampányban. Marton elsőre fenyegető reagálása, az áldozat érzéseinek őszinte, kendőzetlen bemutatása – amellyel Sárosdi megtörte azt a jeget, hogy erről szégyen lenne ennyire részleteiben beszélni – sokat segített abban, hogy további áldozatok jelentkeztek, ám Marton beismerése után is mindegyikük anonim maradt. Köztük etikai különbséget tenni, hogy melyikük jobb, makulátlanabb, kedvesebb, sajnálatra méltóbb, egyenesebb, elég bajos lenne. Sárosdi nélkül aligha szólalnak meg a többiek, a többiek tanúskodó kiállása nélkül a közvélemény és Marton eltiporja Sárosdit.
Hibádzik az „egyetlen makulátlan szereplő”-kategória abban is, hogy Csáki az áldozattal, Sárosdival a tettes Martont valamint a Színművészeti Egyetemet, a Vígszínházat és az MMA-t nevezi meg, ahol az egyedüli makulátlan szerinte Sárosdi. Mégis, hogy gondolta Csáki, tettes és áldozat egy kategória, összevethető? Lehetne makulátlan akár Marton is? Ez lenne a moralitás, hogy ki tudom választani, hogy Sárosdi inkább makulátlan áldozatként, mint a tettes Marton? Vagy Marton módszeréről tanúvallomásokkal igazoltan tudó cinkos vígszínházi társulatot kéne egy kategóriába sorolni a tőlük segítséget kérő, de azt nem megkapó áldozatokkal? Komolyan van olyan ember ma, aki elhiszi, hogy arról a Martonról, akit kocsiról és elővett péniszről már felismer a gellérthegyi lakosság – ld. a tanúvallomást, a gellérthegyi lakó „már megint itt vagytok?”-kiszólásáról – arról a Martonról, akiről további szaftos sztorikkal szórakoztatták a segítséget kérő áldozatokat, ne tudott volna a teljes szakma, közte akár Csáki is?
Hibádzik az „ennek a történetnek” nevezett kategória abban is, hogy még Marton áldozatainak sincs közös története. Nem egyszeri és egyetlen történetről beszélünk. A vallomásokat tekintve ezek heti rendszerességgel történtek meg, szereplőit tekintve egymástól elszigetelten. Évtizedeken át. Harminc-húsz-öt-két éve ezek az áldozatok magunkban vannak. Magukra maradtak. Nem vállalhattak közösséget egymással, nem tudtak egymásról, mindegyikük magányosan küzdött a saját emlékével, szégyenérzetével, félelmével, felejteni vágyásával. Nem beszélve a további, már nyilvánossá lett elkövetőkről – Kerényi Miklós Gábor, Szikora János rendezők – és azokról a csak színházi közegben soktucatnyi befolyásos személyről, akikre névtelen utalással már nyilvános cikk is íródott. És hol vagyunk még attól, hogy csak a híresnek mondható tettesek közül akár sok tucatnyian előkerüljenek, ami még mindig a jéghegy csúcsa lenne, nem beszélve a társadalmi élet más területeiről.
Csáki arra is utal etikai besorolásával, hogy sem más áldozatok, sem az eddig megszólaló, vallomást névvel megtett szemtanúk nem makulátlanok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.