Szerző: KONOK PÉTER
2017.11.14.
Mikor a Gazságos Mátyás Főtitkár álruhában utazgatott, hogy felmérje az ország állapottyát, megismerje a munkásparasztok búját-baját, eljutott Kulákházára is.
Csuda egy falu volt az a Kulákháza a fekete házfalaival, patyolatra söpört, tiszta padlásaival. Csak hát nagyon csupa szegényemberek lakták, de a Gazságos Mátyás Főtitkár nagyon szerette a nagyon szegényembereket.
- Na, kulákok - szállt ki böhöm, fekete titkos autójából a Gazságos Mátyás Főtitkár, és megigazította kopasz fejebúbján az inkognitóját -, hát hogy ityeg a fityeg?
- Ityeg az, ityeg, Rákosi elvtárs, ahogy a Pártunk ityegteti - mondta a legöregebb kulák. - Csak hát nagyon drága a kenyér mifelénk, mert nincs miből őrletni.
- Egyszer se félj, édes kulákfiam, te büdös gazember! Szerencséd, hogy Rákosi elvtársnak szólítottál! - mosolyodott el fogcsikorogva a Gazságos Mátyás Főtitkár (és közben arra gondolt, hogy kemény áristomba vetteti még ezért a holdudvari sminkmestert, de még talán a körmét is letépeti).
- Ha drága a kenyér, hát majd kormányrendeletbe adom, hogy itt Kulákházán zabáljatok kalácsot!
Ugye, jobb nekünk a Tállai elvtárs, gyerekek; mert hát ki szereti, ha a körmét is letépik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.